Ismerős az a jelenség, amikor valaki horkolva alszik, majd egyszer csak csend – már megijedsz, hogy nem lélegzik -, és 15, 30, vagy akár több másodperc elteltével egyszer csak nagyokat …
Aki álmában az életéért küzd – avagy az alvási apnoé
Segítség, házasodik a gyerekem!
Mivel már három gyerekünket kiházasítottuk, úgy hiszem, van némi rálátásom arra, szülőként mi is a feladatunk leszármazottunk esküvője kapcsán. Vannak ebben gyakorlati dolgok is, de talán a leghangsúlyosabb az, hogy …
A szeptember 1-i fotó – kicsit megkésve, de megvan!
A szeptember 1-i fotó családunk kevés tradíciója közül az egyik. És, bevallom, büszke vagyok rá. Egyrészt azért, mert 2008 óta dokumentáltuk a saját gyerekeink növekedését, másrészt pedig, mert erre többeknek …
Hogyan barátkoztattuk össze a kutyát a macskával?
Amikor néhányszor megemlítettem a férjemnek, hogy jó lenne ide egy macska, a fajjal szemben érzett ellenszenve mellett mindig azt fogalmazta meg, hogy “a Manci széttépné”. Valóban, minden jel erre utalt …
És eljött a pillanat, hogy a kutya már nem akarta leharapni a macska fejét
Rengeteg esemény történt a héten, nagyon sok új feladat, kihívások, leküzdendő akadályok, erre, csak hogy még nehezítsünk egyet a pályán, befogadtunk egy kiscicát. Neve is lett hamar: Pedro Pascal. Nyolc …
Gyors, egyszerű kevert süti: havas szilvatorta
Ma délelőtt felhívott egy, a szívemnek nagyon kedves házaspár egyik tagja, hogy eljönnének a cukrászdába sütiért, mert képzeljem el, ma 50 éve, hogy találkoztak, és szeretnék megünnepelni. 50 éve találkoztak! …
A lányom a blogomról süt-főz a férjének, kell ennél nagyobb elismerés?
Nem tudom, lehet-e annál nagyobb elismerést kapni bloggerként, mint hogy az ember lánya az ő hőn szeretett ifjú férjének az anyja blogjáról főz. Mármint, a blogger lánya a saját anyjáéról, …
Manci, a lábfetisiszta labrador
Régi olvasóim talán emlékeznek rá, kicsit több, mint két éve tragikus véget ért előző kutyánk, Bogyó élete. Elütötte egy autó. Sírtunk, persze. Aztán egy idő múlva a gyerekek elkezdtek jönni …
Családi hagyomány, amit minden évben ápolunk
Kell, hogy legyenek hagyományaink. Persze, csak akkor, ha azok nem kötnek gúzsba, és nem teherként nehezednek ránk. A mi családunkban ilyen hagyománnyá vált az, hogy minden évben, szeptember elsején lefotózzuk …
Hogyan legyek jó háziasszony?
Nagyobbik lányom, Nóri, akiről nemrég meséltem, hogy férjhez ment, a minap a következő üzenetet küldte: Egyből eszembe jutott, hogy néhány évvel ezelőtt futott a blogon Fa Kinga pénzügyi tanácsadó …