Szeretem a sűrű leveseket. Leginkább az olyanokat, amelyekben megáll a kanál.
A gersliről akkor hallottam életemben először, amikor a keszthelyi zsidó hitközség elnökétől tudakoltam az igazi sólet receptjét, ő hántolt árpaként, illetve burizsként emlegette. A magyar konyha méltatlanul mellőzi ezt a finom gabonát, pedig állítólag nagyon egészséges, a legnagyobb nyomelem tartalmú gabonafélénk, kedvezően hat a vércukor- és a koleszterinszintre, az emésztésre, az idegrendszerre, szóval érdemes beiktatni az étrendbe.
Levesekbe szoktam belefőzni, kiváló levesbetét, csak azt kell számításba venni, hogy kb. 40-50 perc alatt fő meg. Ez a sólet esetében indifferens, úgyis három órán át főzzük kuktában, tehát a hüvelyesekkel együtt gyönyörűen megpuhul az árpagyöngy is. Most viszont külön készítettem el, mert a karfiolnak hírmondója sem maradt volna a levesben, mire a gersli elkészült volna.
Az ötletet most egy ingyenesen letölthető vegetáriánus szakácskönyvből nyertem, amit Fűszeres Eszter blogján láttam. Eszternek sokat köszönhetek már eddig is – többek között blogja inspirált engem ennek a blognak az elindítására – és most ezért a könyvért újabb hála jár neki. Mert nem vagyok ugyan vega, de talán épp ezért úgy érzem, nem mozgok eléggé otthonosan a zöldségek birodalmában.
Szóval, Bliszkó Viktor az egyik leves receptjénél azt írja, hogy kivételesen nem beáztatja, hanem szárazon pirítja az árpagyöngyöt, mielőtt megfőzi, ettől kellemesen édeskés, füstös ízt nyer. Tényleg.
Tehát először az árpának álltam neki: egy vastagtalpú lábasba mértem egy kétdecis bögrényit, és szárazon pirítani kezdtem, de figyeltem arra, nehogy megégjen. Amikor már eléggé megpirult, felöntöttem kétszeres mennyiségű vízzel, és tettem bele egy púpos teáskanál sót. Fedő alatt főztem, és időnként megnéztem, van-e alatta víz. Talán még kétszer öntöttem utána két-két decit, mire úgy láttam, hogy most már puha, és magába is szívta a folyadékot. Elzártam alatta a lángot, és tovább hagytam a fedő alatt.
Közben persze elindítottam a levest is: megpucoltam és apróra vágtam egy nagy fej vöröshagymát, kevés libazsíron pirítani kezdtem. Megszórtam egy evőkanál liszttel, egész picit pirítottam rajta, rászórtam egy evőkanál pirospaprikát, elkevertem, és egyből felengedtem úgy egy liter vízzel, amit sóztam, borsoztam. Amíg ez a lé melegedett, pucoltam és aprítottam a többi zöldséget: a karfiolt rózsákra szedtem, a répát karikákra vágtam, a fehérrépát négybe, a zellert kétfelé, mert mindkettőt csak én szeretem, és így egyben ki tudom emelni magamnak, a többiek véletlenül sem részesednek belőle. A pucolt, darabolt zöldségeket a lébe tettem, nyomtam bele még egy gerezd fokhagymát is, és szépen, lassan fedő alatt puhára főztem. Amikor készen volt, hozzáadtam a gerslit, és fedő alatt hagytam hűlni 20-30 percig. Akkor volt készen.
A fentiek fényében tehát a hozzávalók listája a következő:
kb. 12 dkg árpagyöngy + víz és só
1 fej vöröshagyma
1 nagy karfiol
2 közepes sárgarépa
1 fehérrépa
1 zeller
1-2 gerezd fokhagyma
2 ek libazsír
1 ek liszt
1 ek pirospaprika
Az ételfotók egy részét Bence készítette, közben rólam is lőtt néhány képet, amint épp beállítom a “modellt”…
Én még a paprikáskrumpliba is szórok egy fél marokkal. Imádom!
Örök hálám a letölthető szakácskönyvért. A benne lévő zellerkrémleves …pazar. Csak 200g zellerszár volt itthon a 600g helyett, de a többi mennyiséget tartottam (valamivel kevesebb vízzel persze). Én nem gondoltam volna, hogy ez ilyen…nem találok rá szavakat. A szerecsendiót nem is szeretem, úgyhogy picit tettem bele. Pont annyit sikerült, hogy meg nem mondanám, hogy az van benne, de nélküle nem lenne ugyanaz. Pirított sonkakockákkal eszem és várom a családot, hogy jöjjenek már, amíg még van. Ki fogom próbálni ezt a receptet is, amiről eredetileg írtál 🙂