A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Elreppent egy hét, és még nem szakítottam időt arra, hogy elmeséljem itt a blogon: megnyitottuk a cukrászdát.

A három lelógó madzag helyére jönnek a függesztékek, csak még nem érkeztek meg a lámpaboltba.

Ennek oka az, hogy esténként holtfáradtan zuhanunk ágyba, reggel pedig már hat óra környékén talpon vagyunk, és onnantól nincs megállás. Nagy öröm számunkra, hogy ilyen sokan kíváncsian ránk, és hogy bár még ki sem tábláztuk az üzletet rendesen, mégis, rengetegen megtalálnak.

A teraszunk.

Egyelőre 8-18-ig vagyunk nyitva, legalábbis ezt jelentettük be az önkormányzatnál, de figyeljük az igényeket, és változtatunk, ahogy praktikusnak látjuk.

Zsófi a pult mögött 🙂

Egyszerre 8-10 féle tortát tartunk a pultban általában, de így is előfordult, hogy bejött valaki, és megkérdezte: hű, már csak ennyi féle van?!Ezen kívül van még sós és édes rugelachunk, kekszeink, meg még néhány apróság, amivel a munkatársaim meglepnek az üzemből. És hadd térjek ki itt az üzemben dolgozókra: nem tudok eléggé hálás lenni a csapatnak azért, hogy olyan lelkesen dolgoznak, mintha csak a saját vállalkozásukról lenne szó. Kiváló kollektíva állt össze, ami, a környék többi vendéglátósát hallgatva tulajdonképpen csoda.

És képzeljétek, meglátogatott bennünket Flóra, aki holnap ünnepli új életének századik napját – történetét itt olvashatjátok -; remekül van, az eredményei kiválóak.

Megmondjam, mi nincs még? Hát jelölés a vécéken… Viszont van belül dekoráció!

Ez itt a női mosdó belseje:-)

És van egy doboz (jó, ez csak a nőiben), amiben, figyelem, hölgyek:

Szabadon használható!

A férfi mosdóba is tettem némi díszítést, de a férjem azt mondta, higgyem el, az ilyen vidám figurák inkább csak a nők szívét dobogtatják meg, úgyhogy ott jóval visszafogottabb voltam.

A lényeget kiírtam:-)

Jelenlegi üzemelésünk alatt folyamatosan kerülnek elő a hiányosságok, ezért a nagy nyitóbulit a júliusi első hétvégére időzítjük, addigra talán már tényleg összeállnak a dolgok.

Gyertek, várunk benneteket Gyenesdiáson, a Madách utca 46-ban.

 

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük