A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Minden bizonnyal, hiszen mintegy 600 éves hagyománya van már a városban a sörfőzésnek, és Mozart köztudottan nem vetette meg az italt. De nem szeretnék a fiatalon elhalálozott művészzseni szemére vetni semmit, nem volt könnyű élete, sem neki, sem a közvetlen környezetének. Erről kaphattok némi benyomást, ha megnézitek Milos Forman nem pontosan valósághű, de nagyon is jó Amadeus című filmjét, amely Mozart életét dolgozza fel, s amely 1985-ben 8 Oscar-díjat kapott, köztük a legjobb filmért, és a legjobb színésznek járót is. 

Mi is megnéztük a Salzburgban töltött második napunk éjjelén, lévén, hogy napközben folyton a várost jártuk, ahol állandóan Mozarttal találtuk magunkat szemben – szerintem mindenkiben megfogalmazódik a kérdés, milyen ember lehetett a nagy Amadeus, vagy ahogy a salzburgiak a mai napig emlegetik: Wolferl? A háromórás film egy kis gyorstalpaló mozartológiából.De most a (Mozart és a Mozart-golyó után) harmadik jelentős turisztikai attrakcióról, a sörről szeretnék beszélni. Ebben Salzburg nagyon komoly hagyományokkal rendelkezik, épp ezért nevezik Ausztria sörfővárosának is. Kicsit sajnálom, hogy nem valamelyik melegebb évszakban látogattunk ide, mert nagyon hangulatosak lehetnek a hatalmas sörkertek – amelyekből helyenként csak a nyáron asztallapokat tartó beton talapzatokat láttuk.

Salzburgban ma is tíz sörfőzde működik, vannak köztük egész nagyok, és vannak csak a saját vendéglátóegységük szükségleteit kielégítő kis üzemek.

Mielőtt elindultunk, valaki azt tanácsolta, hogy az Augustiner Bräu-nál feltétlenül együnk-igyunk, és bár fogalmam sem volt, pontosan mit is jelent ez, továbbítottam a férjem felé, hogy ezt a programot egyik estére feltétlenül iktassuk be. Ott, a helyszínen kellett szembesülnünk azzal, hogy az Augustiner Bräu tulajdonképpen intézmény.

Photo by afagen on Foter.com / CC BY-NC-SA

A müllni kolostor épületében található, 1621-ben alapították, és a mai napig a titkos receptek alapján készülő söröket – többféle van – fahordókban tárolják, onnan csapolják. Ez a következőképpen történik: az ember odalép ahhoz a falhoz, ahol a korsók találhatóak: fél- és egyliteresek. Leveszi a neki tetszőt. Utána egy hatalmas kőmosdónál kiöblíti azt. Aztán a pénztárhoz megy, és kifizeti azt a sört, amit majd pár lépéssel arrébb a csapos beletölt a választott korsóba – amit persze nem vesz meg a vendég. Illetve, vehet, feliratosat, ha akar, de a többség nem él ezzel a lehetőséggel. Ezt követően mindenki keres magának helyet valamelyik hatalmas teremben – nem tudtam megszámolni, mennyi lehet -, ahol valamelyik hosszú asztalnál leül, vagy sörrel a kezében elindul élelmet szerezni. A termek mellett húzódó folyosókon találhatóak azok a kiszolgáló egységek, ahol igen finom fogásokra tehetünk szert. Ha ez is megvan, akkor tényleg üljünk le, és élvezzük azt a jókedvű zsibongást, ami betölti a teret. Az a klassz a helyben, hogy nemcsak turisták járnak ide, hanem nagyon sok helybeli is, vannak, akik abroszt, székpárnát is hoznak magukkal, és egészen otthonosan rendezik be az általuk elfoglalt asztalt. Nem úgy, mint nálunk, itt vannak elkülönített dohányzó és nemdohányzó terek. Csúcs a hely, de csak azoknak ajánljuk, akik nem kapnak idegrohamot a sörtől ragacsos padló érzetétől, vagy a nem túl gyakran letörölt asztalok látványától… egyébként, azt láttuk, a rutinos helybeliek alapfelszerelése az abrosz és a székpárna mellett a törlőrongy. Na, majd legközelebb.

A másik sörfőzde, amelyet közelebbről szemügyre vettünk, az 1492-ben alapított Stiegl volt.Ez Ausztria legnagyobb magánkézben levő sörgyára, hatalmas komplexum, amelyben egy nagyon komoly méretű múzeum is helyet kapott. Egy majdnem-köralakú teremben kezdődik a tárlat: itt 270 fokos szögben kapjuk a 3D élményt a sörkészítésről, a filmből az is kiderül, hogy a vidék söreinek egyedi, tiszta ízét a hegyekből folyó kristálytiszta forrásvizek adják. A film után indul a kiállítás, amelynek keretében több emeleten keresztül mutatják be a sörfőzés történetét, régi és mai eszközeit. És ha az ember a tárlat végére ér, az étteremben a ház vendége egy pohár sörre, ami mellé jólesik elfogyasztani valami finomat az étlapról. A Stiegl múzeumába a belépőjegy elég húzós, és ezért újra elmondom, de még fogok beszélni róla: Salzburg kártyával ingyenes, akár csak az összes többi.

Van még valami, amiről muszáj beszélnem, bár tudom, sokan emiatt gúnyosan mosolyognak, vagy kicsit dilisnek gondolnak: a salzburgi vécék. Itt, a Stiegl-ben dobtam először hátast (itt vacsoráztunk első este), hogy az étterem vécéje milyen; nem bírtam ellenállni, lefotóztam.  Igen, bent is. Csillog-villog, illatos, tiszta, az embernek nincs az az érzése, hogy csak hozzá ne érjen valamihez, mert ki tudja, mit szed össze magára. A következő napokban azzal kellett szembesülnöm, hogy akármerre megyünk, a vécék mindenhol tiszták. Mondjátok, hogy csinálják ezt? Még csak azt sem lehet mondani, hogy hát igen, a helyiek, mert azért voltak erősen turistás helyek az általunk látogatottak között.

Szóval, ezt a titkot fejtse meg valaki. Aztán tegye közkinccsé.

 

Ajánlott cikkek

1 Hozzászólás

  1. Igen, igen, én is teljesen ledöbbentem, hogy a sörözős helyen el tudtam menni egy külön helyiségbe szoptatni és pelenkát cserélni…

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük