Még mindig az Olive magazinból mazsolázgatok, amelyben Paul Hollywood, az Egyesült Királyság egyik legjobb kézműves pékmestere tanítja az olvasókat ezúttal például arra, hogyan lehet alap kenyértésztából klasszikus francia kenyeret varázsolni. Semmi hókuszpókusz.
Lepénykenyér ez is. Mint a focaccia, például – csak ez a franciáké. A tészta sem különbözik semmiben attól – bár most mondhatja valaki, hogy ebbe két deka élesztő kell, abba két és fél, ebbe 375 ml víz,abba 368 – ez marhaság.
A lepénykenyér az lepénykenyér, nevezzük bárhogy, és ahány ház, annyiféle. Tehát, aki azt mondja, hogy tudja a tutit, az sem tudja. Mert gondoljatok bele, az ősi kenyérreceptek mérleg nélkül íródtak, az asszonyok a kezükkel állapították meg, hogy megfelelő-e a tészta, és fogalmuk sem volt róla, hogy a felhasznált liszt hány deka, a hozzáadott víz hány milliliter. Az egyiknek így volt jó, a másiknak úgy.
Ma is, ha egy idős nénit megkérdeztek (én megkérdeztem), mennyi vizet ad a kenyértésztához, nagy valószínűséggel valami ilyesmit válaszol: “hát azt mutatja” (mármint a tészta).
Úgyhogy én azt mondom, tapasztalatlan kenyérsütő olvasóm, légy bátor. Ezt elrontani gyakorlatilag nem lehet; legfeljebb kicsit másmilyen lesz. A tiéd.
Kicsit eltértem az újságban szereplő recepttől, de vállalom a felelősséget…
Hozzávalók:
50 dkg liszt
1 dkg só
2 dkg élesztő
kb. 3,5 dl langyos víz
1 tk provanszi fűszerkeverék (elhagyható)
olívaolaj
olívabogyó
kevés rétesliszt a gyúrólapra
Egy nagy tálba mérem a lisztet, mélyedést alakítok ki benne. Beleöntöm a vizet, és abba morzsolom az élesztőt – egy kávéskanálnyi cukrot adok hozzá, hogy segítsek az élesztőgombáknak. Amikor az élesztő felhabosodik, hozzáadom a sót, a fűszerkeveréket, 2 ek olívaolajat, és összegyúrom a tésztát. Nem túl ragacsos tészta lesz.
Olajjal kikent edényben, letakarva egy órán át pihenni hagyom.
Rétesliszttel megszórt gyúrólapra borítom a tésztát, kettéveszem, és mindkettőt ovális formára nyújtom, húzogatom. Meg ilyesmit csinálok, mint itt bal oldalt látható, csak két kézzel (de az egyikkel épp fényképeztem).
Átteszem a tepsire.
Pizzavágóval így bevágom.
Aztán így széthúzom. Pihenni hagyom 30 percig, a vége felé bemelegítem a sütőt 240 fokosra (légkeverésen 230).
A megkelt tésztába nyomokodom a bogyókat, megöntözöm olívaolajjal, és mehet a forró sütőbe 13-14 percre. Ha van két tepsink, légkeverésesen süthetünk egyszerre kettőt, alsó-felső sütéssel csak egyet.
Én a másik lepénykenyeret csak sóztam, borsoztam, mert nem mindenki szereti nálunk az olajbogyót.
Biztos kipróbálom ezt is, de most épp a krumplis lángost kelesztem:)Az előző posztban szereplő recept pedig esélyes karácsonykor!:) Köszönöm a szuper ötleteket!
Nagyon jól néz ki!
Te jó ég, de jól néz kis és,hogy én milyen éhes vagyok!:)))))
Nahát, pont ilyen tésztából szoktam pizzát sütni, csak én keverek bele morzsolt bazsalikomot, oregánót.Mióta nincs itthon a gyerek, mégis valahogy ugyanannyi lisztből készül :D, a harmadik pizzalapot szoktam nagyon vékonyra kinyújtani, meglocsolni oliva olajjal. Én chilipehellyel és nagyszemű sóval szoktam megszórni, majd sütés után vágom pizzavágóval, általában háromszögekre.Valahogy a pizzamártásból is mindig marad egy adag, abba szoktuk mártogatni.Lassan jobban ízlik, mint a pizza.
Igen, én is ugyanígy készítem a pizzát! Ez egy univerzális tészta…:)
A nagymamám mindig azt válaszolta, – amikor főzni és sütni tanított és kérdeztem, hogy mennyi kell ebbe, vagy abba – Mennyi, mennyi, hát úgy irányzomra… Most már én is használom ezt az irányzomot. :-)Üdv: Anna
Az én nagymamám “Csak úgy gondulom formán”-szokta:-))És mindig nagyon finom volt….
Igen, tényleg ugyanolyan mint a focaccia tésztája, de nagyon mutatósra készítetted. Bizony nagymamám se mér ki soha semmit a sütéshez, főzéshez, mégis az övé lesz a legfinomabb.:)
másik jó válasz a hogyan kérdésre – érzéssel, mint a csumaszedést 🙂