Angliai utazásunk bázisa volt ez a kicsi, közel ezer fős lakosságú falu, Helmdon. Itt élnek vendéglátóink, Chris, Roz, fiuk Oscar, és Reggie, a magyar vizsla. Miután Chris felvett bennünket a repülőtéren, a következőket közölte útközben: Helmdonban nincs térerő, továbbá nincsenek boltok, áruházak pláne; van viszont csend, nyugalom, és az a három elem, ami fontos egy faluban: kocsma (na jó, itt pub), templom, kultúrház.
Szóval, egyik oldalról itt kezdődik Helmdon. Már látszik a templom, mint valami erőd, döbbenetes, hogy ott áll a XIII.-XIV. század óta. 
A templom körül körben réges-régi sírok vannak, a sírkövek zöme nem is olvasható, amelyikről ki tudtuk silabizálni az évszámot, az 1700-as évekből való volt.
A templom stílusa gótikus.
Hátsó bejárata is van…
Kerítése oldalában pedig már ilyen színesen nyíltak a virágok március elején.
A templom utcája a Church street, természetesen. (A church templomot jelent.)
Nagyon tetszettek az általam látott vidéki falvakban, városokban az utcanévtáblák, a házszámok, és az, hogy sokan nevet adnak a házuknak.
A kultúrház, azaz a Reading room is a Church streeten található, erről írtam már a kvízest kapcsán.
Útközben ilyen padon pihenhet meg a sétáló:
És az is kiderül, hogy a királynő arany jubileumára készült.
Még mindig ezen az utcán haladunk, és akkor a Church street-Bell close sarkán megtaláljuk a harmadik fontos épületet: a pubot.
A neve Bell Inn, és a falubeliek nagy fájdalma, hogy ezt a közel kétszáz éves múltra visszatekintő egységet ma egy kínai hölgy üzemelteti. 
Azért ez a hely hangulatát nem rontotta el, azt hiszem.
Az egyetlen, ami felróható, az a piros játékgép.
Amitől még teljesen odavagyok, az a színes ajtók.
Aztán, a kerítések teteje. 
A postaláda. Nos, ez is örök darab…
Megmutatom a helmdoni hírmondót is:
Éppen ott-tartózkodásunk idején, vasárnap tartottak nagy falutisztító napot: családok mentek az utcákon neonzöld láthatósági mellényben, szemétfelszedő alkalmatossággal és szemeteszsákokkal a kezükben, és felszedték a szemetet az utcákról.
Szintén érdekes volt számomra, hogy a házak ablakainak legtöbbjén vagy nem volt függöny, vagy csak alig.
Séta közben simán láttuk, hogy bent a házban tévéznek. Érdekes, hogy őket nem zavarja.
Vannak eladó házak – nem sok -, ez például 650 ezer fontba kerül, ha jól emlékszem.
Ő itt Chris, amint Reggie-t sétáltatja. Bármelyik utcából hamar egy-egy mezőre lehet jutni.
És persze, lovak is vannak.
Meg birkák. 
Meg patak meg híd…már-már túl szép, nem?
Az iskola. A gyerekek egyenruhában járnak, 9-re kell menni. 
Defibrillátor a falon. Sok helyen látni ugyanilyen készüléket, ilyen könnyen elérhető helyen.
Ő pedig itt Matt, és a kislánya, Hattie (az a Hattie, aki Prosecco Birdsnek nevezte el csapatunkat a kvízesten), az iskola udvarán kosaraznak. Matt adott szállást két fiunknak, önként ajánlotta fel a lehetőséget, miután realizálódott, hogy Chrisék házában kissé zsúfoltan lennénk. Matt gyerekei (a képen nincs rajta Charlie, a fia) nagyon büszkék voltak arra, hogy két nagy fiú lakik a házukban, és jól összebarátkoztak a mieinkkel. 
Matt pár nap múlva csillogó szemekkel mondta nekem, hogy ezek a srácok mennyire jó fejek, milyen klasszak, milyen jólneveltek, majd csodálkozva hozzátette: de hogy mennyit tudnak enni..!!!
Nos igen, ez tény.
A helmdoniak egyébként rendkívül barátságosak voltak velünk, az teljesen természetes volt, hogy mindenki köszönt nekünk az utcán, a kvízestet követően pedig beszélgetésbe is elegyedtek velünk séta közben, akik ott láttak bennünket.
Teljesen megértettem a férjemet, akiből sétánk során egyszer csak kiszakadt a sóhaj, hogy “itt akarok élni”. Persze, tudom én, hogy nem gondolta komolyan, egyszerűen csak, ugyanúgy, ahogy engem, őt is megfogta az a nyugalom, béke, és ez az egész gyönyörű épített és természetes környezet. Úgyhogy, ha nem is élni, de remélem, kirándulni visszajutunk még ide.
We love Helmdon.
Nektek hogy tetszik?
