A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Diétázom. Eddig tíz kilót fogytam. És úszom.

Racionális döntés volt: a fájó boka- és térdízületeim, továbbá a két éve tartó sarkantyúgyulladás miatt még legfeljebb a biciklizést éreztem reálisnak, de az ízületek szempontjából mindenképp az úszást javasolták, akik értenek hozzá. Választottam hát.

Választottuk.

a1Mert szerencsére emberem már előttem egy hónappal elhatározta, hogy a téli punnyadásnak véget vet a maga részéről, és eljár a városi uszodába, rendes edzésre. Na nem verseny- hanem gyógyúszóra.

– Gyere te is – invitált, de eleinte elvettem a dolog élét azzal, hogy inkább tornázom. Mert én tudom, hogy amikor fogyóztam már több alkalommal is, a Callanetics valóságos csodát tett velem. Nos, emberem elment úszni, én maradtam itthon, aztán vacsorát főztem, mostam, teregettem, blogbejegyzést írtam – ő pedig hazajött, s nekem megint azzal kellett szembesülnöm, hogy nem tornáztam. Következő héten sem sikerült megvalósítanom a nagy tervemet, és egyszer csak be kellett látnom: ha nem megyek el vele, nem lesz semmi a nagy elhatározásomból, hogy sportolni fogok. Sok-sok érvet felhoztam az úszással szemben – ó, ebben nagy vagyok -, de aztán elérkezett a  nap, amikor belekezdtem. Azóta is megyek. Hetente kétszer mindenképpen, plusz még beiktatunk valamit, hogy a három sportos nap meglegyen. Emőke, az edző nem szórakozik, jól megdolgoztatja kis csapatunkat: négy fiú és én… Ebből kettő – emberemet is beleértve -. úgy úszik, mint a torpedó, a másik kettő mellett nem érzem magam annyira gyatrának. Persze, már nem versenyzem velük, de azért azt látom, hogy határozottan javulok. Például, hátúszásnál nem kattog a vállam, és a karomat szépen egyenesen tudom a fejem fölé vinni. Életemben először a pillangót is megpróbáltam, mire Emő azt mondta, hogy még sosem látott senkit ilyen könnyedén pillangózni.

– Hú, de jó – mondtam lihegve, és közben azon járt az eszem, hogy vajon észrevette, hogy a második hossznál időnként az életemért küzdöttem…?

Mert ilyen is van. Egy sávban úszunk mind az öten, a KRESZ szabályainak megfelelően jobb oldalt haladunk, így kisebb az ütközések esélye. De nagyon érzékenyen érint, amikor a velem szemben úszó éppen akkor ér mellém, amikor kifordítom a fejemet, hogy lélegzetet vegyek, ám az éltető levegő helyett a kedves kolléga által keltett hullám teríti be a számat. Nyelek, enyhén fuldoklom, megyek tovább. Próbálom terelni a gondolataimat valami magvas dologra, hiszen csak úszkálok itt föl-le, akár ki is találhatnék valami zseniálisat közben, mint ahogy Agatha Christie a mosogatások alkalmával a jó kis bűnügyeket, de elvonja a figyelmem, hogy időnként kiesem a ritmusból, nem kapok levegőt, már megint vizet nyelek. Szöget üt a fejembe, vajon mennyi vizet iszom? Mert azt a napi 2,5 litert, amit a jelenlegi diétám alkalmából előirányoztam, nem igazán sikerül abszolválni. Elfelejtek inni. A telefonomra letöltött alkalmazás riasztásának köszönhetően azért időnként odafutok egy-egy pohár vízért a csaphoz, de 2,5 liter… Az nekem sok. Nos, úszóedzések alkalmával szerintem megvan a hiányzó mennyiség.

Nem is veszem jónéven a telefonomtól, amikor edzés végén, este nyolckor, a nap folyamán utoljára odapittyen nekem, hogy “igyál vizet, segít megőrizni az egészségedet”.

Haggyábékén.

Ajánlott cikkek

6 Hozzászólás

    1. Január 7-én kezdtem, valójában nem is mint fogyókúrát, hanem remélve, hogy a bejegyzésben is említett problémáimra pozitívan hat_ egy Regenpr nevű táplálékkiegésztítő szedését, amihez komoly diétát kell betartani. Hasonlót, mint a candidásoknak. A viccessége az, hogy pl. kolbászt, szalonnát lehet enni, sőt, ajánlott; ellenben növényi olajokat nem. Meg persze cukrot, fehér lisztet sem. Húst, zöldséget igen.

  1. Közel vagyok már a hetven évhez és nagyon egyetértek az írással. Én is sokat úszok és bringázok közel 10 éve és mindenkinek csak ajánlani tudom. Az ember közérzete teljesen más, és sokkal jobb. Pedig az ízületeim nekem is nagyon rosszak és gerenc sérvem és kopásom van. Csak akkor birnám a sportot abba hagyni ha nem tudnék mozogni. Ajánlom mindenkinek.

  2. Szia! Anyósomnak is sokáig volt sarkantyúja, néha járni is alig tudott, de ha jól emlékszem valamilyen tornát csinált reggelente rendszeresen és mostanában tünetmentes! Rákérdezzek esetleg? Hátha segít neked is 🙂

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük