Miről ismerjük meg, ki a barát?

Nemrég beszélgettem valakivel arról, milyen is volt a tavalyi év, és akkor ő azt mondta, hogy elvesztett egy-két régi barátot, de hát nem baj, jöttek helyettük újak.

Nem szóltam rá semmit, de ez a mondat ott motoszkált a fejemben még sokáig. Hogy szerintem ez nem így van. Barát nem lesz valakiből egy év alatt, nekem ez meggyőződésem. Kedves ismerős, jó haver, cimbora lehet, és azt hiszem, ez a nyelvünk hibája, hogy nincs szavunk a haver és a barát közti állapotra, amikor valaki már több, mint egy olyan személy, akivel lehet röhögcsélni, be lehet ülni kávézni, de még nem barát, mert a kapcsolat nem próbáltatott meg az időben.

Mert idő kell ahhoz, hogy kiderüljön, hogyan viselkedik az illető veled szemben akkor, amikor a sorsod rosszra fordul; nehézségbe kerülsz, nincs pénzed a közös shoppingolásra, étterembe járásra, ne adj’ Isten kávézni sem tudsz beülni akkor, amikor szeretnél. Az is csak később derül ki, hogyan tud viszonyulni hozzád a barát jelölt akkor, amikor feszültség, komolyabb nézeteltérés adódik köztetek: megsértődik, és két hétig fel sem veszi a telefont, vagy ő is azon dolgozik, hogy a helyzet mielőbb rendeződjön? Hogyan áll hozzád, amikor más szid, rágalmaz, bánt téged a hátad mögött? Megvéd, vagy elbizonytalanodik, és egyetértően hümmögni kezd? Meghallgat téged, ha bajod van, vagy inkább mindig az ő problémái fontosabbak?Azt gondolom, az embernek az élete során kevesebb barátja van, mint ahány ujja az egyik kezén.

Francis Bacon írta a barátságról, hogy három édes gyümölcse van: az első, hogy „lecsöndesíti és megkönnyíti a szívet, amely számtalan különböző szenvedélytől dagadozik s háborog.”

Tudjuk, a testnek eldugulásos és elfojtódásos betegségei a legveszedelmesebbek, s a lélek sem sokban különbözik tőle: a sarsaparillagyökérrel megnyithatjuk a májat, acéllal a lépet, kénvirággal a tüdőt, hódzsírral az agyat, ámde semmiféle medicina nem nyitja meg a szívet, csak a jó barát, akinek meggyónás- vagy vallomásképp elmondhatjuk minden örömünket, bánatunkat, félelmünket, reményünket, szándékunkat.

A második gyümölcs az értelem számára segítség: amikor gondolatainkat vitatjuk meg azzal, akiben bízunk. Ítélőképességünket támogatja egy jó beszélgetés.

 A barátság derült időt támaszt az érzelmekben a viharokból és zivatarokból, de verőfényt derít föl az értelemben a gondolatok zűrzavarának sötétjéből is. Ne csak úgy értsük ezt, hogy az ember jó tanácsot kap barátjától, hanem úgy is, hogy még mielőtt erre kerülne a sor, akinek a lelke már roskadozik a gondolatok sokasága alatt, annak elméje és értelme kitisztul és megvilágosodik, ha közölheti és megvitathatja őket mással: könnyebben terelgetheti gondolatait; áttekinthetőbben rendezheti soraikat; láthatja, hogyan festenek szavakba öltöztetve, s végül: okosabbá lesz önmagánál, egyórányi eszmecserétől sokkal inkább, mint egynapi töprengéstől.

A harmadik gyümölcs a kölcsönös segítségnyújtás, az eseményekben történő részvétel, amely fizikai cselekvésben is megnyilvánul.

A legcélszerűbben azzal bizonyíthatjuk itt a barátság sokrétű hasznát az életben, ha kimutatjuk, hogy mennyi minden van, amit az ember nem vihet véghez önmagában, s akkor kiviláglik az, hogy nagyon is mértéktartó az ókori mondás: a jó barát második önmagunk, hiszen a jó barát jóval több önmagunknál.

S mi kell ahhoz, hogy az embernek legyen legalább egy igaz barátja? Mindenekelőtt bizalom, őszinteség, érdeknélküliség, önzetlenség, a másik fél tisztelete, hűség – csupa olyasmi, ami jelenlegi internetes világunkban egyre inkább kiveszőben van. A közösségi oldalakon „élő”, gyakran szerepeket játszó, felszínes virtuális kapcsolatokkal rendelkező emberek a valódi világban elmagányosodnak.

Aztán szükség van a sokat emlegetett minőségi időre – hiszen a barátságot ápolni kell, a beszélgetésekhez, az egymás életében való részvételhez időt kell elkülönítenünk. Érdemes megtenni, mert ha az élet elsodorja egymástól a feleket, komoly értéket veszítenek el az életükből, ami sokkal többet ér ezer lájknál, kétszáz megosztásnál, száz virtuális ismerősnél…