A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Néztétek oldalt a Kategóriákat? 1500 bejegyzést nyálazok át egyenként, hogy besoroljam őket a megfelelő helyre. Közben egyébként még jól is szórakozom, időnként meghatódom, esetenként elcsodálkozom: milyen jó kis közösség verbuválódott össze a blogon – akik mostanra kicsit szétszóródtak. Hiányoztok, kedveseim, gyertek vissza. Most éppen ennél a bejegyzésnél érzékenyültem el (2012 februárjából). Mármint, nem a saját szavaimtól, hanem tőletek.

Szokásos hétvégi mozizásunk alkalmával megnéztük a Sarah Jessica Parker főszereplésével készült, és vígjátéknak titulált filmet.

Saját sérelmünkre.
Nagyjából két hete láttam meg az azonos című könyvet egy áruházban, bele is lapoztam, érdekesnek tűnt, pont olyasmikről volt szó benne, amikről én is írok itt időnként, hogy az élet nem mindig rózsaszínfelhőrőltörténőláblógatás az embernek csak azért, mert gyerekei vannak. Meg munkája.
Eszembe is jutott, hogy ha ügyesebb lettem volna,valami hasonlót már én is rég összehozhattam volna (ha az a volna ott nem lett volna), de már mindegy, meg aztán olvastam a borítón, hogy Hollywood ráugrott a sztorira, és SJP főszereplésével filmet forgattak belőle.
Aztán most pénteken megláttam a tékában, na, gondoltam, bár a Hova lettek Morganék után megfogadtam, SJP-mozira nem adok ki pénzt, úgy éreztem, 400 forintot megkockáztathatok.
Hát mit mondjak… Buktunk már nagyobbat is.
A mű közel áll a nézhetetlen kategóriához; amit poénnak szántak, egyáltalán nem vicces, erőltetett, a sztori az első perctől kiszámítható, és még a nézővel való összemosolygás (“ez nálatok is így megy, mi?”) is bárgyú.
A történet az, hogy adott egy kétgyerekes anyuka, akinek Komoly Munkája van, amivel felépítheti a Nagy Karriert, de ott a család is, férjjel, két kis gyerekkel. Vergődés, őrlődés, elfojtott veszekedések, siker a munkában, kudarc a családban, gonosz, leszóló anyós, slampos megjelenés, de olyan erőltetetten, mint Mr. Bean poénjai a Johnny English 2-ben. A mélypont az volt talán, amikor anyu a táskájában kotorászva fél bőröndnyi babacuccot rámolt elő, és adott át a fintorgó szingli titkárnőnek a Nagyon Fontos Hely előcsarnokában, mielőtt megtalálta volna, amit keresett – és ez nagyon vicces szeretett volna lenni, de mégsem volt az. A többi megjelenített anyuka csakis ellenszenves volt, leginkább azok, akik otthon voltak a gyerekekkel (értsd: nem dolgoztak), egyikük 8-tól délután 2-ig az edzőteremben izzadt.
Lett sármos felettes, és egy majdnem-románc, de a végére győz az igaz szerelem, persze, és anyu tudja, kit kell választania.
Aztán minden hepi, mert jól sikerül a munka, a karrier csúcson, el akarják hitetni velünk, hogy mostantól minden másképp lesz, és mennek is hóembert építeni együtt a szállingózó hóban, anyu egy szál blúzban, kis szövetkabátban, fekete tűsarkú cipellőben.
Na ja.
Bár a filmen felhúztam magam, ma reggel mégis eszembe jutott, amikor késve rohantunk az iskolába, a havas utak miatt a kocsik lassabban mentek, jobban összetorlódtak, mi pedig – elkéstünk. Ráadásul Zsófinak útközben jutott eszébe, hogy otthon maradt a zongoracucca, nem érdekel, mondtam neki, nem fordulunk vissza, mert akkor mindenki nagyon elkésik, erre az is eszébe jutott, hogy nem baj, ma úgyis elmarad a zongora. Aztán az osztályteremben (ahova épp a jelentés alatt vágódtunk be) a fülembe suttogta, hogy otthon maradt a második féléves matek könyve, nem hoznám-e be? Nem tudom behozni, suttogtam vissza, különben is, most van a matek óra, még ha haza is mennék, meg vissza, pont vége lenne, mire ideérnék.
Bár mérges voltam, arra jutottam, hogy alapvetően én vagyok a hibás, mert nekem kéne jobban odafigyelnem, ellenőriznem, hogy amikor azt mondja a gyerek, hogy kész van mindennel, tényleg úgy is van-e? Valójában kicsi koruktól kezdve arra törekedtem, hogy tudatosodjon bennük: van, ami az én, vagy apa, vagy a felnőttek feladata, és van, ami a gyerekeké – egyesével, vagy együtt. Meg vannak közös feladataink is, persze. De az, hogy a tornacucc ott legyen az iskolában, amire kell, NEM az én feladatom. A ceruzák kifaragása NEM az én feladatom, a matek könyv elrakása NEM az én feladatom, a házi feladat felírása NEM az én feladatom. Nem tudok mindenre figyelni, bőven van dolgom, amit el kell végeznem, fejben kell tartanom.
Mégis, amikor azt látom, hogy a szétszórtság erősödik, bizony, tudom, hogy hibás vagyok. Nekem is össze kell szednem magam egy kicsit jobban.
Úgyhogy ma magamba szálltam, és elkezdtem rendet tenni a lelkemben, meg a házban is, és olyan, de olyan finomat sütöttem a gyerekeknek, hogy alig térek magamhoz. Nem kelt tészta, hanem sütőporos, és az a különlegessége, hogy a tésztájában a kétféle liszt mellett túró van.
Fahéjas-diós csigák vaníliás glazúrral
Hozzávalók a tésztához:
1 tojás
8 dkg cukor
25 dkg túró
1 dl tej
5 dkg olvasztott vaj
10 dkg zabpehelyliszt
15 dkg sima liszt
1 cs sütőpor
1 kk só
A töltelékhez:
5 dkg olvasztott vaj
10 dkg cukor (lehet nádcukor)
1 púpozott tk őrölt fahéj
fél kk őrölt szegfűszeg
10 dkg darált dió
A mázhoz:
10 dkg porcukor
5 ek tej
1 cs vaníliás (nem vanilin) cukor
Egy edényben összekeverem a tojást a cukorral, majd hozzáadom a túrót, a tejet és az olvasztott vajat.
Egy másik edényben összevegyítem a kétféle lisztet (lehet persze csak sima lisztből is, de így egészségesebb), a sót és a sütőport.
Apránként a túrós masszába keverem a lisztes elegyet; bár lágynak tűnik, de a zabpehelyliszt szív magába a folyadékból, tehát 10-15 percet mindenképpen érdemes várni vele.
Elkészítem a tölteléket: a vajat összekeverem a cukorral és a fűszerekkel, a diót pedig (ha még egészben van) ledarálom.
Előmelegítem a sütőt 200 fokosra, és a 10-15 perc elteltével lisztezett gyúrólapra teszem a tésztát. Ha nagyon ragacsos, annyi lisztet gyúrok még bele, amíg nem tapad már a kezemhez a tészta, vagyis nyújtható.
Kinyújtom a tésztát kb. 40×25 cm-s téglalapra.

Egyenletesen elkenem rajta a fűszeres vajat, és rászórom a diót is.

Jó szorosan feltekerem.

Kb. 14 egyforma szeletre vágom a hengert (az enyémek cirka 3 centi vastagok lettek).

Vajazott-lisztezett, 28 centi átmérőjű kerek formába teszem a csigákat, és 200 fokon (alsó-felső sütés) szép pirosra sütöm – az én sütőmben ehhez 24 perc kellett.

Kiveszem a sütőből, öt percig állni hagyom, közben összekeverem egy kis tálkában a porcukrot, a vaníliás cukrot és a tejet, és ezzel a mázzal meglocsolom a csigákat.

Érzitek néha, hogy a hullámok mindjárt összecsapnak, hogy erőtök végénél tartatok, hogy “nem tudom, meddig bírom”?
Hát, ha ez segítséget jelent, szerintem időnként mindenki érzi. A lényeg az, hogy kis idő múlva az ég kitisztul, a ráncok kisimulnak, az idegek megnyugszanak, hogy aztán minden kezdődhessen elölről. De tudjátok, azért az összes nyűg, zaklatottság és kialvatlanság, kapkodás, rohanás és idegeskedés elfelejtődik, amikor vacsoránál végignézek a nevetgélő családon, és olyan büszke vagyok mindegyikükre, mert olyanok, amilyenek.
Egyikünk sem tökéletes. De dolgozunk rajta.

Ajánlott cikkek

31 Hozzászólás

  1. Húúúúú, ez nagyon jól néz ki!Amatőrök kedvéért áruld el, hogy mekkora formában sütötted, és alsó-felső sütéssel, vagy légkeveréssel!Köszi: Zsanett

  2. Kriszta, Gesztenye, köszi:))Zsanett, alsó-felső sütés, és 28 cm átmérőjű, nem kapcsos formában sütöttem.:) De beírom a receptbe is, igazad van, ott a helye.

  3. SJP egyetlen jó filmje, a Kőkemény család, ahol ugyanazt a nagyvárosi libát alakítja, de mindenki nagyon cikinek tartja. Diane Keaton és hasonló jó színészek a partnerei.Ezt az említett filmet elkezdtem nézni, de amikor az első 5 percben boltiból “házi” süteményt gyárt, az kiverte a biztosítékot, nem jutottam tovább…A süti nagyon-nagyon guszta, a család pedig jó dolog 🙂

  4. Az én nagyobbik lányom még csak elsős, bizony én is úgy “nevelem” már most, hogy a ceruzákra, a bepakolásra, a házira ő figyeljen. Még csak félév után vagyunk, de néha megesik, hogy már nem is ellenőrzöm…lehet, hogy holnap én is sütök ilyen finomat :)Egyszer egy blogon (Hanna és az ikrek követendő lábnyomai) olvastam, azóta kinyomtatva felkerült a hűtőre pont az ilyen “nem tudom meddig bírom” állapotokra:Szennyes-azt jelenti a családomnak van mit felvennieMosatlan edények-azt jelenti a családomnak van mit ennieSzámlák-azt jelenti vannak pénzügyi forrásainkÁgyazás-azt jelenti van puha, meleg helyünk, ahol megpihenhetünkPortörlés-azt jelenti van bútorunk, ami a kényelmünket szolgáljaPorszívózás-azt jelenti van otthonunk, amivel törődhetünkJátékok pakolása-azt jelenti vannak gyermekeim, akik boldogságot hoznak az életembeHázi feladat-azt jelenti a gyermekeim tanulhatnak és egy életen át fejlődhetnek

  5. Nálunk egy kicsit másképp van, a gyerekek úgy neveltek engem, hogy a tornacucc iskolába bevitele az én dolgom. :oP Így aztán este a kilincsre akasztom, és legkésőbb reggel belekukkantok a kicsi táskájába, hogy mindent visz-e; a falon meg ott lógnak az órarendek. :o)Ha ez megnyugtat: szerintem te jobban csinálod! És én sütit se sütök nekik.

  6. Nagyon jó kis írás. Móni, bár azzal nem értek egyet, hogy neked kellene a gyerekek cuccát ellenőrizni vagy bármit is utánuk vinni. Amikor én jártam általánosba (1,5 km-re volt tőlünk, dombnak fel, városban)közel 50 évvel ezelőtt, azon kevesek közé tartoztunk, ahol mindig volt jármű,lévén, hogy családom egyik tagja maszek autószerelő volt (nekünk nem volt autónk). Sose hoztak utánam semmit, még az otthon felejtett uzsonnámat se, pedig látták (amit egyébként 5-től kezdve nekem kellett elkészítenem magamnak). Én égtem, amikor otthon maradt a tornacucc és a rendes ruhámban kellett tornászni. Nem is felejtettem el kétszer semmit, egyszer maradt otthon tornacucc, uzsonna, ellenőrző.

  7. Nem is tudom, mi tetszik jobban, az írásod, vagy a recepted!!?? Nekem (még) nincs gyerekem, de mégis annyira szeretlek téged olvasni kedves Móni!! Mert mindig olyan igazan írsz, érezni belöle, hogy belülröl jön, nem eröltetett, ezt te érzed, ez te vagy, ez a te életed! A receptet meg a hétvégén mindenképp ki kell próbálnom!!Egy gyönyörüszép napot kívánok Neked! 🙂

  8. Most megnyugtattál. Férjem szemében én vagyok a gonosz boszi aki a másodikos gyerekét indokolatlanul korán akarja arra nevelni, hogy rakjon be a táskába mindent, tanuljon egyedül, pakoljon el a szobájába, hiszen még kicsi. Persze ez sarkítva, de valóban vitáink vannak a témában. Én pedig azt gondolom, hogy ennyi idősen meg kell tudnia oldani ezt mind. Ezek szerint nem vagyok egyedül. Szerintem, ha megoldom helyette mindig, nem is akarja majd megcsinálni. Persze a lecóban, ha nem érti én is segítek, de a többi nem az én dolgom.

  9. Másodikos fiamnak év elején mondtam meg, hogy nem én nézem át milyen lecke van, melyik tantárgyból, nem én szólok, hogy hegyezni kell a ceruzákat, és önállóan, noszogatás nélkül üljön le házit írni.Nálunk hétfőn kell bevinni a tornacuccot és pénteken hozzák haza. Minden nap, minden könyvet be kell vinni, így azzal sincs macera, hogy mit is kell a táskába pakolni. Tízórait a suliban kapnak, ez is kipipálva. Így marad a házi önálló megírása meg a ceruzák hegyezése. SJP nem a kedvencem…. Amit a filmről írtál, arról az jutott eszembe, hogy a minap hallotam a rádióban egy három gyerekes csajszit, aki otthon van. A műsorvezető két szingli csaj volt. Próbálták kihozni belőle, hogy tuti rosszul érzi magtát otthon. Erre a csajszi azt mondta, hogy ő bizony már eljutott addig, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalása azért, mert otthon jól érzi magát. Annyira frappáns megfogalmazás!

  10. :))Én sem viszek utánuk semmit, pontosan azzal a nevelő célzattal, hogy NEM AZ ÉN DOLGOM, figyeljenek oda a holmijukra ők. Néha szívtelennek érzem magam, és van némi lelkiismeret-furdalásom, de szerintem is csak így tanulják meg…

  11. Móni nem akarlak vígasztalni, én már 4x + valamennyi, szóval nagyon sok éves vagyok, és a 21 éves NAGYKORÚ, és oltári nagy önbizalmú leányom, még a múlt évben felhívott telefonon a munkahelyemen a következő kérdéssel: “Anyu hol a fürdőruhám”.Gondolhatod, egyből vágtam a MITTUDOMÉNHONNANKÉNETUDNOM, MIÉRTAMUNKAHELYEMENZAKLATSZILYENEKKEL-T… ?????????De ezzel nincs vége, ezek sorozatos dolgok, a múlt héten például elválallta egy 14 éves angol korrepetálását, és az indulás előtt fél órával felhívott telefonon, … persze dolgoztam…. “Anyu! Nem találom a pincében a piros szíves dobozt, abba tettük a középiskolás könyveimet, kéne a barikás bekötésű angol könyvem!!! Apu azt mondta itt lesz!!!Szóval már van két bölcs szülője, akik mindent tudnak, mégsincs meg semmi……..Majd egyszer megírom, ha leülepszik.Addig is puszillak és kitartás! Éljen Móni!

  12. Hát bocika:-) egy kísérlet volt ez, a tegnapelőtti film nyomán, annyira tetszett, ahogy a sötömi nyelven beszéltek. Gondoltam, kipróbálom blogban a legfontosabb aktuális kérdésemen, de úgy tűnik, ez így nem jön be. Máris törlöm a bejegyzést! a blog úgyis megszűnik, illetve átalakítom “rendesre”.

  13. Nem láttam a filmet, de persze a blogot megnéztem…hát, nem tudom, nekem nem jön be ez a pöszeség. Nekem nem okoz problémát normális szavakkal megbeszélni a komoly dolgokat; mire való ez? Komolyan kérdezem, nem leszólásból, vagy ilyesmi.

  14. Hogy mire való? játék… ahogy nagy íróink is sokat játszottak, és ahogyan ma is elég sok ilyen műsor van a tévében. Hogy ne reklámozzam a ma élő költőket-írókat, épp a napokban volt egy ilyen játékos vetélkedőjük, hogy elolvasnak egy versrészletet, a többi abból próbálja kitalálni, ki kicsoda, kinek a stílusában ír. Hidd el, nem butaság ez – ha valakinek van affinitása az irodalomhoz, annak érdemes erre is egy kis figyelmet irányítani. (Egyébként ketten is komolyan vették, az egyik magát a témát, a másik a stílusra is ráállt – hát már kitöröltem az újjáalakítottból.)Te is szeretsz írogatni, érdekes is, nem hiába van annyi követőd, sőt barátod! aminek a problémáját én is felvetettem. Most ezt tegnap nem találtam el – de sebaj, mindannyian csinálunk olyat, ami nem válik be, de hát – tanulunk mindig, ahogy a jó pap is…:-)

  15. Hopp, még két gondolat! A költő-író-vers játékhoz: hogyan fejezik ki például a testi szerelmet, mosolyogtatóan, kulturáltan, mégis nagyon erotikusan!A másik gondolat: lehet, hogy kellett volna várni még egy hétig, amennyien egy nap alatt bejöttek megnézni, lehet, hogy többen is játszottak volna… no de most már mindegy…

  16. Ezt akartam mondani, Emese, hogy ne várd egy újdonságtól, hogy két nap alatt az emberek megértik és megszeretik. Játszani én is szeretek, de ennek nem értettem a lényegét. A Karinthy-féle halandzsanyelvet például imádom, “Huj kuszmabég, huj kereki, vatykos csuhászok vereki, dengelegi!” – kezdetű hazafias verse az egyik kedvencem. De én nem láttam azt a filmet, amiről beszéltél, csak egy pöszén leírt szöveget olvastam, és, amintírtam, nekem nem jött be. De ettől egy csomó embernek tetszhet, főleg, ha elmagyarázod, miről is van szó. Mi ez az eszköz, forma. Szóval, én sajnálom, hogy visszaalakítottad, mert kíváncsi lettem volna, pár hét múlva hányan játszatok ott. Nem tudom, miért döntöttél úgy, hogy visszaalakítod, ha esetleg földbe döngölős negatív kritikát kaptál, azzal soha ne törődj.

  17. Sajnos, csak most volt időm elolvasni ezt a bejegyzésed..de Móni, ezt nem hagyhatom szó nélkül 🙂 A receptről annyit, hogy naná, hogy zseniális. Rá is cuppantom Apukát, mert nálunk egy ideje ő süt. No, de, tőled a kérdés a címben, már bocs, de kicsit…furán hangzik. Úgy értem, te hogy csinálod ???!!! Én néha csak ámulok, mennyi energiád van. És itt nálad elgondolkodom néha, hogy hát én is ezt csinálom ! Ilyenkor büszkeség tölt el. Mert hát dolgozom, a munkahelyemre napi két órát utazom, aztán otthon leülök a varrógéphez és megpróbálok alkotni valamit. Közben a ház viszonylag rendben, van ebéd, vacsora, tiszta ruha. A kutya, macska, halak nem halnak éhen – bár ez a férjem érdeme.És tudom – mert te felhívod rá a figyelmet- hogy remek férjem van, szenzációs gyerekeim, akik önállóak, jól tanulnak, versenyekre járnak, ahol élek, ott jó nekem, van klassz hobbim, és ha kedvem van, még cikkírással is megpróbálkozom :-). Nemrég tőlem is megkérdezték, hogy csinálom ? Nincs titok… Nem vagyunk különlegesek, csak feleségek, anyák. ( Szakácsok, varrónők, logisztikusok …:-)) hi-hi ! Nincs titok ! Csak néha fel kell nézni a vacsoraasztalnál, és rácsodálkozni, milyen jó is nekünk !

  18. Mi épp ezért nem járunk moziba, mert annyi hihetelen ócskaság van már, hogy az brutál.. 🙁 az utóbbi időkben amire pénzt adtunk, azok a Harry Potter filmek voltak, meg a Transzformers-filmek. Természtesen sok filmet néztünk meg mostanában is, de nempénzesen – gondolom nem kell részleteznem .-))Most épp az aktuális romantikus, de nemcsöpögős kedvencem – amit tudok ajánlani is – a The Decoy Bride, azaz a Menyasszonyt csaléteknek. Igazából a főszereplő srác (David Tennant – Doctor Who) miatt néztem meg, mert imádom az akcentusát :-)) Lehet, hogy én vagyok most túlromantikus hangulatban, de szerintem sokat sejtet, ha elmondom, hogy 6 nap alatt 5ször néztem meg (igen, nem dolgozom, és még csak egy gyerekem van)SJP-t én se szeretem, sőt.. :-(( A süti jól néz ki, majd kipróbálom :-))(a hétvégén taroltam sógorom szülinapján a francia csokitortával :-)) )pussz

  19. Móni, ez egyszerűen megmentette az életemet!!! Annyira finom lett, hogy nem tudtunk betelni vele! Ebben a ronda időben, hidegben, fagyban ez egy kis felüdülés volt! A tészta egy főnyeremény számomra, mert régóta kerestem egy olyan tésztát, amit többféleképpen megtölthetek, nem lesz száraz másnapra és nem kelt tészta. Szóval szuper! Köszönöm… 🙂 Sok sikert továbbra is!

  20. Hát ez jó régi bejegyzés, de éppen a sütiket leltározom a blogodon (…) és úgy akadtam rá. A filmet láttam, fogyaszthatatlan, Pierce Brosnan ide, vagy oda. Viszont a könyv jó. Angolul olvastam pár éve.
    Az első jelenet, amikor a boltiból házi sütit gyárt a főhősnő megalapozza az egész történetet. Tkp a megfelelési kényszer allegóriája. 🙂
    A levelezgetés Amerikába elég hosszan tart, és nagyon cuki. Tényleg megértem, hogy egy agyonfáradt anyukának, aki dolgozik, hoz a mindennapjaiba ez egy kis pezsgést. A vége természetesen más: miután majdnem elveszíti a férjét, a hősnő főállású anyukává válik, és minden nagyon kerek míg fel nem tűnik egy feladat, amit csak ő tud megoldani. Tehát elkezd tkp dolgozni, de a korábbi tapasztalatokkal felvértezve most képes egyensúlyt tartani, és annyit vállalni, ami belefér. Egy sütikészítős jelenettel ér véget a könyv.
    Én többnyire kiszaladok a világból a chick-lit gyöngyszemeitől, de ezt élveztem, és valószínűleg nemcsak tőmondatokból állt, azért voltam képes végigolvasni.
    Ha már itt tartunk, Réz Pál nyilatkozta már öregen, hogy ő még mindig nagyon szeret olvasni, de főleg a halálról, mert közel van, és főleg a szerelemről, mert volt már szerelmes. Egyik se könnyű téma, és például egy hasonló kaliberű könyv volt még rám hatással, mert valahogy eltalálta a dolgot. Ez a ‘Something Borrowed” című, ne kérdezd ki írta (magyarul Szerelem kölcsönbe címen futott, filmen is). Egy fokkal magasabb szinten (úgy értem irodalmilag és nyelvileg pedig a “The Good Life” (Jó élet, magyarul is van) Jay McInerney-től.
    SZóval SJP-től elég messzire jutottunk. 🙂

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük