A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Oda kell figyelnem, a címadásom lassan megüti a Claire Kenneth regények szintjét – tényleg, van valaki, aki emlékszik ezekre? Randevú Rómában, Május Manhattanben, Neonfény a Nílus felett, Holdfény Hawaiiban… Na?  Passzol teljesen, hogy egy nap Velencében, meg az is, hogy Vacsora Caorléban. Igaz, nem alliterál egyik sem. De hát még van hova fejlődnöm.

Szóval, amikor nekiindultunk ennek az egész nyaralásnak, kemping ide, főzési lehetőség oda, tudtam, hogy nem a saját főztömmel akarom majd végig etetni a kedves családomat. Hiszen ha már Olaszországban vagyunk, muszáj megkóstolnunk a helyi ízeket, minimum a pizzát, a spagettit – és a végsőkig nem adtam fel, hogy előbb-utóbb valami tortafélét is találok majd.

Miután Velencéből visszaérkeztünk a bázisra, rövid pihenés után úgy döntöttünk, abszolváljuk az első olasz pizzavacsorát, és beautóztunk a cirka 10 kilométernyire fekvő csodaszép városkába, Caorléba. Kicsit bóklásztunk a belvárosban, ugyanis parkolóhely nem volt, de azt már láttuk: ide vissza akarunk jönni másnap is, mert gyönyörű. Vissza is mentünk, egyébként.

IMG_1397
Caorle tengerpartjának jellegzetes szikladarabjait kőfaragók munkája díszíti.

IMG_1400

A városka nagyjából 2000 éves – ez szinte elvárás minden igazi olasz településsel szemben -, halászok és juhászok alapították. Ma 12000 lakosú, tehát valóban nem nagy, Kis Velencének is hívják az óváros építészeti stílusa miatt. IMG_2356

20160830_203039
Nem ritka, hogy az utcáról így belátunk a házakba. Szerintem sok turista be is megy, mert azt hiszi, valami jópofa kis üzlet.

20160830_201813
Az éttermek rogyásig.

20160830_201955
Hangulatosak.

IMG_2454

20160830_201226
A belvárosban van egy kis kikötő, itt sok-sok halászhajó sorakozik.

20160830_201548_HDREste a belváros utcáiról kitiltják az autókat, és ott hömpölyög a tömeg. Mi is hömpölyögtünk. 20160830_204325

20160830_202053A pizzánkat egyébként itt ettük:

20160829_194129

IMG_2364 És ilyen vidáman:20160829_193654

Nagyon-nagyon finomak voltak, egyébként, és az volt a tapasztalatunk, hogy akármilyen óvatosan fogyasztunk is, hatunknak minimum 60-70 euróba kerül egy éttermi kiruccanás, és akkor tényleg nem dőzsöltünk -na persze, nem is éheztünk. Ha valaki kénytelen ár alapján szelektálni, akkor az étlapon keresse meg a Margherita pizzát, ha 5 euró körüli az ára, akkor a hely nem drága. Egyébként a pizzák árai általában nem is vészesek, ami sokba kerül, az az ital, és ami itthon még nem megszokott: a szervizdíj, ami úgy szerepel a számlán, hogy COPERTO. Ez általában fejenként 1,50-1,80 EUR, ami hatunk esetében úgy néz ki, hogy azzal, hogy leültünk, már ott kell hagynunk 10,80 EUR-t. Ez van.

De tény, hogy kiváló pizzákat, spagettiket kóstoltunk.

És sehol egy sütis hely… azt viszont meg kell hagyni, remek fagyikat ettünk!IMG_2460Jártatok már Caorléban?

 

Ajánlott cikkek

5 Hozzászólás

  1. A fent említett regényeket végig olvastam anno mivel indexesek voltak… A beszámolót köszönöm élvezettel olvasom és várom a folytatást.
    Kataliszt is Olaszhonból tudósít. 🙂

    Üdvözlettel: GyÉ /Éva/

  2. Hat nekem ugy tunik kicsit felkeszuletlenul indultal neki ennek az olaszorszagi sutikeresesnek. Ott nem jellemzok a hagyomanyos magyar ertelmezes szerinti sutik. Foleg az eszaki reszen, inkabb a peksutemenyek es az ilyen szarazabb dolgok, de nem a kremes-habos edessegek.

    1. Hát bevallom, nem gondoltam, hogy erre külön készülnöm kellene! 🙂 Nem feltételeztem, hogy nem sütiznek, mert hogy rengeteg klassz olasz sütireceptet sütöttem meg már én magam is, ezek közül egyetlen eggyel találkoztam: a crostata di fruttával.

  3. En Olaszorszagban elek sajnos itt is sutizunk, hizlal, de inkabb kisebb darab sutiket mint a cup-cake vagy a muffin de a kulonfele tortakat altalaban szuli napokra vagy mas unnepekre rendelik. Nyaron nagy slager a semifreddo vagyis
    a hideg torta minden tipusa de a nagyobb valsztekert a “Pasticeria”- kat kell keresni A crostata is nagyon megy ami lekvarral, csokival, turo vagy citrom kremmel van toltve. Jol szorakoztam a beszamolon hihetetlen hogy par nap alatt mennnyi mindent csinaltatok gratulalok az egyik szebb a masiknal “gyerekeidhez” azet is mert meg szivesen mennek a szulokkel nyaralni es ez latszik a fotokon is!!!!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük