Ha a fánk eredetét szeretnénk felkutatni, egészen az ókori Egyiptomig jutunk vissza: II. Ramszesz, egyiptomi fáraó (Kr.e. 1290 – 1224) sírjának domborművén már látható afféle „fritőz”, amelyben két rabszolga csiga alakú süteményeket készít.
Ha hazai vonatkozásokat keresünk, azt találjuk, hogy nem hiányzott a zsírban sült édes tészta Mátyás király asztaláról, felesége, Beatrix honosította meg nálunk, aki vélhetően az itáliai karneválokon ismerkedett meg a finomsággal. Egyes források szerint ugyanakkor széles körben csupán a 19. században terjedt el hazánkban, méghozzá a Dunántúlról indulva vált egyre több helyen szokássá, hogy a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangkor édességként fánk kerüljön az asztalra.
Itt találod az én szalagos fánk receptemet lépésről lépésre.
Másik legenda alapján egy néhai osztrák pék, bizonyos Krapfen özvegyének köszönhető a tészta nálunk is népszerű formája. A férj halála után az asszony vette át az üzletet; egy napon, amikor a kenyér nem készült el a szokott időre, s a sorban álló vevők már egyre cifrább megjegyzéseket tettek, a dühös pékné egy darab tésztát hozzá akart vágni valakihez. Nem jól célzott, és a kenyértészta a forró zsírral teli lábasba pottyant, ahol illatozva aranysárgára sült… Igaz-e a történet vagy sem, nem tudjuk, az viszont tény, hogy a bécsiek a fánkot Krapfennek nevezik.
A franciák szintén egy asszonynak köszönhetik a beignet[binyé]-jüket, egészen pontosan Marie Antoinette-nek, aki egy álarcosbálban kóstolta először, és azonnal kötelezte udvari cukrászát a zsírban sült édesség bevezetésére. Ez a fánk annyiban tér el a miénktől, hogy a tésztát nem kerekre szaggatják, hanem késsel négyszögletesre vágják.
Aztán itt van a spanyol churros, amelynek a masszáját nyomózsákból, csillagcsövön keresztül ejtik a forró olajba, vagy a görögök loukoumades-e, amely golyóként sül meg.
Nem feledkezhetünk meg az amerikai donut-ról sem, persze, ezt már praktikusan (és jóval egészségesebben, persze) fánksütő formában, a sütőben sütik. Állítólag a legnagyobb fánkfogyasztók a kanadaiak, akik természetesen juharsziruppal öntik nyakon.
A cseh tarkedli vagy talkedli szintén formában sül, tésztája kissé lágyabb, mint a mi fánkunké, a kész sütemény állaga valahol a fánk és a palacsinta között határozható meg. A szlovákok siskát esznek, a szlovének krofit, kárpátalján biljázst, a székelyeknél pánkót, Horvátországban fritulát, Hollandiában oliebollent, Izraelben szufganiot-ot – és igen, ez mind-mind a fánkot takarja.
