Hetente előfordul, hogy felhívnak tortarendelés ügyben, megkérdezik, mik a lehetőségek, én előadom, akkor választ az illető egyet, és megkérdezi:
– És az finom?
– Nem, dehogy – mondom erre -, csak próbálom elpasszolni a selejtet.
Csend. Értetlen csend, úgyhogy megszólalok:
– Csak vicceltem. Természetesen finom. Nem készítünk olyan sütit, amiről feltételezhető, hogy nem finom…
Néha szeretném elmondani, hogy kíméljenek meg az ilyen hülye kérdésektől. És lehet, hogy ismét el fogok veszíteni egy vásárlót, amikor nem bírom ezt tovább, és tényleg megmondom. Egyelőre maradok az iróniánál, bár sajnos, sokan azt sem értik, és megsértődnek inkább, mintsem nevessenek rajta egyet.
Most viszont minden irónia nélkül mutatom a kedvenc délutáni desszertemet. Nagyon nehéz volt úgy fotóznom, hogy ne valami állati ürüléknek látsszon, úgyhogy előre mondom: csokis dió.
Nem kell hozzá más, mint csoki és dió, ugyanolyan arányban, azaz: 10 dkg étcsokihoz (70%-os) 10 dkg dió.
A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, majd mozsárban durvára törjük. A csokit gőz fölött vagy mikróban (kinek-kinek hite és vérmérséklete szerint) megolvasztjuk. A megolvasztott csokihoz keverjük a diót, majd hűtőben dermesztjük kicsit, hogy a csoki megszilárduljon. Pikk-pakk megvan.
Aztán lehet eszegetni. Segít feldolgozni a fentihez hasonló érdekes kérdéseket, és két falat között azon is elmerenghetünk, vajon miért nem értik oly sokan az iróniát? Mikor a napnál is világosabb, hogy amit mondtam, az vicc volt…
Kedves Móni! Szerintem nagyon vicces volt, én jót nevettem rajta, majd olvastam, hogy nem mindenki.