A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Kezdünk egész sportos családdá válni. Először a férjem ment el az uszodába, úgy két hónapja. Az első alkalom után úgy döntött, nemcsak úszkál a medencében, hanem inkább részt vesz a felnőttek számára tartott úszásoktatáson (vagy edzésen, ki hogyan nevezi), mert, ahogy mondta, rájött, hogy nem is tud úszni. Mert az igaz, hogy a vízben el tud jutni A-ból B-be, de gyorsan fárad, hamar légszomja lesz, és hát azt is belátta, hogy nem túl hatékony a technikája.

Minden edzés után feldobva jött haza, lelkesedése lassan terjedni kezdett a családban, alőbb az egyik fiam, aztán a másik is csatlakozott, és hát engem is kapacitált emberem: ha már úgyis fogyózom, az úszás nagyon is sokat hozzátenne az erőfeszítéseimhez.

a1Említettem már,  hogy ha a kifogások felsorolása olimpiai szám lenne, dobogós lennék a súlycsoportomban, elmondom, mit hoztam fel az úszással szemben:

  1. Utálok át- meg visszaöltözni. Egyáltalán, az uszodai öltözőt utálom.
  2. Hideg a víz.
  3. Hosszokat úszni unalmas. Akkor már inkább sétálok az erdőben. Majd.
  4. Minden hónapban ki kell hagynom egy hetet. Milyen sportolás az, amit nem lehet folyamatosan csinálni? Egyáltalán, az úszónők hogyan oldják ezt meg???
  5. Hogy nézek már ki fürdőruhában… Ja, nincs is jó fürdőruhám, heló!
  6. Úszósapkám sincs. Különben is, a hajam megszárítása egy csomó idő.
  7. És ha gombás lesz a lábam???
  8. Szemüveg nélkül egy kukkot sem látok, nincs dioptriás úszószemüvegem.
  9. Sokkal tovább tart az egész cihelődés-odajutás-öltözködés fel és le, mint maga a tevékenység. Hát na ne már. Tornázom itthon. Holnaptól.

Hát kábé ennyi, de ha még győzködnöm kellett volna magam, biztos találok pár ütős érvet. Emberem azonban határozottan megkért, hogy menjek én is az edzésre, s ennek a kérésének azzal adott nyomatékot, hogy vett nekem egy úszódresszt. Bizony! Egy kifogás kapásból kipipálva.

Elmentem. Kiderült, hogy  az edzővel, Emőkével régről ismerjük egymást; nem is tudtam, hogy gyógyúszást tanult, és ezt a tudását kamatoztatja most az uszodában – gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozik. Büszke voltam magamra, mert első alkalommal  szépen teljesítettem, amit Emőke kért: nyolc hossz így, nyolc hossz úgy, hat hossz így, négy úgy, négy meg amúgy. Harminc hossz. Azt hittem, valami nagyot teljesítettem, aztán kiszámoltam: 750 méter. Az utcánk hossza, mondjuk… Hát, van hova fejlődni, de nagyon klassz! És arra is rájöttem, milyen rossz technikával úsztam én is, bizony, és hogy mennyire hasznos, ha erre egy szakember rávilágít.

És akkor legyen itt ugyanannyi érv az úszás mellett, mint amennyi az előbb ellene:

  1. Kicsi a sérülésveszély. Nem lépnek a lábadra, nem rohannak neked, nem bicsaklik ki a lábad (hacsak a medence partján meg nem csúszik az ember…).
  2. Aki fogyni akar, annak kifejezetten ajánlott: óránként 500-700 kalóriát égetünk el úszás közben.
  3. Az úszás nem terheli az ízületeket. Ez különösen túlsúlyosaknak jó hír.
  4. Idősebbeknél megfigyelték, hogy a rendszeres úszás csökkenti a magas vérnyomást.
  5. Javulnak a kognitív, azaz az agyi, gondolkodással összefüggő funkciók.
  6. Úszás során nyúlnak az izmok, a gerincnek stabilitást biztosít.
  7. Javul a szövetek és a sejtek oxigénellátása.
  8. Az úszás során boldogsághormon szabadul fel, így a depresszió kezelésében is szerepet játszik.
  9. Állítólag 12-szer hatásosabb, mint egy konditermi edzés, megmozgatja a test összes belső izmát, emellett fejleszti az állóképességet és növeli a mozgékonyságot.

Ússzatok!

 

Ajánlott cikkek

5 Hozzászólás

  1. Férjem tud úszni, de inkább a “nemfulladmeg” kategória 🙂 Én sajnos nem tudok – ahol felnőttem nem volt oktatás 40 km-es körzetben. Most nagyvárosban lakunk, de egyszerűen félek utánajárni – mondjuk nekem még az is itt van, hogy bal-alkarhiányos mozgáskorlátozott vagyok, úgyhogy oktatót is speciálisat kellene keresnem…
    Lehet pont ezért ragaszkodtam hozzá, hogy a fiam megtanuljon úszni 🙂
    4 évesen kezdte, most 8,5 éves – és az ő kezdőkénti kisgyerek fejével eldöntött célnál tart most, azaz fél éve vízilabdázik, és nem is rosszul 🙂
    És hogy mennyit úszik naponta? (mert napi 2 órás edzéseik vannak, plusz általában havi 1 vasárnap 2 bajnoki meccs (mert nekik is van ám bajnokságuk 🙂 )
    nos, ők egy “nagyhalál”-nak nevezett csak úszós edzésen általában 3-4 km-ert.Ebből van heti 1, vagy 2, attól függ milyen kedve van az edzőnek. Sima edzésen általában 1-2 km-ert, plusz gyakorlómeccs. Aztán van a technikai edzés, amikor labdával úsznak, kapura dobnak, passzolgatnak, stb.
    Egyszer egy ismerősöm lehúzta, hogy ah, ők csak kicsik. Elvittem egy edzésre. Kiakadt 🙂
    Ja, és még mielőtt bárki azt gondolná, hogy erőltetjük a gyereket: mi nem. Egyátalán. Persze volt olyan szülő, de aztán feladták. Fiam szerintem “belehalna”, ha nem mehetne edzésre. Imádják az edzőt, akárhogy is beszél velük, mint a pincsikutya mennek utána. Ja, és teszem hozzá gyerekem az elmúlt 4 év alatt összesen talán 6szor volt beteg, az elmúlt 1,5 évben egyszer sem.
    Mit is akartam mondani?
    Ja, hogy tapasztalatom szerint is szuper dolog az úszás 🙂

  2. Ú de nem szeretek úszni, pont amiket leírtál, azok miatt. terhesség alatt muszáj volt, de nagyon megszenvedtem. férjem imád. lányom is, de amikor babaúszáskor be kellett volna dugni a fejét, azt nem csináltam, és azóta is örül neki 🙂 de imádja a vizet.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük