Bálint fiam (21) nemrég hazalátogatott a szülői házba, tudjátok, ő Pécsett tanul, nagyon jól érzi magát ott, és ritkán is látjuk. Szóval hazajött, dolgozott kicsit a cukrászdában – szerintem barista …
Olyan leves három perc alatt, hogy a szemeid könnybe lábadnak
Azt mondta a lányom, hogy úgy enne kerékrépa levest
Azért ehhez is meg kell érni, azt hiszem, hogy az ember ilyesmit kívánjon. Nagyobbik lányom, Nóri nagyon beteg lett a múlt hét végén, egy korábbi betegségből nem gyógyult fel rendesen, …
Bazsalikomos málnaleves tökmagolajos vaníliafagyival 5 perc alatt
Nem túlzás, tényleg öt perc, a flancos név dacára. Valójában az is hosszabb ideig tart, amíg leírom, mi is a teendő. Az első persze, hogy legyen valahonnan málnánk. A második, …
A díjnyertes leves: tejfölös-kapros újkrumpli!
Meséltem, hogy van nálunk itthon egy kis házi menza, mivel az üzem a lakásunk mellett található – még pár napig, mert költözik a sütigyár!!! -, hárman főzünk váltva, és így …
Eperleves 3 perc alatt
Amióta megfizethetővé vált a magyar eper, igyekszünk minden alkalmat megragadni, hogy együnk belőle. Aztán előfordul, hogy összegyűlnek olyan szemek, amelyek ütődöttek, puhulni kezdenek, de nem rothadnak – ezekből még tuti …
Spenótkrémleves tej- és lisztmentesen
Nem túl látványos a tányérnyi zöld leves, de higgyétek el, annál finomabb. A házi menzánkra készült, közkívánatra paleózók által is fogyasztható változatban. Nagy demokrácia van ám, közösen vitatjuk meg, mi …
Karfiolleves gerslivel
Szeretem a sűrű leveseket. Leginkább az olyanokat, amelyekben megáll a kanál. A gersliről akkor hallottam életemben először, amikor a keszthelyi zsidó hitközség elnökétől tudakoltam az igazi sólet receptjét, ő hántolt …
Villámgyors gyümölcsleves
Rengeteget dolgozom. Ezt most nem panaszképpen mondom, tulajdonképpen örülök, azt hiszem, sokan cserélnének velem. Én most olyasvalakivel cserélnék szívesen egy-két hétre, akinek semmi dolga és sokat unatkozik. Akkor szegény blogom …
Zöldborsóleves
A legfinomabb borsóleves receptje úgy kezdődik, hogy tavasszal vessük el a magokat a kertbe. Napos meleg helyre, ahol nem áll meg a víz, és hogy tudjon a növény kapaszkodni, biztosítsunk …
Élet cukor nélkül: édesburgonya leves
Nagyon szeretjük ebédre, vacsorára, többnyire a lányom főzi, botmixerrel turmixolja, és olyan sűrű, mint egy főzelék. Nagyon jólesik, főleg hidegben, sok cayenne-i borssal. Igazából bármiből főzhető, amilyen zöldségünk éppen van …