11.

Bence, a mi kis különleges Bencénk 11 éves lett.
A sorban ő a harmadik, amikor született, azt hittem, vele megy majd minden, mint a karikacsapás, rutinból; nos, erre alaposan rácáfolt, nála semmi nem úgy működött, mint az előző kettőnél.
A legnagyobb különbség közte és idősebb testvérei között az érzékenysége. Annyira finomak a kis adó-vevői, hogy minden rezdülést észrevesz. Ő az a gyerek, aki, ha tudja, hogy kicsit szűkösebb napok járnak, de megengedem, hogy válasszon magának valamit a boltban, biztos, hogy a lehető legolcsóbb megoldás mellett dönt.
Mivel császármetszéssel született – mint mindegyikük -, nem kerülhettem vele egyből közös szobába, csak a harmadik napon. Addig folyamatosan panaszkodtak rá a csecsemős nővérek, különösen az egyik, mérges is voltam rá, hogy mondhat olyat egy újszülött babára, hogy “rossz”. Mert sír. Az történt, hogy amikor három óránként kihozták, aludt, amikor visszavitték, felébredt, sírt, adtak neki teát. Aztán, amikor három óra múlva újra megkaptam, hogy, hogy nem, aludt. Amint lehetett, azonnal kértem, hogy kerüljünk közös szobába, és láss csodát, fél nap alatt beállt a három óránkénti ébredésre, nem sírt, ott pihegett mellettem. Aztán elég sokáig nem is mozdulhattam a közeléből; folyton látni akart, ha a konyhában dolgoztam, oda kellett tennem magam mellé babahordozóban, onnan tartott szemmel.
Általában nem viselte jól a változásokat – ma már azért ez nincs így.
Most már nagyfiúsodik, gyakran “bekóstolja” 14 éves bátyját, hiába mondom, hogy a fizikai adottságokban még nem egyenlőek, nincs esélye, inkább ne…

Három éves volt, amikor megszületett a négyes számú versenyző, Zsófi. És bármennyire igyekeztem, hogy Bence ne érezzen belőlem kevesebbet (persze, nemcsak ő, a testvérei sem), megviselte az az időszak.
Mindezek ellenére Zsófival nagyon jól megvannak, négyük közül ők vannak meg a legjobban egymással, legalábbis most. A húga egyenesen rajong érte, ő pedig egy nagyon okos, kedves fiúcska, akit nagyon szeretünk!

Zsófi ajándéka Bencének. A szülinapi tortázáshoz gyülekezik a család.:-)

A tortát illetően az ünnepeltnek egy kérése volt: ne csokitorta legyen. Nem az lett, hanem: Raffaello torta.
Zsófiék farsangjára az egyik anyuka hozott egy tálca sütit (Raffaello szelet), ami állítólag olyan finom volt, hogy az csuda, és fénymásolt újságkivágáson másnap keringeni kezdett a recept a szülők között. Zsófi nekem is hozott egy példányt, noha ő nem kóstolta a sütit, de hitt a többieknek. A fénymásolt újságlapot letette elém az asztalra:
– Képzeld, ezt a Boldi anyukája sütötte.
– Jaj, Zsófi – szólt közbe Bence -, nem ezt sütötte, hanem egy ilyet. Ez egy újságban megjelent recept.
– Ja, tényleg – kontrázott most már Zsófi -, és különben is, anya sokkal finomabban el tudja készíteni, mert híres gasztroblogger.
Hümmögtem magamban, és gyenge próbálkozást tettem (na, hát még azért nem…), hogy megingassam a gyermeket ebben az elképzelésében, de a kijelentése annyira határozott volt, hogy végül ráhagytam. Hátha egyszer be is teljesedik…

A recept meglehetősen hosszú, ezért elhatároztam, nem is pötyögöm be, csak ha minimum öten követelitek itt alant. Annyit elárulok, hogy a tésztákban mindössze két evőkanál rétesliszt van, a legnagyobb hányada kókuszreszelék, tojásfehérje és cukor. A barna tésztába ezen felül kakaópor került, a krém pedig vanília puding.
Szóval, szeretnétek a részletes receptet?