Emlékeztek, áprilisban meséltem, hogy kaptunk egy picike üvegházat, amelybe emberem paradicsom- és paprikapalántákat ültetett. Ilyen volt akkor: És ilyen most: Ma pedig megettük az első saját paprikánkat. Döbbenet, hogy mindössze …
A birtok
Hogyan ehetnénk kevesebb mérget?
Nemrég a keszthelyi könyvtárban rendeztek egy kerekasztal beszélgetést, amelynek témája az volt, hogyan lehetne a jövőnket egészségesebbé, „jóízűbbé” tenni, lesarkítva: hogyan kerüljük el minél nagyobb eséllyel a mérgeket. Nyilván, a …
Kiskertünk 2.
Ígértem, hogy tudósítok paradicsom- és paprikapalántáink növekedéséről, illetve tulajdonképpen az érdekel engem is, hogy egy ilyen mini üvegházban mennyire fejlődnek gyorsan a növények. Tehát, így néztek ki az elültetés után: …
Kiskertünk
Emlékeztek még távparasztkodásunk idejére? Jó visszanézegetni annak az egy évnek az eseményeit, amikor megpróbálkoztunk a gazdálkodással, csak sajnos hibás alapokon – mert ha a gazda nem lakik ott helyben, bizony, …
Könnyes búcsú
Szomorúan tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették „gazdálkodó” címszóval ellátott írásaimat, hogy a farm-történeteknek ezennel vége.Ezzel összefüggésben feloszlattuk a MAMŰTÁSZ-t, azaz a Magyar Mű- és Távparaszt Szövetséget, amelynek lészáma megalakulása …
Szenzációs farmhírek: return of the Kopasznyakú!
Többen célozgattak arra finoman, hogy mostanában nagyokat hallgatok a birtokról, mi van már…? Hát egyrészt, az állatok levágása nem olyan élvezetes része az egész mutatványnak, mint mondjuk a kiscsirkék simogatása, …
A nyeremény liba sorsa
Amint már szombaton említettem, a nyereménynek felajánlott liba pénteken új otthonába, Jászberénybe került. A jószág szerető családjától a Gedeon nevet kapta, megkülönböztetett figyelemben részesül, és az az érzésem, végelgyengülésben fog elpusztulni, amint …
Élet a farmon a nagy mészárlás után
Határozottan barátságosabb lett a baromfiudvar a nagy libavágás óta. Előtte 23 liba uralta a terepet, teljesen elnyomva azt az öt szegény kacsát, „akik” túlélték a nyári véres szombatot. A múlt szombati eksön után …
Liba élve vagy halva
Mivel mostanában sok kedves szót kaptam itt is, ott is, ideje, hogy visszaadjak valamit. Hasonlóan kedves szavak helyett azonban arra gondoltam, azok között, akik e bejegyzés végén kommentet hagynak, kisorsolok …
A félelmetes baromfiudvar
Valaki a napokban már hiányolta a farmos beszámolót, hát íme, itt van.Nincs mit szépítenem rajta, félek a libáktól. Hatalmasra nőttek, és amint hátat fordítok nekik, sunyin, némán, látványos nyaknyújtogatásokkal kísérve …