A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Hát elérkeztünk ide. Sok szeretettel köszöntök mindenkit a 20. nap programjának ismertetése alkalmából. Külön köszöntöm azokat, akik végigcsinálták az egész programot, és azokat is üdvözlöm, akik egy-egy napra beszálltak. És persze rólatok sem feledkezem meg, akik minden nap felsóhajtottatok, hogy hú, tényleg jó lenne ez a program, de mindegy, majd holnaptól – ám az a holnap még nem jött el. Nem baj, bármikor elkezdhetitek – ITT AZ ELEJE – a feladatok nyomon követhetőek, az eredmény meg majd úgyis magáért beszél. Az utolsó lap következik – ami már nem egy napra szól.

blog23A letöltéshez kattints ide!

Nos, ez az útmutató már a fenntarthatóság jegyében készült – hogy amit elértünk az elmúlt egy hónap kitartó munkájával, az ne tűnjön el a következő héten. Ha megnézed, látod, hogy felírtam, amit végigvettünk a múlt héten – vagyis, a takarítás sora melyik nap melyik helyiségen van. Nem tudok mindenki házához, lakásához alkalmazkodni, ezért alakítsd saját igényed/szükséged szerint ezt a sorrendet. Helyet kapott rajta a heti menüterv, hogy lásd egyben, a többi feladattal együtt. Minden napra szerepel valami kis könnyű, gyors feladat, kivéve a csütörtökit, ami egy halogatott dolog felszámolása. Persze, ez is lehet gyorsan elintézhető. Például, nálunk elromlott a csengő a múlt héten. Azóta halogatom, hogy vegyek egy újat – na de ezzel nem várok csütörtökig… Vagy, előfordul, hogy kiég egy villanykörte, de nem cseréljük ki, mert elő kell hozni a létrát, meg különben is, égőt kell venni – nos, igen, ezen a napon ilyesmi a feladat: égőt kell venni, és ki kell cserélni! Végezetül itt a napi rutin, csak hogy ne felejtsd el…

A 20. napunk ezek fényében tehát így alakul: – konyha takarítás – törölj le három ajtót – végezd el a napi rutint.

kitchen

  << A 19. nap feladatai

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük