A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Cukrász vagyok. Sütis. Sütis Móni.

Tortákat sütök nap mint nap, az életem utóbbi néhány éve erről szól, véletlenül kerültem bele, viszont annál intenzívebben – erről írtam már ITT.

a3Egyre gyakrabban szembesülök azzal a – számomra kifejezetten kínos – szituációval, hogy háziasszonyok, barátaim, ismerőseim nem mernek szabadkozás nélkül megkínálni a saját készítésű sütijükből, pedig őszintén mondom, soha nem analizálom és kritizálom senki keze munkáját, tisztelem a befektetett munkát, energiát, és értékelem a szándékot akkor is, ha tényleg nem egy túl jól sikerült tészta kerül elém. Aztán, vannak olyanok is, akik találkozásaink alkalmával nekem szegezik a kérdést: nem hoztál valami sütit? Legutóbb az asztalos ismerőstől visszakérdeztem: és te nem hoztál valami jópofa kis szekrényt?

Szóval, attól, hogy cukrász vagyok, nem hordok magamnál állandóan néhány tortát, csak úgy a biztonság kedvéért.

És attól, hogy cukrász vagyok, még szívesen megkóstolom más sütijét. Persze nem most, mert most épp keményen diétázom (megjegyzem: 9 kiló ment le eddig, hurrá!!!), de amikor legutóbb megkérdezték, milyen gesztusnak örülnék, az jutott eszembe: ha valaki sütne nekem sütit. És szabadkozás nélkül adná elém. 

Azon is elgondolkodtam, miért mentegetőzünk olyan gyakran mások előtt olyasmiért, amiért nem kéne; ó igen, ez velem is előfordul, még mindig. Arra jutottam, hogy a probléma az önértékelésben gyökerezik. Az emberek többsége küzd kisebbrendűségi problémákkal, amelyek kialakulásának számtalan oka lehet. Elég hozzá egy kritizáló környezet, vagy az, ha a hibáinkat felnagyítva látjuk. Nem szolgál a javunkra, ha irreális összehasonlításokkal győzzük meg magunkat arról, milyen szerencsétlenek/sikertelenek/lúzerek vagyunk, vagy az sem, hogy ha a saját gyengeségünket más erősségéhez mérjük. Aki pedig nem elégszik meg mással, csak a tökéletessel – őt úgy hívják, hogy perfekcionista -, sajnos, előre kudarcra van ítélve.

Érdemes tehát az önértékelésünkre gyúrni. Hogy hogyan? Lássuk:

1. Adjunk magunkra!
Nem kimondottan pénzkérdés. Pontosítok: megoldható sok és kevés pénzből egyaránt. A lényeg: ne adjuk át magunkat az “úgyis mindegy” apátiának. Nem mindegy. Senkinek sem.
2. Olvassunk rendszeresen sikeres emberektől és sikeres emberekről.
Mások történeteiből sokat tanulhatunk. Életrajzi könyvek, filmek inspirálóak lehetnek.
3. Mosoly és hála.
Saját tapasztalatból tudom: van, amikor a mosoly nem igazán jön magától, de DÖNTÉS kérdése, hogy búskomorak maradunk, vagy elkezdjük félig telinek látni a poharat. Bennünk dől el, és ez ül ki az arcunkra. A másik, a hála: annyi jó dolog van (a rosszak mellett), keressük meg ezeket, és kapaszkodjunk beléjük!
4. Segítsünk másokon!
Tapasztaltátok már azt a felemelő érzést, amikor valakinek a szükségét észrevettétek, és segítettetek rajta? Mint a tökéletes boldogság. Elégedettséggel tölti el az embert: megtettem, amit tehettem. Örömet okoztam másnak. Ezért is mondják, hogy jobb adni, mint kapni. Adás címén ne csak pénzre gondoljatok, van, akinek azzal teszünk jót, ha meghallgatjuk, van, akinek pontosan azok a ruhák jönnének jól, amelyek nekünk már amúgy sem kellenek. Az is lehet, ha a szomszédasszonynak felajánlod, hogy szívesen vigyázol a gyerekeire pár órát, sírni fog a meghatottságtól, mert pont erre vágyott: egy kis magányra.
5. A társaság. 
Meg kell válogatnunk a barátainkat. Aki elégedetlenkedő, zúgolódó, nyafogó emberek társaságában mozog, maga is az lesz. A gondolkodásmódunk, a viselkedésünk és a jellemvonásaink a környezetünkben levőkhöz igazodik. Igyekezzünk olyan személyek társaságát keresni, akik pozitív hatást gyakorolnak ránk. 
6. Az önmagunkról való gondolkodás.
Ugyanúgy, ahogy a környezetünkről, magunkról is gondolkodjunk pozitívan. Ne mondogassuk, ha elrontunk valamit, hogy “hú, de hülye vagyok”, vagy hogy milyen ügyetlen, szerencsétlen, kétbalkezes… – inkább kezdjünk el olyasmiket ismételgetni, hogy nem baj, máskor sikerülni fog, akkor is ügyes vagyok, meg tudom csinálni, nem adom fel, van hozzá tehetségem. A siker belülről indul el kifelé.
7. Ne irigykedjünk másokra!
Az irigység nem előre visz, hanem visszahúz. Ha tudunk örülni mások sikereinek, az azt jelenti, hogy nem vagyunk irigyek rájuk, és inspirálni tudnak arra, hogy akár mi magunk is elérhetjük, amit ők. Gratuláljunk annak, aki valamilyen területen sikeres lett, kérdezzük meg, hogyan csinálta – sokat lehet tanulni az ilyen emberektől. (Lásd 2. pont)
8. Nézzünk mások szemébe!
Nagyon zavaró, amikor valaki folyton a földre, erre-arra nézeget, csak épp a vele beszélő szemébe nem. Ez is az alacsony önértékelés jele – de szintén fejleszthető. Tükör előtt is lehet gyakorolni, aztán a családtagokkal, ismerősökkel. Tudatosítsuk magunkban, hogy ne engedjük elkalandozni a tekintetünket.

Legyünk bátrak. Legyetek bátrak. Ne szabadkozzatok; valaki süssön nekem sütit…

Ajánlott cikkek

3 Hozzászólás

  1. Minden ponttal egyetértek. Az irigység szerintem az egyik legnagyobb jellemgyengeség. Próbáljunk ellene tenni, próbáljunk örülni mások sikerének, és inkább tekintsük a mások eredményeit ösztönzőnek!
    Móni, középen az a képviselőfánkos torta az mi? Nagyon jól néz ki!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük