Nos tehát elköltöztünk. Egy hétvége alatt lezavartuk az egész mutatványt, és a vége az lett, hogy vasárnap reggel kidőltem. Nem volt hangom, és különböző célokkal kellett megrohamoznom a mellékhelyiséget teljesen váratlanul.
Úgy éreztem, hogy minden mozdulat, amit megteszek, már messze erőmön felül van. Nem is főztem, persze, viszont a nagyobbik lányom nem hagyta ennyiben a dolgot, közel egy kiló csirkemellből chilis csirkecsíkokat készített (mézes-chilis pác, majd wokban megsütni, és valamilyen körettel tálalni). Maradt belőle egy tányérnyi, az igazság az, hogy eléggé száraz hús.
Ma este már követelt a nép valami vacsorát, így aztán erőt vettem magamon, és a húsból az ajándékba kapott csokornyi medvehagymával, némi mustárral, tormával, citromlével, sóval, borssal, pár evőkanál tejföllel ezt a fantasztikus pástétomot kevertettem az aprítógéppel.
Pirítóssal ették, akik nem akarnak fogyni.
Akik akarnak, ők főtt tojással.
Csirkehúsos Ételek Fogyókúrázóknak is Gyors vacsorák Maradékmentés Tízóraira
Én fogyni szeretnék, de a pirítós változatra szavazok 🙂
Nekem mindkét verzió bejön. 🙂
Ha lesz medvehagyma! Feltétlen!!! Nagyon szeretem.:-))
Hát, nekem most szedték frissen, úgyhogy errefelé már van!