A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Alapesetben semmi. Sőt, az én családom azt mondja, ha nem reped ki a bejgli, nincs benne elég töltelék.

Van nekem jól működő bejglireceptem, mindig szokott is sikerülni, egészen mostanáig, amikor úgy döntöttem, karácsonyig ellátom a kávézókat (amelyeknek cukrásza vagyok) is ezzel a remek süteménnyel.

És erre mi történt?

A bejglik már csak azért sem sikerültek. Amikor muszáj, hogy ne repedjen ki, mert hát az úgy eladható, ha ép, na akkor, hát persze hogy akkor reped ki.

Pedig jól indultunk. Nagy büszkén küldtem is a fotót Bandinak, a Kávélabor tulajának, nézd csak, Bandi, milyen klassz bejgliket tudunk mi!a3Az első adagról annyi visszajelzés érkezett, hogy jó-jó, de kicsit lehetne szaftosabb a töltelék. Meg talán egy kicsit több.

És itt kezdődött a baj. Variálni kezdtem a töltelékkel: mindenből kicsit több legyen benne, kicsit több folyadék, kicsit több mák, több dió, melyikbe mi – és aztán jött a következő sütés: kirepedtek. Újrapróbáltam, jobban odafigyeltem. Kirepedtek. Jó, nézzünk másik receptet, nagyon figyeljünk, jó lesz az. Kirepedt. De még hogy.

a5Persze, lehet keresni az okokat, meg kell is, hogy tanuljunk belőlük. Mert azt már tudjuk, hogy a bejgli kireped, ha túl sok a töltelék, ha a töltelékben sok a cukor, ha túlkelt a tészta, ha túl lágy volt a tészta, ha nem volt elég forró a sütő, ha túl forró volt a sütő, ha elfelejtettük megszurkálni sütés előtt a tekercseket.

Egy idő után rájöttem, mi volt a gond – és de akkor is ott lebegett a kérdés, most mi legyen? Lassan térdig járunk a repedt bejglikben, muszáj velük kezdeni valamit! És akkor jött a mentőötlet – vaníliakrémmel, szilvalekvárral, tojáshabbal kiegészítve megszületett a bejglitorta.

a3Mondtam is a családnak, le lehet állni a repedt bejglik megevésével, minden repedtre szükségünk van az új tortához. Mert azóta persze nem reped ki.

Viszont a tanulság: ha valami nem sikerül, először mindig tegyük fel magunknak a kérdést – mi lehet belőle? Mint ahogy időnként el kell tévedni ahhoz, hogy rátaláljunk valami nem várt fontos dologra, ugyanúgy nem baj, ha nem úgy sikerül valami, ahogy terveztük. Kisülhet belőle valami jobb.

Ajánlott cikkek

24 Hozzászólás

  1. Hat en gyerekkoromban ugy tanultam, hogy ha kireped a beigli, akkor vege a vilagnak. 😉 Azota csalok es vegig-villazom. Igy egyben marad. Mondjuk, mivel ca. 98% toltelek ezert jo vastag szeleteket kell belole faragni, kulonben szetesik.

  2. Kedves Móni!
    Aranyos a történeted. Gondolom míg meg nem találtad a megoldást, bosszantó volt. Még az Édesanyámtól tanultam, hogy nincs elrontott étel, mindenből lehet valamit csinálni. — Csak a nagyon lekozmáltat és a szénné égettet kell akár edényestől kidobni. Kezdő háziasszony koromban a férjem munkatársait és a főnökét párjaikkal vártunk vendégségbe és a diós pitém szalonnás lett. Kétségbeesetten hívtam Anyámat, aki azt mondta, hogy minden elrontott süteményből lehet hamis Somlói galuskát, vagy Aranygaluskát csinálni. Megmentette a vendégséget és engem. A férjem egyik kollégája azóta is reklamálja a Somlói galuskámat. Pedig az több tíz évvel ezelőtt volt.

  3. Kedves Májmuni! Mekkék tanúni magyarúl. A bájgli megevéséHEZ kell hozzálátni, ha szűkséges másra a repett bájgli, akkó le kell állni a bájgli megevéséVEL!!!
    Ha olyan cukrász vagy, ahogy a magyar nyelvet tudod, akkor nem ennék a süteményedből! /szándékos helyesírási és fogalmazási hibák/

    1. Kedves Pistabátyám!

      Ha már ennyire teccik bírni a magyart, akkor tessék reklamálni az említett tanerőnél, mivel a szűkséges az szükséges. Lehet, hogy hiányozni tetszett az említett tananyagnál?

      Ja, és világbéke Pistabátyám.

  4. Kedves Pistabátyám! Jólesett? Egészségedre tanult barátunk! Mert látszik ám, hogy az vagy! Aki nálad tanultabb, le nem írta volna ezt a szösszenetet. De legalább nem feküdte meg a gyomrodat.

  5. Kedves KBK! Nem túlságosan vigyázunk édes anyanyelvünkre. Aki meg a köznek ír annak különösen vigyáznia kellene! Kár volt a tudatlanság mellé állni!

    1. Azt hittem itt a beigliről van szó. De látom, hogy valakinek fontosabb a helyesírás mint a beigli. Vannak olyan emberek akik kettesre érettségiztek magyarból, vagy le sem érettségiztek. Ő nekik is lehet véleményük. Lehet, hogy a “Pistabácsi” fedőnevű bácsika jól ír magyarul, de hogy mások hibáit nem illik felhánytorgatni, nem tanították meg neki. Én kérek elnézést a hölgytől aki merészelt helytelenül írni. Mellesleg a Pistabácsit nem külön írják? URAM.
      És ha már a szakmámnál tartunk igen, tényleg sok oka lehet a repedésnek, hogy melyik a legtöbbször előforduló? Talán a túl nedves töltelék. A szurka piszkázás elmaradása. De ha a tészta állaga sem jó akkor is reped. De bánja kánya.

    1. Nyilvánvaló. Mindenki tudja. Én is tudom. Rajtad kívül mindenkinek világos, amit írtam. Az iróniát nem ismered. Tudálékoskodsz. Itt, ezen az oldalon erre nincs szükség. Keress másik oldalt az okoskodáshoz.

  6. Sok hosszú, lakkozott körmű “háziasszony”. Akik a médiában háziasszonykodnak. Közben egy rántást nem tudnak megpirítani. A főzéstudományuk egy teára terjed ki!
    Arról aztán nem szólt a fáma, hogy a kávézó elfogadta-e a kotyvalékot???
    Kedves VZ! Téged meg az írásjelek használatára sem tanított meg senki. Engem 1950-51-52-ben megtanított Babindák Mária gyönyörű, hosszú szőke hajú, magas karcsú fiatal tanítónénink.
    Ja! Már rájöttem mi a baj.

  7. Olvasva, az elöttem írt kommenteket, meg áll az eszem, hogy barmiről legyen is szó, feltetlenül vannak olyan emberek, akiknek bele kell kötni a másikba, nem beszélve arról, hogy nem az anyanyelvről volt szó, nem a helyesírasról, hanem a beigliről . Próbaljuk mar a masik esetleges véletlen hibáit tolerálni!

  8. Egy öt éve halott 84 évet megért /megélt/ és életében nagy tiszteletnek örvendő tanítónőt ne merj kritizálva a szádra venni! /Most először fogok durvaságot írni: bunkó vagy! Ha a zárójelben lévőt nem olvastad, vagy nem értetted, akkor engem is hagyj békén. Akik meg nem értik,amit az elején írtam, annak hiába magyarázok! Uff! Én beszéltem!

  9. Szerintem ne etessük.
    Biztos véletlenül kettőt lapozott a netes sportújságban, aztán itt dobta le a jószerencse. Gondolom sokkot kapott, és attól ilyen. 🙂

  10. Tudja valaki, hogy a bejgli fagyasztható-e? Ha nekem jövő héten lenne több időm ilyesmire, az mennyire megvalósítható?

    Plusz – hasonló okoknál fogva – ha lehet, szentelnél egy-két bejegyzést pár nappal előre elkészíthető (akár fagyasztható) karácsonyi / kicsit különlegesebb ételekből? Húsok közül nálunk max. a csirkemell játszik, ill. a töltött káposzta, ezért személy szerint engem köretek, saláták, levesek, sütik érdekelnének jobban.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük