Tartottam ma egy kis társaságnak macaron gyorstalpalót. Mondhatnám, hogy kurzust, vagy tanfolyamot, de azért ahhoz minimum négyszer-ötször össze kell jönni, hogy ezeket a szavakat használhassuk. Szerintem.
Az én kis macaron-gyorstalpalóm néhány órás csupán, és szép macaronokat szoktunk sütni, de ma hiba csúszott a dologba: az én rendkívüli módon szeretett konyhai robotgépem, az Amerikából érkezett Kitchen Aidem elromlott, a tojáshab nem lett olyan, mint kellet volna, és az első adag macaronok – mert aztán készítettünk újat – ilyen kis rusztikusak lettek. És jól néznek ki.
Aztán az egyik lány, aki itt volt, mondta, hogy Németországban, valami menő helyen ilyen a macaron. Ilyen??? – hökkentem meg, mert hát ez azért még nagy jóindulattal sem nevezhető jónak, akinek van egy kis tapasztalata e kis sütemények terén, az tudja ránézésre, hogy milyen hiba történhetett, és hogy azt hogyan lehet kiküszöbölni. Ugyanakkor persze ízre pont olyan jók, mint hibátlan külsejű társaik.
És akkor azon gondolkodtam el, hogy sokkal lazábban kellene felfogni sok mindent, hogy a tökéletlen dolgokban is meg kell tudni keresni a szépséget, mert van! Hogy ne csak többéves távlatból visszanézve szépüljön meg valami, s jöjjünk rá arra, hogy hát nem is volt az rossz, vajon miért voltunk vele elégedetlenek? Próbáljunk meg megelégedni a jelenben. Ez sokszor csak felismerés és döntés kérdése.