Szívesen böngészek régi folyóiratokat, könyveket, és mindig úgy érzem, kincset találtam, ha valami érdekes életutat olvashatok a megsárgult lapokon. Hát Dékány Mihály története nem unalmas, az biztos: az 1870-ben, Cegléden született cukrász Amerikában lett rendkívül népszerű a bonbonoknak köszönhetően. S hogy mégsem dollármilliomosként fejezte be földi pályafutását, azért elsősorban bohém, kalandvágyó élete a felelős.
„Kérszigeti Dékány Mihály a ma élő magyar cukrászok egyik legnagyobbika. Ceglédtől New Yorkig olyan karriert futott be, amilyen párját ritkítja, és olyan dicsőséget szerzett mindenütt a magyar névnek, mint amilyennel kevés magyar dicsekedhet” – írta róla Hauer Mihály 1931-ben, az ipartestület szaklapjában. Dékány Mihály ugyanis ebben az évben hazalátogatott Amerikából, és részt vett a Budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok Ipartestülete megalakulásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségen.
A magyarságát haláláig nagy becsben tartó bonbonkirály 12 éves korában állt be cukrászinasnak a budapesti Müller Antal-céghez Müller Károly, majd Ruszwurm Vilmos mellé. Rövidesen a bonbonjairól is híres Gerbeaud Emilhez kerül, ahol két és fél évig maradt, kitanulva a szakma csínját-bínját. Ezt követően indult el világot látni: dolgozott Németországban, Svájcban, Monte-Carlóban, majd Kijevbe került, ahol 15 évig maradt. Később a moszkvai Einem édességgyárban lett osztályvezető; a vállalat csokoládét, teasüteményeket, cukorkákat, pillecukrot és kakaót gyártott, az 1800-as évek végétől cári beszállító lett.
Dékány sorsa a világháború kitörésekor rosszra fordult; bár szakmai tudását addig számtalanszor elismerték – különböző kiállításokon 17 aranyérmet nyert -, hirtelen Szibériában találta magát, ahonnan rengeteg viszontagság után 1918-ban tért haza, Magyarországra. Ismét Gerbeaudhoz ment, ahol 1921-ig maradt, s ekkor kalandvágyó természete a másik irányba, Amerikába vitte.
New Yorkban telepedett le, ahol eleinte különböző üzemekben dolgozott, majd saját bonbongyárat létesített. Óriási sikereket ért el, nagy amerikai lapok cikkeztek róla; amikor 1923-ban a Grand Central Palais-ban megrendezett nemzetközi nagy versenyen a zsűri neki ítéli meg az első díjat, a New York Herald elnevezi King of Candymakers-nek, azaz a bonbonkészítők királyának. Haláláról a Chicago Daily Tribune adott hírt 1936 novemberében.
„Budapest utcáit járva, mindenki utánafordult az érdekes, művészarcú, hosszú ezüstszürkehajú, feltűnően öltözködő gentlemannek. Fantasztikus, női aktokkal mintázott nyakkendőket viselt. Arany- és briliánsutánzatú ékszereivel az amerikai dollármilliomos benyomását keltette. Igyekezett is ezt a látszatott fenntartani, mert akkoriban komoly szándékkel udvarolt az időközben szintén elhunyt Küry Klára színművésznőnek, de a házasságból nem lett semmi” – írja Zsemley Oszkár A magyar sütő-, cukrász- és mézeskalácsos ipar története című, 1941-ben megjelent művében, megemlékezve a bonbonkirály utolsó hazai tartózkodásáról. Hozzáteszi: ekkor már nem lehetett jól ellátva pénzzel, mert régi kollégáitól egy Amerikából várt pénzküldeményre hivatkozva kért kölcsön, azonban ezeket az összegeket soha nem fizette vissza. Élete utolsó éveiben festőknek és szobrászoknak állt modellt, s egyre elhatalmasodó gyomorbaja miatt 66 évesen meghalt. „Talán, ha megnősül és egy erőskezű hitves veszi gondjába az anyagi ügyeket, úgy egészen más irányt vehetett volna pályafutása. Így azonban asszony nélkül, nagyobb körültekintést félretéve élt, szórakozott, költött. Szórta a pénzt. Vagyonokat dobott ki passzióira, ez a magyarázata annak, hogy noha alkalma lett volna rá igazában meggazdagodni, sohasem tudott.”
