A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Mivel a hétvégén két gyerekkel többen voltunk a szokásosnál, nem tudtam jobbat kitalálni, mint hogy vasárnap legyen pizza. Ez a vasárnapi boltbezárás engem nem érintett érzékenyen, sőt, valamiféle örömöt érzek, amikor azt látom, hogy üres a Tesco parkolója, mégis, annyiból hátrányt szenvedünk, hogy mivel nekem a szombat is rendes munkanap, néha még tovább is dolgozom, mint egyébként, nem készülök fel időben a vasárnapi ebédre. Úgyhogy vasárnap azt esszük, ami van. Mivel most volt mindenféle sonka, szalonna, konzerv hal, füstölt makréla, sajtok voltak fellelhetőek a hűtőben, na meg mindig van liszt és élesztő, továbbá itt volt négy nagy étvágyú kamasz fiú, plusz mi, a többiek – nem nagyon láttam más megoldást, mint a pizza.

És a szokásoson kívül sikerült valami olyasmit alkotni, amit szeretnék megörökíteni, hogy ha újra a világ legjobb halas pizzáját akarnám enni, akkor ezt a receptet kell elkészíteni. A képen jobbra látható, még sütés előtt.

SAM_3821Szóval, a tészta az általában használt pizzatésztám, amelyről még régesrég itt írtam.

A focacciáról meg itt, ami majdnem ugyanaz.

No de, a lustábbak kedvéért – és közéjük tartozom magam is -, hogy ne kelljen kattintgatni, ide citálom a receptet, amely 4-6 személyre így szól:

2,5 dl meleg víz
50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
1 tk só
 2 ek olívaolaj

kicsi
Itt épp habot ver a “kicsi”.

Mióta van nekem egy fantasztikus Kitchen Aidem, mindent ő dagaszt, én csak annyit teszek, hogy az élesztőt felfuttatom a meleg vízben. A többi hozzávalót belemérem az üstbe, ráöntöm az élesztős vizet, és összedagasztatom.

Régebben minden kelt tésztát a kenyérsütőgéppel gyúrattam össze, a felsorolás sorrendjében tettem az üstbe a hozzávalókat, és nagyjából 10 perc munka után kapcsoltam ki a gépet.

Kézzel sem nagy kunszt ezt összegyúrni, ebben az esetben öntsük egy tálba a lisztet, alakítsunk ki a közepében mélyedést, öntsük bele a langyos vizet, ebbe tegyük az élesztőt. Ha felfutott, adjuk hozzá a sót és az olajat, és gyúrjuk, gyúrjuk, amíg szép, egynemű tésztát nem kapunk.
Minden módszer esetén érvényes: hagyjuk duplájára kelni a tésztát (30 -40 perc).

A megkelt tésztát szedjük két nagy gombócba, gyúrjuk át őket, és újabb 10-15 percre hagyjuk békén, hogy a sikérszálak megnyúlhassanak, és könnyebb legyen kinyújtani őket. Mostanában már nem kör, hanem minél nagyobb téglalap alakú pizzákat készítek, és a nagy cukrászsütőmben sütöm meg őket egyszerre.  A recept szerint a megpakolt tésztákat 220 fokon 15 perc alatt kell megsütni – ez a háztartási sütőkre vonatkozik.

Na, de most jön a lényeg: a legjobb halas pizza.

SAM_3825

Tehát, a kinyújtott tésztára került:

szeletelt lila hagyma
tejföl sóval és borssal ízesítve
lecsöpögtetett konzerv tonhal
szardellafilé darabokra tépkedve
füstölt makrélafilé kézzel darabolva (az Aldiból, újdonság, nagyon ízlik)
olívabogyó
krémfehér sajt

Mindent a tésztára szórtam és ment a sütőbe. Még hogy a halhoz nem megy a sajt… ez a sós feta-szerűség igenis megy! Az utolsó szeletet sikerült elcsípni egy fotó erejéig az egyik srác kezében.

a2

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük