A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

A múlt héten színházban voltam. Voltunk. Baráti társasággal tekintettük meg Örkény: Kulcskeresők című darabját a veszprémi színház társulatának előadásában. Nagyon vártam ezt a programot, régen láttam már valami jó kis darabot, úgyhogy kifejezetten izgatottan ültem be a keszthelyi színház nézőterére.

A díszlet egy lakás nappalija volt, de úgy, mintha egy oldalára fektetett, felénk nyitott dobozban lenne. Annyi látszott, hogy épp most költöztek be ide, a cuccok még zsákokban, és akkor jön egy nő.

a5Ezzel elindult ez a hosszan tartó, sok-sok kérdést felvető darab. Bennem leginkább az a kérdés fogalmazódott meg, hogy vajon csak én unom, vagy a többi néző is? Hogy túl magasak voltak az elvárásaim? Meg az, hogy hogyan lehetséges, hogy valamibe beleölnek egy csomó időt, energiát, és senki sem mondja ki menet közben, hogy gyerekek, ez nem jó?

A lakásba sorra érkeznek emberek, és egyszer csak kiderül, hogy nincs meg a kulcs. Az ajtó meg valahogy folyton bezárul; a furcsaság az, hogy bejönni lehet, kimenni nem. Ez nyilvánvalóan merész megjelenítése volt a magyar valóságnak 1975-ben, amikor a darab született. Mint ahogy az egyes karakterek, az eseményekre történő reagálások is leképezik a magyar jellemet, túlságosan is didaktikusan, meglehetősen egyszerűen. Szóval, nincs kulcs, de szereznek egyet a felső szomszédból. És nagyjából tíz percig azon megy a lamentálás, hogy ha betennék a zárba, és beleillene, az már milyen jó lenne, és ha el is fordulna, kinyílna a zár. “Valaki próbálja már bele a zárba azt a nyamvadék kulcsot” – gondoltam akkor, és ez pár perc múlva be is következett, persze a zár nem nyílt.

Az első felvonás végén baráti társaságunk azon tagja, aki a színházlátogatást szervezte, nagy pironkodások közepette bocsánatot kért mindenkitől, hogy hát ne haragudjatok, fogalmam sem volt…

Persze, nem haragudtunk, nekünk sem volt.

A második felvonás hasonlóképp volt izgalmas, mint az első, pedig biztos voltam benne, hogy a színészek nagyon igyekeznek. Azonban egy érdekes párhuzam jutott eszembe az idegesítően picsogó főszereplőnőről: A szállító című filmből a kínai lány, aki hasonlóképp idegesített, viszont a lányról meg valahogy beugrott a madeleine. A sütemény, amit a lány sütött Jason Statham-nek, bizonyítandó, milyen jól járna vele, ha befogadná kicsit.madeleine4

Akkor az is eszembe jutott, hogy még sosem ettem madeleine-t. Meg, hogy nincs is hozzá formám, valószínűleg ezért nem sütöttem. El is határoztam, hogy beszerzem a formát, és kipróbálok egy receptet.

A darab végére megérkezett a megmondóember, aki – ha eddig még nem vettük volna le – kimondja, mi ennek a népnek a legnagyobb problémája, és persze a többiek nem értik.

Alig vártam, hogy hazaérjek, és elolvassam a neten fellelhető kritikákat erről az előadásról. Egyet találtam, ebben azonban az szerepelt, hogy “dörgő vastaps”, megérdemelt, a szereplőkről pedig ilyen jelzők, mint “egyszerűen zseniális”, “egyszerre jelenség és tehetség”, “bámulatos karakter”, illetve “Őze Lajos-i magasságokban”.

“Nem ugyanazt a darabot láttuk” – szögeztem le magamban, hogy ez nem lehet máshogy, itt csupa szuperlatívuszt olvasok, közben egész másra emlékszem. És nem értettem. Azóta sem értem, pedig sokat gondolkodtam rajta. Mint ahogy az is rejtély, hogyan válik világsikerré egy egyszerű piskóta-szerűség, amit kagyló formában sütnek, s hogy ez külön nevet is kap, méghozzá ilyen szépet, hogy madeleine. Persze, a franciáktól ilyesmi kitelik: a kedvencem, hogy a sima tejszínhabot, amibe vaníliát tesznek, nem ám vaníliás tejszínhabnak hívják, hanem Chantilly krémnek.

Mondjuk, a madeleine tényleg finom. Chantilly krémmel meg különösen.

SAM_0786Szóval, vettem formát, rögtön kettőt, mert azt gondoltam, hogy ezek kis laposka sütik, kilenc darab pont nem elég semmire sem.

Jól gondoltam, az amúgy nem túl nagy mennyiségekkel operáló recept alapján 27 kis madeleine-t sütöttem.

A hozzávalók:

12,5 dkg vaj

10 dkg cukor

4 tojás

15 dkg liszt

1 kk sütőpor

madeleine1A vajat kézi robotgéppel verjük habosra a cukorral. Egyenként keverjük hozzá a tojássárgákat, majd, adjuk hozzá a lisztet és a sütőport. Verjük habbá a fehérjéket, és elegyítsük a lisztes keverékkel. A forma mélyedéseit 3/4-ig töltsük meg – ez jó fél evőkanál massza egy mélyedésbe – és 15-17 perc alatt süssük meg a sütiket. A massza állhat, nem lesz baja, tehát a maradékot nyugodtan süthetjük azt követően, hogy kiürítettük a formákat. Akinek szilikonos formája van, azt nem kell vajazni-lisztezni.madeleine3Hát így lett nekem madeleine-em.

Ajánlott cikkek

4 Hozzászólás

  1. Én sem értettem sosem a nagy madeleine őrületet. De az okát sejtem. Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában című könyvében a boldog gyermekkor emlékét idézi fel és emiatt kapta fel a közönség.
    Részlet:
    “A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem, s mint hogyha csak megtöltött volna valami értékes eszenciával: jobban mondva, az eszencia nem bennem volt, én voltam az. Nem éreztem többé magam közepesnek, véletlennek, halandónak. Honnan jött ez a roppant öröm? Éreztem, hogy összefügg a tea és a sütemény ízével, de hogy végtelenül több s nem ugyanolyan természetű. Honnan jött? És mit jelent?

    S hirtelen megjelent az emlék. Ez az íz annak a darabka madeleine-nek az íze volt, amit Combray-ban, vasárnaponként (mert olyankor mise előtt sose hagytam el a házat) Léonie néném szokott adni, ha felmentem köszönni a szobájába, miután előbb beáztatta a teájába vagy a hársfateába. A kis madeleine látványa semmire se emlékeztetett, amíg meg nem kóstoltam; talán mert azóta sokszor láttam, anélkül, hogy megízleltem volna, a cukrászdákban, és így a képe elhagyta a combray-i napokat, hogy más, újabb napokhoz kapcsolódjék; talán mert az emlékekból, amelyek oly régóta kívül esnek az emlékezetemen, semmi se maradt életben, mindannyi százfelé hullott; formáik – e kis cukros kagylóé is, amely pedig oly buján érzékies, szigorú és ájtatos redői alatt – vagy megszűntek, vagy elszunnyadtak, elvesztették terjeszkedő erejüket és így nem voltak képesek feljutni az öntudathoz.”

  2. Én is mind készülök madeleine-t sütni, még formám is van, de csak neki fogok most már…
    Ami az előadást illeti, itt is-Sepsiszentgyörgyön- vendégszerepelt a színház ezzel a darabbal a múlt hónapban és a hozzáértő, színházat szerető barátaim a szünetben kijöttek az előadásról. Nagyon lesújtónak találták. Kár…

  3. Én most csak a darabra reagálnék. Én is járok időnként színházba, itt Sopronban is, ritkábban Budapesten is. Engem is ért már párszor csalódás. Pl. nem értem, hogy egy kétszáz éves darabot miért kell minden áron modern köntösbe bújtatni és mai “szóhasználatokkal” feltupírozni, amelyek néha kifejezetten taszítóak. Olykor nem is értem, hogy mit keresek a “kultúra fellegvárában”? de azért még reménykedem!

  4. Szia Móni!U.azon a darabon voltunk ezek szerint u.ott..
    először butácskának tünt, de nem untuk, szo sem volt ilyenről. /Pedig jelentem: amolyan komoly család vagyunk,és mindig értékes filmeket, darabokat keresünk, mély mondanivalóval…/ Aztán kikerekedett a mondanivaló a második felvonásban rendesen…..
    nem üres szivvel tértem haza, hanem el-elgondolkodva…s ezt szeretem
    Csodálkozom h nem értetted meg a háttérben huzódó drámát…Még javaslom h elmélkedj rajta kicsit, vagy nézd meg ujra…

    a “picsogó “lányon túl kellett volna látnod, nem ott leragadni….
    rita lukács gyenesdiás

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük