Ott tartottam előző bejegyzésemben, hogy nekivágtunk nagyképűen hétszemélyes autóként aposztrofált Opel Zafiránkkal az útnak. Célunk a szlovén tengerpart, azon belül Portorož volt.
Nem egész öt óra alatt odaértünk, tavalyi érkezésünkkel ellentétben most még világosban, így jól rácsodálkoztunk a gyönyörű tájra, a hegyekre, a tengerre, a mediterrán vidékre. Szlovénia ezen része kísértetiesen hasonlít az olasz tengerpartra, az itt élő szlovének jórésze beszél is olaszul. Csakúgy, mint házigazdánk, Silva: kedves hölgy, úgy ötvenvalahány éves lehet, a fia, David szezonon kívül ott él vele a házban, amíg azonban kiadják a tetőtéri apartmant, David valahol lent lakik a városban. 
Elképesztő vendégszeretettel találkoztunk: Silvától kaptunk sütit, sőt, egy délután egyszer csak bekopogott úgy harminc darab palacsintával, kétféle (saját!) lekvárral és egy üveg mogyorókrémmel, hogy hát, gondolta, jól fog esni nekünk így uzsonnaidőben. Az apartmanunk hibátlan volt, tiszta, a bútorok szépek, egyáltalán nem volt lelakott, és a szobák légkondicionáltak voltak, ami ebben a párás melegben igazán jólesett. Amihez hozzá kellett szoknunk, az a tetőtér maximális kihasználásából adódó, időnként kényelmetlen testtartás, mert hát mi magasak vagyunk, és pár nap alatt mindenki megtanulta, hogy FEJRE VIGYÁZNI!
A kertben olaj-, lime- és gránátalmafák növesztették bőséges termésüket, most láttam először termő gránátalmafát. 
Miután felhordtuk a cuccainkat tetőtéri apartmanunka, és megosztoztunk a szobákon, nekivágtunk, hogy felfedezzük Portorož központját, azaz a tengerparti sétányt.
Előzőleg megnéztem a neten, milyen helyeket ajánlanak azok, akik már jártak ezen a klassz üdülőhelyen; csak szuperlatívuszokkal illették a Cacao nevű bárt, annak is a fagyiját, sokan azt írták, életükben nem ettek még olyan jót. Nos, ezt ki kellett próbálnunk.
Szuper kanapés-elfekvős terasz, tengerre néző résszel is; mindenféle italok, koktélok, és persze sok-sokféle fagyi. Kóstoltunk mindenfélét, és azt mondhatom, finomak, de aki a szigligeti Várkávézó fagyiján szocializálódott, az itt nem fog hasra esni.
A pincérek fiatalok, a srác, aki bennünket kiszolgált, amikor meghallotta, hogy milyen nyelven beszélünk egymás között, rákérdezett, hogy magyarok vagyunk-e. Mondtuk, igen. Erre elmesélte, hogy jövő hétvégén megy Tornyiszentmiklósra, pontyra horgászni, mert hogy ott állítólag hatalmas példányokat lehet fogni. Majd hozzátette: a lángos a világ legjobb kajája.
Egyébként nagyon sok kávézóban, étteremben beszéltek valamicskét magyarul, ha mást nem, hát annyit, hogy EGESZSEGEDRE, és ezt jó sokszor el is mondták. 
Azt is megtudtuk, hogy nagyon sok magyar utazik Portorožba, és erre csak azt mondhatom, jól teszik, mert klassz hely.
Rengeteg szálloda, boltok, éttermek sorakoznak a tengerparton. 
Persze, éhesek voltunk, így nem túl hosszas nézelődés után betértünk egy gyorskajákat áruló büfébe, és yufkát kértünk: bár nem mondható autentikus szlovén ételnek, azt hiszem, török lehet, tulajdonképpen amolyan gyros-féle, tortilla-tekercsben. Óriási volt, óriási. 4-5 euró között volt kapható, és abszolút jól lehetett vele lakni.
Az étkezésünket mindenképpen racionalizálnunk kellett, talán majd eljön az az idő is, amikor nyugodtan elengedhetjük magunkat, nos, most még nem. Hatunknak egy étteremben evés – főétel, üdítő – általában 70 euróba került, ilyesmit egyszer engedtünk meg magunknak egy nap, mondván, ha már külföldön vagyunk, igenis kóstoljuk meg a helyiek ételeit. A többi étkezést a szálláson oldottuk meg általában, jártunk vásárolni egy nagyon klassz Mercatorba és egy LIDL-be, ahol bosszantó volt látnom, hogy ugyanaz a vaj, ami nálunk 650 forintba kerül, itt 1,19 euró! Valaki mondja meg…
Az első este, a Cacao bárban üldögélve megbeszéltük a másnapi programot: mivel én előzetesen a Facebookon megkérdeztem a kedves olvasókat, mit érdemes megnézni a környéken, fel voltam vértezve ötletekkel. Egy ismerősöm javasolta Muggia várát Trieszt mellett, így bedobtam a családnak ezt, meg a trieszti fürdést, ami tavaly annyira klassz volt – és mellesleg a Miramare -kastély meglátogatását, ha lesz rá érkezésünk.
Titkos tervem volt Grado megtekintése, de azt még nem ekkor vetettem fel.
Ezzel aztán nyugovóra tértünk. Úgy fájt a hátam egész éjjel, hogy alig aludtam, én nem tudom, ez a korral jár-e, vagy mi, de a saját ágyamon kívül nehezen találok olyat, ahol jólesik a huzamosabb fekvés…