A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

A saksuka a közel-keleti konyha lecsója, fűszeres paradicsomkrémnek is nevezhetjük, és persze ugyanúgy számtalan verziója létezik, mint a mi fent nevezett ételünknek. Most, hogy a birtokon kilószám terem a paradicsom, muszáj újra és újra elkészíteni ezt a régi nagy kedvencet – akár kenyérrel, akár tésztával esszük, mindenhogy nagyon jó. a7Hozzávalók (kb. 6 személyre):

2 fej hagyma

4 gerezd fokhagyma

3 kápia paprika

1,5 kg finom paradicsom

zöld fűszerek vegyesen: oregánó, bazsalikom, kakukkfű

1 chilipaprika apróra vágva (ha szeretjük az erőset)

3 ek olívaolaj

Az elegánsabb verzió a következő: a paprikákat kicsumázzuk, félbe vágjuk, majd a héjukkal felfelé grillsütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg fekete foltosak nem lesznek. Ekkor edénybe szedjük, lefedjük őket, és legalább tíz percig így hagyjuk azért, hogy majd könnyen le tudjuk húzni a héjukat.

Közben a paradicsomokat keresztben bevágjuk az aljukon meg a tetejükön, közben vizet forralunk – én a vízforraló kancsóban szoktam -, és készítünk egy másik edényt jeges vízzel is. A paradicsomokat tíz másodpercre a forró vízbe mártjuk, majd áttesszük a jegesbe fél percre, és lehúzzuk a héjukat. Kivágjuk a csumájukat, felkockázzuk.

Lehúzzuk a héjat a paprikáról is, és csíkokra vágjuk a zöldséget.

A kevésbé elegáns megoldás: hagyjuk a héjakat ott, ahol vannak, és apróra kockázunk mindent.

Megpucoljuk, és apróra vágjuk a hagymákat, majd az olívaolajon fonnyasztani kezdjük. A paprikát a hagymára dobjuk.

Adjuk hozzá a paradicsomot is az eddigiekhez, és kis tűzön, semmiképpen sem nagy lángon főzzük kb. egy órán át, addig, amíg a leve el nem párolog, és jó sűrű pép nem marad. Közben aprítsuk fel és adjuk hozzá a zöld fűszereket, az áttört fokhagymagerezdeket, az apróra vágott chilit, sózzuk, borsozzuk kedvünk szerint.

Az autentikus változatba egész tojásokat is ütnek, és kevergetés nélkül belefőzik – vagy a serpenyőt a tűzhelyről átteszik a sütőbe, és tíz perc alatt ott sülnek-főnek egyszerre a tojások.

a8

Kínálhatjuk például rozmaringágon sült kenyércsíkokkal. Vagy puha fehér kenyérrel, pirítóssal, bagettel. Tehetjük tésztára is, annyira jó…

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük