Legyen feltaláló Ön!

Amint azt korábban meséltem, egyik szerzője vagyok a Zala, Vas és Veszprém megyékben működő Zalaco pékség üzletlánc magazinjának. Feladatom többek között, hogy minden számba vadásszak valami régi cikket, ami valamilyen módon köthető a pékséghez. Egyik kedvenc forrásom a Helikon kastélymúzeum könyvtárának folyóirat-gyűjteménye, azon belül is az Uj Idők, amelynek főszerkesztője Herczeg Ferenc volt, amíg csak a lap működött: 1894-től 1949-ig.
Az 1932-es év újévi számában egy egészen rendkívüli, mondhatnám hiánypótló írást találtam Dr. Vásárhelyi László vegyészmérnök, királyi szabadalmi bíró tollából: arról értekezett az “Amit mindenkinek tudnia kell” rovat hasábjain, hogy hogyan is lehet valakiből feltaláló. Hát, gondoltam, ma is nehéz időket élünk, nem tartom meg magamnak a titkot.
Legyetek ti is feltalálók!

Amit mindenkinek tudnia kell
Hogyan lehet feltalálni?

A mai nehéz gazdasági viszonyok közepette, amikor mindenkinek az a legfőbb vágya, hogy sok pénzt keressen, ez a kérdés jóformán állandóan napirenden van. Ezeknek a soroknak a célja az, hogy olvasóinkat a feltalálás legalapvetőbb kérdéseiről tájékoztassa.
Találmány az olyan új műszaki alkotás, amelyre az iparűző államok szabadalmat szoktak adni. Tehát újnak kell lennie annak, amit feltaláltunk és egyúttal az ipar körébe kell esnie annak, amit szabadalmaztatni akarunk. Új legyen, vagyis fontos, hogy senki se ismerte légyen előttünk, se nyomtatványból, se kiállításból, vagy nyilvános gyártásból. Az ipar körébe kell esnie; tehát például egy új operációs művelet nem találmány, mert az ipari úton nem állítható elő. Viszont az orvos új eszköze, műszere már találmány, mert azt az ipar állítja elő (gyártja).
A feltalálás útja kétféle lehet.
Az egyik út a rendszeres munka, amelynek azeredménye a találmány, az új, jobb eljárás, vagy ipartermék, a másik az ötlet, az úgynevezett intuició, mely utóbbi azonban rendszerint az elsővel együtt jelentkezik.
Rendszeres munkával akként lehet feltalálni, hogy az ember, a saját foglalkozása körében – az orvos az orvosságok alkalmazása és kipróbálása közben, a háziasszony a konyhában, a gyáros a gyártással kapcsolatosan stb. – igyekszik a lehető legjobb eredményt a lehető legolcsóbb eszközökkel megvalósítani.  Az orvos például a késsel való operáció helyett, amihez aránylag nagy segédlet kell és sok eszköz, – mégis a fertőzés veszélye és egyéb bajok miatt az eredmény elég kockázatos, – egyszerűbb eljárást keres, amellyel az operáció lefolyása megrövidíthető és az eredmény egyszerűbben elérhető. Az elektromosság alkalmazásával például lokálisan elérhet az orvos operatív hatásokat, esetleg anélkül, hogy felnyitná az emberi testet. Megszerkeszti tehát a megfelelő eszközt, amelyet ebben az összeállításban még nem ismert az orvosi tudomány. Az ipar előállítja az eszközt s kész a találmány. Ilyen úton jutott a híres Ehrlich is a salvarsanhoz, amikor 606 készítmény rendszeres előállítása és vizsgálata végén felkiálthatott:
– Ime! Találtam olyan készítményt, amellyel a legszörnyűbb bajt sikeresen lehet gyógyítani s ennek az előállítási eljárását szabadalmaztatnom.
Ez a találmányhoz vezető legegyenesebb út. Legbiztosabban és legsikeresebben mindenki a saját mesterségében, szakmájában lehet feltaláló.
Minden nagyobb iparvállalat kutató osztályaiban így “találnak fel”, természetesen sokszor a kutatók egész gárdájával s óriási anyagi áldozatok árán. Rendszerint a kutatás  utolsó láncszemeként jelentkezik a kitűzött feladat új megoldása: a szabadalmaztatható találmány.
Arra a kérdésre, hogy miképen juthat a feltaláló, akinek munkáját a munkaadó szűkkeblüsége sokszor megnehezíti, munkája eredményéhez, azaz hogyan kell valamit szabadalmaztatni s a szabadalmat hogyan kell értékesíteni, majd egy másik cikkben fogunk kitérni.
A rendszeres feltalálás során előfordulhat az is, hogy a kitűzött eredmény nem jelentkezik, de a kutatás során a kiindulástól eltérő feladat megoldását kapjuk, s ezek az úgynevezett mellékeredmények sokszor még sokkal értékesebbek, mint maga a főeredmény.
A feltalálás másik útja az ötlet, az úgynevezett intuitiv út. Erre igen szép példa a klórgyártás. Mangánperoxidból (barnakőből) és sósavból állították elő a klórt. Ennél a műveletnél mangánvegyületek keletkeztek, melyeket igen nehezen lehetett ismét visszaalakítani mésszel mangánperoxiddá s így sok volt a veszteség. Egy ujságíró, Deacon elment egy alkalommal a klórgyárba s mikor elpanaszolták neki a gyártás nehézségét, teljesen ötletszerüen (nem volt kémikus) azt válaszolta, hogy adjanak hozzá több meszet. Megpróbálták és sikerült. A tudomány még akkor nem tudta okát a sikernek, csak évtizedek mulva jött meg a magyarázat: a tömeghatás törvnyében, amely szerint kémiai folyamatoknál nemcsak a vegyülő anyagok minősége, hanem azok mennyisége is döntő fontosságú.
A tudomány és a technika haladásával természetesen sok kérdés már elméletileg megoldhatóvá válik s ezért inkább a rendszeres feltalálásé a jövő. Másrészt az is igaz, hogy az illető műszaki feladattól teljesen távol álló egyén sokkal többet merészel próbálni, mint a szakember, akit szakirodalmi ismeretei sokszor helytelen irányban befolyásolnak.
Magyarország az invenciózus emberek országa. Szerte a világban igen sok műszaki alkotás hirdeti a magyar alkotó zseni sikerét. Gondoljunk például a sok között a transzformátorra, amelyet Faraday elméleti kísérleti eredményeinek felhasználásával szintén magyar mérnökök: Zipernovszky, Déry és Bláthy hoztak létre, s amely találmány nélkül az elektromosság még mindig gyerekcipőkben járna.
A feltalálás útja tehát a munka útja s ezen az úton egyszer eljutunk a legnagyobb céljoz is: a boldog és megelégedett Magyarországhoz!