A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Újítok. Vagy inkább régiesítek.
Nyolc évvel ezelőtt, amikor elkezdtem foglalkozni a nagycsaládos témájú könyv írásával, az volt a fő vezérfonalam, hogy megkérdezek több sokgyerekes (sok >= 3) anyukát tapasztalatairól, és gyűjtök tőlük hasznos ötleteket arra nézve, hogyan szervezhetném mondjuk én is jobban az életemet, életünket. Aztán ez a vonal elsatnyult, a gasztronómia, ami pedig csak álcaként szolgált eleinte, kiszorította.
Hát most visszahozom, méghozzá interjúk formájában. Terveim szerint hetente olvashattok egy-egy beszélgetést n+1 gyermekes anyukákkal, olyanokkal, akiktől lehet, és érdemes tanulni.
A sort Sárosdi Virággal, a Gyereketető blog szerzőjével kezdem, nem véletlenül; több mint tíz éve “találkoztam” vele egy fórumban. Jól emlékszem, Milkaboci néven írta hozzászólásait, és nagyon szerettem olvasni higgadt, okos sorait. Mindketten elmaradtunk ugyan a fórumból, de itt, a bloggervilágban újra találkoztunk, és már ismerősként üdvözöltük egymást. Azt hiszem, mondhatom, hogy elsők között lettem rajongója Nyolc éhes száj című blogjának, lenyűgözött, ahogy a családi életükről gyerekeiről írt – akik hatan vannak. A szülők pedig, Virág és István éppen február 15-én lesznek 20 éves házasok, tapasztalat van tehát mögöttük bőven. Ráadásul a nyolc éhes száj tavaly december 24-e óta kilencre bővült, hetedik testvérként megérkezett a családba Vacak, a golden retriever. Az első kérdés azt hiszem, adja is magát…

Eleve nagycsaládot terveztetek Istvánnal? 
– Egyértelműen IGEN. Mindig is nagy családot szerettünk volna. Bár István eredetileg öt gyerekben gondolkodott, én kétszer ennyiben. Aztán végül hatot kaptunk…
Ha most lennél újra huszonéves, ugyanígy alakítanád az életed? Vállalnál hat gyereket?
– Ha újra kezdhetném, megint ugyanígy döntenék: akármennyi gyerek, kis korkülönbséggel.
Az első gyermeketeket örökbe fogadtátok. Hogyan jutottatok erre a döntésre? egyértelmű volt számotokra, vagy sok hezitálás előzte meg?
– Másfél év alatt három vetélésem volt. Még folytak a vizsgálatok, hogy mi lehet a gond, mikor jött az örökbefogadás lehetősége, és mi nem vártunk tovább. Nagyon hirtelen döntöttünk. Ha jól emlékszem, egy hetünk volt átgondolni, akarjuk-e Lucát. Akartuk.
– Milyen terveitek voltak az örökbefogadás után? Gondoltad volna, hogy “beindul a nagyüzem”?
– Alapvetően sosem terveztünk. Csak tudtuk, mit szeretnénk elérni. Ráhagyatkoztunk a Jóistenre, azzal a biztos tudattal, hogy Ő jobban tudja, mikor minek kell történnie velünk. Persze ez csak utólag ennyire egyszerű és egyértelmű. Akkoriban sok kétségem volt, mire letisztult bennem minden.
– Négygyerekesként úgy érzékeltem, hogy a második és a harmadik gyerek között van a legnagyobb különbség, ott hirtelen sokkal több idő, energia kellett, ehhez képest a háromról négyre váltásnál már nem. Mik a te tapasztalataid?
– Érdekes módon én egyszerre éreztem azt, hogy sokkal több energiát kell belefektetnem abba, hogy rendben menjenek a dolgaink, és azt, hogy ehhez meg is van bennem az a sok többlet, amire hirtelen szükségem volt. Nem a gyerekszámot illetően adódtak nehézségeim, hanem inkább egyes élethelyzetekkel párosulva bizonyultak nehéznek. Például amikor Csincsi született, (ő volt a negyedik) akkor költöztünk kertes házba, és bizony senkit nem ismertem. Tél volt, hideg volt, az utcák üresek, és nagyon magányos voltam. Előtte bizony elvágyódtam a lakótelepről, de akkor visszasírtam a sok-sok barátságot, a zsúfolt játszótereket.
Aztán Soma érkezése sem volt felhőtlen időszak, mert építkeztünk, így átmenetileg albérletben laktunk, István pedig a munka mellett még másoddiplomáért is hajtott. Összességében tehát nekem a negyedik és a hatodik gyerkőc érkezése volt a legnehezebb.
Ennyi gyerek között hogyan osztod el az idődet? Szokott lelkiismeret-furdalásod lenni, hogy valamelyikkel esetleg nem foglalkoztál eleget?
– Nem osztom el az időmet, mert akkor nagyon kevés jutna belőle… Leginkább azt szeretem, amikor mindannyian együtt vagyunk. Közös vacsorák, közös kirándulások,más közös élmények – ezek már szinte függőséget okoztak nálunk! Azért, ha valaki bajban van, és csak rám van szüksége, akkor természetesen ráérek. Régebben próbáltuk, hogy minden este más gyerek maradjon ébren, és legyünk vele kettesben-hármasban, de nemigen volt rá igény. Kérdeztem, na mihez van kedve, mit csináljunk, erre az volt a tipikus válasz, hogy hívjuk ki a többieket is, és társasozzunk. Szóval erről ennyit.
Hogyan egyszerűsíted magadnak az életet? Vannak trükkjeid, amikkel lehet időt nyerni? Mi az a fő vezérfonal, amely mentén haladsz?
– Az én életem rémesen egyszerű: családom van… Szerintem trükkökkel nem lehet időt nyerni, csak jó döntésekkel. Van egy prioritási sorrendem, főleg ez határozza meg a napjaimat. Első az, hogy kialudjam magam. Erre egy-két éve jöttem rá, hogy ez a legfontosabb. Ez után következik a férjem. Ha közöttünk minden rendben van, akkor a gyerekeimmel is minden rendben lesz. Nyilván ez így túl egyszerűnek tűnik, és ezért nem is mindig igaz, de azért legtöbbször így működik.
Pont egyszerre lettünk kutyások. Mit tett hozzá a kutya a családhoz?
– Ezzel a kérdéssel most megfogtál. Mert nehéz ezt szavakkal elmesélni. Egészen más látásmódot kaptunk Vacakkal egy csomagban. Tegnap a szomszédasszonyommal beszélgettem, aki nem olyan régen napokig könnybe lábadt a szemmel járt-kelt, mert kérdés volt, megmarad-e a vizslája. Sajnáltam őt is, a kutyust is, de nem tudtam elképzelni, hogy valaha is sírjak, ha elmegy egy kutya az örök vadászmezőkre. Most pedig elszorul a torkom, potyognak a könnyeim, ha azt hallom, valaki elvesztette a kutyáját. Nem is merek arra gondolni, hogy ez egyszer Vacakkal is megtörténhet. Boldogság tölt el, mikor látom, mennyire önfeledten játszanak vele a gyerekeim, milyen öröm mindannyiunknak, amikor valamire megtanítják. Alapvetően nem szoktak veszekedni, de most bizony néha összekapnak azon, ki kel fel reggel fél hatkor Vacakhoz. Kell ennél több?

Virágék (nem teljes számban) és mi, tavaly májusban, egy közös bográcsozás alkalmával:)

Nos, mit szóltok az új/régi ötlethez?
Kiről olvasnátok szívesen?

Ajánlott cikkek

35 Hozzászólás

  1. Nagyon jó ötlet a sorozat! Kezdő sokgyerekesként kifejezetten keresem a háromnál több gyerekesek társaságát.Szerény javaslat a folytatáshoz:A Szimpatika magazinba egy ötgyerekes szülőpár szokott írni (Anyaszemmel, Apaszemmel) fogalmam sincs, hol, hogy lehet őket megtalálni de én szívesen olvasnék róluk a közvetítéseddel.

  2. Szia, én talán még egyszer sem írtam neked, bár régóta és szívesen olvasom a blogodat :))) Ez az ötleted viszont nagyon tetszik, várom az interjúkat. Ötletnek talán más nagycsaládos bloggereket tudnék említeni, én szívesen olvasnék a Csivitelés a rigófészekből (http://kilike.blogspot.com/),vagy a Jelen pillanatok négy gyerekkel (http://jelenpillanatok.freeblog.hu/) blogokról és persze Virágot említettem volna elsőnek :))). Üdv.: Vivi

  3. “. Első az, hogy kialudjam magam. Erre egy-két éve jöttem rá, hogy ez a legfontosabb. Ez után következik a férjem. Ha közöttünk minden rendben van, akkor a gyerekeimmel is minden rendben lesz.”:))) Ezért a pár mondatért vivát Virágnak… azt hiszem nagy szükség van az ilyen objektív interjúkra, ami “sajátéletüketelvesztők” és a “pocaklakótvárók” közötti arany középútról mesél 🙂

  4. Nagyon szeretlek olvasni benneteket. Külön külön is, így egyben meg pláne!!Jó kis meglepi a fagyos péntek délutánra így szülői ért. előtt!

  5. Jaj de jó! Nagyon jó ötlet, én is várom a folytatást, és nagyon örülök Virágnak!Tippjeim vannak, pl. Lepkevár, vagy Kikocs… meg hozok még majd, most nem ugrik be több :)Száva, nagyon egyetértek!

  6. Talán Manómami, vagy ilyesmi…nem nagyon emlékszem. Ott kezdtem el a blogot is írni, nemrég azt törölni akartam, mert a google valamire azt adta ki első találatként, és nem tudom, mert elfelejtettem a felhasználónevemet is, meg a jelszót is…:))

  7. De jó, Móni! Virágot nagyon kedvelem, olyan higgadt, nyugodt, szeretetteljes, minden sallang nélkül. Mindig tanulok tőle. Ezzel az interjúval is tanultam. És végre láttam is őt. Érdekes… Teljesen másnak képzeltem.Folytasd csak a sorozatot… Én is ismerek egy “érdekes” négygyerekes családot… :-)Puszi,Szilvi

  8. Én is nagyon örülök az interjúknak, és annak is, hogy a Virág volt az első páciens. Nekem az volt érdekes, hogy az első gyerek örökbefogadott. Mert mi is ezen gondolkozunk, igaz, egy saját kismedvénk már van, de a várva többiek nem akarnak kopogtatni. Szóval, örülök, hogy más is megoldásnak látta, látja ezt az utat, mert itthon úgy néz rám a rokonság, akik már tudják, mit szeretnénk, mintha egyik pillanatról a másikra meghülyültem volna….Szóval, még sok ilyen jó interjút kérek! És köszönök. 🙂

  9. Móni, én még emlékszem a nevedre. :)Maimóni voltál, és indítottál egy témát “Praktikák sok gyerekhez” címmel. Most megnéztem, és még nem törölték. Csak a nevedet, mert valószínűleg nem léptél be régóta. Csak a nosztalgia kedvéért. :))))

  10. Szia Móni!Már nagyon hiányoltam a nagycsaládos írásokat! Bár a receptjeidet is szeretem, de igazából azok az írásaid állnak hozzám a legközelebb amikor a nagycsaládról írsz. Még én is az nlc-n kezdtelek olvasni!Bárkiről szívesen olvasok, mer az ember lánya mindig tanul :-)üdv: M

  11. Vajon mi lehet Virág blogjával? Tegnap este óta nem tudom olvasni, azt írja, nincsenek bejegyzések. Napi látogatója vagyok, aggódom…A Te bejegyzéseidet is köszönöm, sokat tanulok tőled!egy háromgyerekes pedagógus, R.

  12. Nagyon jó ötlet, örömmel és várakozással olvasok itt mindig… a nagycsaládosokról meg különösen.Ajánlom, “mutter”, azaz Budai Evódia blogját is (igazából több blogot is ír). 4+1 gyermeket nevelnek.

  13. Móni, bloggernek kell lennie? Bár végülis akit ajánlani akarok, ő is az, csak a babaszobán. W Ungváry Renáta újságíró, szoptatási tanácsadó három nagyfiúval és egy pici lánnyal 🙂

  14. Kedves Móni,bár régóta olvaslak, eddig nem kommenteltem nálad, de most szeretném megköszönni ezeket az interjúket, mindet nagyon nagy örömmel olvastam :)Szeretettel,Kinga

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük