Bogyó a családunkhoz tartozott.
Kicsit több, mint hat és fél évig volt velünk.
Ma, egy rossz pillanatban, a dolgok szerencsétlen együttállása folytán épp akkor jött az utcán egy teherautó, amikor a kapu két percig – autó bejárás miatt – nyitva volt. Bogyó megrögzötten kergette a teherautókat, nem értettük sosem, miért éppen azokat, de ha alkalma adódott rá nagy ritkán, akkor ész nélkül vetette magát a nyomukba. Ma nem volt szerencséje, a másik sávban nagy sebességgel közlekedő személyautó – amelynek a sofőrje egyébként meg sem állt, pedig vélhetően kárt tett benne a nekicsapódó 12 kilós kutya – elütötte.
Azonnal elpusztult.
Mit mondhatnék?
Sírunk.
Itt a blogon külön címke volt a vele kapcsolatos eseményeknek, ezeket ITT olvashatjátok.
Ohh szegényem…