A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Bogyó, a kutyánk beteg lett. Élete elmúlt négy és fél évében ilyen tartósan nem tapasztaltunk nála ekkora fokú kedvetlenséget, elhúzódott mindenkitől, búsan vakarózott, úgyhogy kihívtuk az állatorvost.

A dokink csúcs.

Amint megtudtuk, általános tulajdonsága, hogy gyakorlatilag bárhol azonnal otthon érzi magát, így aztán meg sem lepődtem, második látogatása alkalmával, amikor a kis cukrászüzemembe is benézett (közvetlenül a lakás mellett helyezkedik el), keresett magának némi maradék piskótát, majd körbejárta a munkaasztalon a különböző krémeket, és mint egy minőségellenőr, a számára szimpatikusakat megkóstolgatta.

Most is jött azonnal, hogy hívtam, megnézte a jószágot, megállapította, hogy a lábán levő seb gyulladt, és attól lázas – így kapott egy injekciót, amitől aztán jobban is lett. Kijött a doki másnap megint, leellenőrizte Bogyó állapotát, és ő is konstatálta, hogy valóban, a seb sokkal szebb, a kutya kedélyállapota sokkal jobb. Kicsit beszélgettünk még, épp kísértem ki a dokit, amikor megállapítottam, hogy a futtában levetett munkaruhám alatt a pólóm valahogy csokis lett, de egy jó nagy foltban. Na, mondom neki, olyan vagyok, mint egy malac, hát hogy nézek ki. Mire a doki:

– Tudja, Mónikám, hogy van az a mondás; ki mivel bánik, azzal kenődik. Hát én ma történetesen marhákat oltottam. Most mit mondjak magának… inkább lettem volna csokis.

 

Ajánlott cikkek

2 Hozzászólás

  1. Bocs, de a csokis pólóról beugrott az egyik kedvenc viccem, melyben az idősebb házaspár hölgytagja malackodja össze magát evés közben.
    – Nahát, úgy nézek ki, mint egy disznó!
    – Valóban, Drágám, és még le is etted magad…

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük