Bizony, másfél év után búcsúzunk Vonyarcvashegytől, visszaköltözünk Keszthelyre.
Több oka is van annak, hogy így döntöttünk – az egyik a költséghatékonyság. A bejárás költsége viszonylag sok, az új háznál ez szinte teljesen eltűnik, továbbá a rezsiköltségünk is alacsonyabb lesz.
Amikor kiköltöztünk ide, kerestünk, de nem találtunk kiadó házat Keszthelyen. Ez a lehetőség elég hamar adódott, s mi kaptunk rajta, és nem is bántuk meg, jó volt itt lakni. Ugyanakkor ezt a házat a gazdája eladni szeretné igazából, ennek megfelelően időnként áttrappoltak az életünkön a potenciális vásárlók, amit nagyon nem szerettem. Cserébe viszont tüneményes főbérlőnk volt, együttműködő, segítőkész, és úgy örült a mi örömeinknek, mintha azok a sajátjai lennének.
Szóval, soha rosszabbat.
De az történt, hogy vagy egy hónapja a férjem és én szinte egyszerre mondtuk ki: be kéne költözni Keszthelyre. Elkezdtünk újra körülnézni, és szinte azonnal bele is botlottunk egy jó lehetőségbe. Igaz, a ház jóval kisebb, mint amiben most élünk, de ekkora nem is kell, még nekünk sem.
Jön a költözés tehát.
Némi fejtörést okoz ugyan, hogy honnan lesz még addig pár szekrény és ágy, mivel a gyerekek bútorait elajándékoztuk az előző költözéskor – emeletes ágyaik voltak, azok már nem kellettek, az ő szobáik itt berendezettek voltak, nem volt szükség saját ágyra. Hát most van. De tudom, mint minden más, megoldódik majd ez is.
Péntekre van előirányozva a cuccolás, kicsit félek, leginkább attól, hogy engem fognak kérdezgetni, ezt hova? azt hova? ez mehet? ez marad? kell? nem kell? szemét? valakinek odaadjuk? kinek?, és ez nagyon kimerítő. Persze, többszáz kilót megemelni, az is az, de szerencsére azt nem nekem kell.
És miközben már gyűlnek a dobozok, pakolunk – egyelőre még pianóban -, mászkálok a vonyarci utcákon, és búcsúzkodom. Két karácsonyt és egy nyarat töltöttünk itt, megszálltak nálunk barátok, voltak jó programjaink, bicajozások, strand, itt tanultam meg korcsolyázni, na persze nem ezen a télen, most be sem fagyott rendesen a Balaton.
Bár megszerettük, mégsem folytunk bele a település életébe. Ittlakásunk olyan volt inkább, mint valami tömbösített nyaralás. Visszamenőleg, húsz évre…
Bár csak pár km-t mentek távolabb és nem túl sokszor futottunk össze, de hiányozni fogtok! 🙂
Bogyó is! Remélem ott nem találja meg a kiutat a kerítésen! 😀
Ha elpasszolni valód van, kérdezhetsz engem is, hátha pont olyat vennék! Ki tudja… 😀
🙂 Ott villanypásztor van belül a kerítésen… A tulajnak is van kutyája. Úgyhogy nem volt gond, hogy nekünk is van. Ők csak pár házzal költöztek odébb, és ezt meg nem akarják eladni, úgyhogy nem lesznek vevőjelöltek:)
Huh, nem irigyellek….
Na akkor jó. 🙂 🙂
Jé, ti életvitelszerűen albérletben laktok? (visszamenőleg nem olvastam a blogodat, így ez eddig még nekem nem jött le)
te jó ég! mi másfél éve költöztünk 1 gyerekkel és kikészültem. úh kitartást! és igen, az “ezt hova?” kérdések….rajzolj térképet, amit ki lehet osztani, én azt csináltam 🙂 (persze így is kérdeztek)
Egy kicsit irigylésreméltó a gondolkodásotok, olyan könnyedén mozogtok, költöztök, legalábbis úgy tűnik.
Hát ez úgy volt, hogy volt egy házunk (ponotsabban egy fél) Keszthelyen, és amikor eladtuk, úgy voltunk vele, hogy nem akarjuk belerakni egyetlen ingatlanba sem a kevés megmaradt pénzt, meg plusz hitelt venni a nyakunkba húsz évre. Mivel a férjem ingatlanközvetítő, rengetegszer találkozik olyanokkal, akiket már semmi más nem köt ide, csak az ingatlan, mert évek óta hirdetik, de nem tudják eladni. Költöznének, lenne máshol munka, de nem tudnak. Van olyan, ahol a család nagyobbik fele már Angliában él, a feleség itthon maradt eladni a házat, másfél éve így van már. Másrészt, jelen igényeink a négy gyerek miatt viszonylag nagyok, ám pár év múlva a helyzet elkezd változni: mekkora kell akkor? Fogalmam sincs. Érdemes pár évre házat venni? Nem hinném. Meg röghöz sem akartuk kötni magunkat. HÁt dióhéjban ez az ok.
Hát, ha a Balcsiparton lakhatnék, biztosan Vonyarcot választanám, néhány szép nyarat töltöttem ott, de megértem, hogy milyen rossz a “bejárás”, ahhoz is volt szerencsém, mert egyetemig Zalaegerszeg mellett laktam egy kis faluban(16 km), és utáltuk a korai kelést, a folytonos buszozást,stb. De a költözésnek is van jó oldala: előkerülnek az eltűnt holmik:). Kitartás!!!
Hát, nem vagytok semmik 🙂 kemény hétvége lesz, gondolok rátok, és ami fő, ne veszítsétek el a humorérzéketeket!
És kívánok, hogy jől érezzétek magatokat az új házban!
Milyen igazatok van! Nekünk most “nagyház” igényünk van, de 10 éven belül szerintem bőven elég lesz két szoba is talán. Inkább a gyerekeinket kell majd lakáshoz segíteni.
Mi is évekig albérleteztünk, de nekünk nem volt ilyen szerencsénk a főbérlővel. Mindig volt valami baja velünk, pedig fiatal házasokként kezdtük, még gyerekek sem voltak. Ha csak 1-2 nappal hamarabb is vittük az albérleti díjat is patáliázott, hogy, hogy képzeljük, miért nem a megbeszélt napon megyünk. Pedig ez neki “feketén”, adózás nélkül került a zsebébe.Érthetetlen volt a számunkra, azt gondolná az ember, ez nem jelenthet gondot. Pláne, ha nekünk valamely okból nem volt megfelelő a megjelölt időpont, úgy gondoltuk abból nem lehet gond, ha hamarabb visszük, de nem így volt. El sem tudom képzelni, mit csinált volna, ha csak egyszer is késve fizetünk.
Nagy szabadulásnak éltük meg, amikor lett saját tulajdonú házunk.