Nemrég beszélgettem egy anyukával, aki arról panaszkodott, hogy a hatéves fiát rendszeresen hazugságon kapja. És az még csak hagyján, hogy hazudik a gyerkőc, de ha rápirít, bűntudata sincs.
Van tapasztalatotok ebben a tárgykörben?
Nekem nincs, és ezért is bocsátom az anyuka kérdését, azaz: “mit tegyek?”
Az én gyerekeim egészen elenyésző számban próbálkoztak egy-egy kisebb hazugsággal, de annak olyan retorziója volt, hogy az utód megértette, ez nem pálya. Itt most ne feltétlenül a fizikai bántalmazást értsétek a retorzió alatt: inkább a hazugság mélységes gyűlöletének a kifejezésre juttatásáról van szó, hogy ez a bűn – mert az – olyan, mint a lopás, a csalás, sőt, a Tízparancsolatban ott van a tizedik helyen – ami azért elég jelentős.
Nálunk ez hatott. De tudom, mert én is ismerek olyan gyereket, akinél valahogy ez nem válik be, pedig aranyos, okos, értelmes, a szülei szeretik és nevelik is, de időről időre hazudik.
Miket?
Például: az anyukája azt mondja neki, hogy nem vihet az óvodába, csak egy autót. A gyerek azt mondja, jó. Elindulnak, anyuka kérdezi (mert hallja, hogy csörög a gyerek zsebe): hány autó van nálad? Egy, mondja a kisfiú. Láthatóan nem annyi, ezért anyuka kipakoltatja vele – kiderül, hogy öt.
Apró dolognak tűnik, de mégis, az elv miatt fontos, hogyan reagál a szülő. Miért gondolta a gyerek, hogy a hazugság a megoldás, és hogyan lehet leszoktatni erről? Eddig nem használt sem a szép szó, sem a fenyegetés, sem a büntetés.
Átesett közületek valaki ezen a problémán? Hogyan lehet kezelni? Ha tudtok, segítsetek!
Én azért egy 6 éves gyerek ebbéli cselekedetét nem nevezném hazudozásnak… füllentésnek inkább és nem találok benne kivetnivalót.De különbözőek vagyunk.:-)Remélem azért ennyiért nem kap retorziót, max. ahogy Te is egy magyarázatot arra, hogy miért fontos igazat mondani… ezesetben pedig külön kiemelve, hogy miért nem szabad játékot vinni az iskolában.
Én,már mint nagyi szólok hozzá: miért nem vihet több autót az oviba?-Szerintem ez fontos megbeszélnivaló,nem elég csak kiadni teljesítendőnek.A másik, ez már emlékeim szerint nagyobb gyerekre vonatkozik,hogy félelemből hazudnak. És ezt nagyon nehéz kezelni és sokáig tart. Mi MINDIG azt mondtuk nekik,hogy BÁRMIT is csináltak,inkább mondják meg,csak akkor tudunk segíteni a helyzeten,meg a gyereken,ha az igazat tudjuk.Ennek ellenére előfordult.Nagy kérdőjel van bennem, de még mindig a félelemre tudom visszavezetni,valami ősi félelemre,amit nem tud a gyerek uralni.És ha már hazudott,akkor abból már neki nagyon nehéz kimásznia,hogy : hazudtam, kezdjük az elején….Lehetne még folytatni, de most ennyi talán elég,sőt: sok.:)
Bennem is az merült fel, hogy egy hatéves gyereknél az ilyesmi még nem szándékos hazugság. Nagyon szeretné elvinni a több autót, és úgy gondolja, hogy egyet visz azért, mert anya annyit mondott, a többit meg azért, mert megengedi pl. az óvó néni. Vagy megígérte a barátainak. Vagy ilyesmi. Ráadásul ha sokat mondogatja magának, el is hiszi, hogy így van, és tényleg nem érti, miért gondolják róla, hogy hazudik. A legtöbb gyereknek szerintem ez a fogalom elég megfoghatatlan is. Mármint a hazugság.Viszont tökéletesen értem az anyuka dilemmáját, mert az ilyen kaliberű dolgok még semmiségek, és könnyen átsiklunk felette, de vajon hova vezet ez, ha kezeletlen? Szülőként bennem is ez merülne fel. Ráadásul van is egy hat évesem. Én azt hiszem, hogy büntetés helyett inkább beszabályoznám, hogy pl. mielőtt elindulunk, meg kell mutatnia mi van a zsebében, táskájában, ilyesmi. És minden helyzetben elmondanám, hogy nagyon fontos, hogy betartsa a szabályokat, mert csak akkor tud neki anya/apa segíteni majd, ha biztosak lehetnek abban, hogy bármi történik is, elmondja. Hát.. remélem segített ez valamit, bár még nekem is kusza kicsit a saját gondolatmenetem is. 🙂
Sokszor a gyerekek rosszalkodással provokálják ki a határokat. Ha egy gyereknek túl sok minden meg van adva és engedve és nincsenek határok szabva és nincs következetesség, illetve ha a gyerek ezek miatt nem szembesül a tettei következményeivel, akkor ezeket a határokat kiprovokálja. Mert kellenek a biztonságérzetéhez, ahhoz, hogy tudja minek hol a határa, minek hol a helye. Ez segíti a saját határai kialakítását. Általában a szülők túlengedékenysége és következetlensége váltja ki.Persze mindannyian füllentettünk gyerekként, ez még nem tragédia. De ha rendszeresen előfordul, akkor én a fentiekre tippelnék.Egyszer társaságban voltunk, és volt ott egy három-négy éves kisfiú. Az a tipikus “rossz” gyerek. Beszélgettünk, egyszer csak megharapott. De előtte már az anyukája vagy harmincszor szólt rá, mert mindenkit inzultált. Persze a rászólás nem volt elég határozott. Na szóval, megharapott a kiskölök. Én meg visszaharaptam. Úgy, hogy érezze. Na onnan csönd volt. Kikerekedett a szeme és aztán csendben marad, majd elvonult játszani. Határok. Fontosak.
Köszi!Latsia, az elv miatt érdekes a dolog, ahogy Dius is írja. Azért nem vihet több autót, mert az óvodában nem engedik, és ezt tudja, de menőzni akar a barátai előtt, ezért próbálkozik.:)
Én azt próbálom megértetni velük, mivel jobb ötletem egyelőre nincs, hogy úgyis lebukik, úgyis kiderül a hazugság, azért nem érdemes.Mindig megokolom a döntésem, pl. miért nem lehet játékot vagy akármi vinni az oviba, vagy miért nem lehet akármit, amit megtiltok csinálni.Az egyéni jellemet figyelembe kell venni, értem ezt úgy, hogy én mondjuk nem tiltom meg a gyereknek, hogy fúrjon-faragjon, ne kelljen titokban, elcsenve az eszközöket csinálni amit kitalált, inkább segítek amiben tudok.Ami itt a lényeg, hogy ahhoz, hogy ilyen apróságokban sikere legyen, ahhoz engedni kell. Ahhoz meg, hogy belássa, valami úgy jó ahogy mondtuk, azért nem engedjük, mert jobban látjuk előre a következményeket, ahhoz is engedni kell kicsit, mert gyakorlati tapasztalat kell nekik. Példával: – Azért nem vihetsz 5 kisautót, mert elhagyod, nem tudsz rá figyelni, és amúgy is, van az oviban elég.- De figyelek rá, vigyázok rá, és ezekkel akarok játszani.- Minddel? Nem elég egy?- Nem, mert barátok. (jó érv)- Oké, akkor vigyél kettőt, mert kettő kezed van. (érv anyától)És egyik sem marad egyedül. Itthon marad 3, nálad lesz 2.Innen kezdve két eshetőség van, meglesznek a kocsik délután, épségben, sikerélmény a gyereknek (bár szerintem anyának is).Mindenkinek lett egy kis igaza, nem fog legközelebb sem hazudni, mert nincs rákényszerülve, nem aggasztja magát azon, hogy eldugom, mert nem engedik.Szóval van egy alkupozíciója.Ha meg eltűnnek vagy elrongálódnak a kocsik, akkor azzal is lehet példát építeni, csak óvatosan.A lényeg, hogy ne mi kényszerítsük ki a felesleges és túlzott szigorral, tiltással a hazugságot.Ebben a fenti példaesetben kapott a gyerek bizalmat, érzi, lehet bízni benne.És nagyon fontos megértetni velük, hogy ha hazudik, akkor elvész a bizalom, és az neki rossz, mert akkor sem fogunk hinni neki, ha igazat mond.Ezekkel a példákkal persze nem váltottam meg a világot, mert ettől még hazudhat megint, meg fog is, mert ritka a gyerek aki nem, csak azt akartam kifejezni, hogy nagyon sok esetben megszokásból vagy lustaságból feleslegesen tiltunk, a gyerek érveinek figyelmen kívül hagyásával.Olyan esetekben, mikor akár engedhetnénk is, vagy félúton találkozhatnának az érvek.
Heni, ez nagyon hasznos hozzászólás, köszönöm!
én még nem vagyok anyuka:), de anyukám mesélte anno, hogy mikor az egyik bátyám még kisfiú volt, rendszeresen lopott és hazudott. persze kicsi összegeket, nyalókára, fagyira, aztán meg letagadta. mindig rájöttek, elmagyarázták, mondták kérjen, mert kap, de nem használt semmi. sokszor büntetést is kapott, mégse ismerte soha el, h pl hazudott. sztem gyereke válogatja, de a hazugság kicsi korban is hazugság, s ha most a kicsit elnézik neki, akkor később a nagyobb hazugság sem fog gondot okozni. sztem:) ezért nem szabad hagyni, de a gyerek nyelvén, ahogy ő megérti, meg kell neki magyarázni, még ha eredménytelennek is tűnik, mert nem az. Később, évekre rá jött a fordulat bátyám életébe, és többet nem lopott soha és nem hazudott. de addig is tudta, h nem jó, amit tesz, mert volt, aki felhívja rá a figyelmét..
http://budaievodia.blogspot.com/itt épp egy tanulmány indul gyermeknevelésről, keresztyén szellemben, ismerem a blog szerzőjét és csak ajánlani tudom, ha valakit érdekel..hazugságról is szó esik benne:)(én csak a jövőre nézve szívom magamba ezeket a dolgokat:)(és bocsánat, h 2x közbeszóltam:)
Én is amondó vagyok, hogy ilyen idős korban ez még nem számít a klasszikus értelemben vett hazugságnak, hiszen nem gonoszságból fakad. Viszont így sem maradhat következmények nélkül. Nálunk erre nem nagyon volt példa a gyerekeim között, de bármilyen más probléma esetén én igyekszem a pozitív motivációt alkalmazni. Vagyis nem a már elkövetett tettet büntetni, hanem valamilyen jutalmazással elébe menni. Pl: Ha nem pisilsz be az oviban ma, akkor kapsz du egy meglepit. (matrica, csat, stb), és ha egész héten nem csurog be, akkor pénteken veszünk egy játékot. (Nem lego várat persze…)Nálunk ez eddig bejött, látszik, hogy törekszenek elérni a beígért meglepetést. Ha a kisfiú bizonyítani szeretne a kis barátai előtt, én bevállalnám, hogy párat egyik du meghívunk vendégségbe, és akkor játszhatnának az összes játékkal.
Lea, nyugodtan, többször is:)
Vekerdyt ajánlom az ügyben. Mekem volt alkalmam anno személyesen megkérdezni a 6 évesen szintén füllentős fiammal kapcsolatban és Vekerdy azt mondta, rendjén való, ne görcsöljünk, szeressük, üssük el poénnal, de finoman éreztessük, hogy ez nem oké. A gyerek keresi az igazat, a jót, teszteli, hogy meddig mehet el a “rosszban”. Kb. így szólt a “Bölcs”. Nálunk bevált.
Én úgy tudom, hogy ebben a korban ez még nem hazugság. Az ekkora gyerek konfabulál, összemossa az igazságot a mesével, a vágyakkal, azzal,a mit szeretne. Tudja, hogy a felnőtt mit vár tőle, szeretne megfelelni, és azt mondja, amit anya hallani szeretne – miközben maga is elhiszi. És nem tudja így elmagyarázni a “miért mondtad, hogy egy, amikor öt” kérdésre. Ő tényleg hitte, hogy egy, és hogy ő jó. És az is 🙂 Szerintem ez nagyon enyhe eset, messze van a tényleges hazugságról, én maximum beszélgetnék vele a hazugságról általában, meg a vágyakról, hogy ki mit szeretne és mit miért lehet vagy nem lehet.
Előttem már sokan megírták, néhányan jobban is, de én is megerősíteném: ez nem direkt, rosszindulatú hazugság, hanem az enyhébb füllentés. A gyerekek egyrészt tényleg a saját külön kis világukban élnek, másrészt nem feltétlenül tudják kifejezni magukat, ha egy-egy értelmetlen és hülye szabállyal találják szembe magukat.Mert ez az egy autós szabály, hülyeség. Több okból is érthetetlen lehet a gyereknek: 1) Miért csak egy, amikor az oviban is több van az “óvó néninek” 2) Miért éppen egy, amikor ő sose játszik csak egy autóval 3) És legrosszabb: Miért éppen csak a Levinek engedte meg az óvónéni, hogy hármat vigyen be? Miért nem küldte haza az anyukájával vagy tetette a zsákjába?A megoldás, hogy az anyuka kérje meg az okos óvónénit, hogy pontosan magyarázza el a gyereknek, hogy miért nem lehet egynél több autót bevinni. A retorzió: Ha nem csak egyetlen autó van a zsebében, táskájában, birtokában az oviba induláskor vagy az átöltözéskor, akkor egyet se vihet be. Ha hazudik az autók számáról, akkor se viheti be.Mert a büntetésnek azonnal kell következnie, arányosnak kell lennie, és hamar el kell felejteni a szülőnek a rosszaságot. Ha nem nézhet délután tévét, mert reggel hazudott (pedig nem is, legalábbis nem annak szánta), akkor egyrészt már elfelejtette, és a szülő csak gonosz lesz a szemében, aki a büntetést kiszabta, másrészt totál hülyeség a tévé-, számítógép- bármi-megvonás, mert csak felértékeli a tévénézést, számítógépezést, bármit. És a gyerek emlékezete rövid.Szerintem valamekkora mértékű “sumákság” minden gyerekre jellemző, és ha tudjuk, hogy mik a gyenge pontok, akkor ott nem kell a gyerekben bízni. Én például sose kérdezem meg, hogy kész van a lecke, fiúk? Inkább azt mondom, hogy mutassátok a leckét és a leckefüzetet. (Ez a nagyra jellemző.) És bár megkérdeztem, hogy mostatok már fogat, fiúk? De mikor rájöttem, hogy a kisebbik trehány és szélhámos, akkor bevezettem az esti és reggeli lehelj rámot. :o) Ez majd lehet, hogy visszaköszön kamaszkorban, mint laikus alkoholteszt. ;o)
Eszembe jutott, hogy nem látjuk az érem másik oldalát (mit gondol a gyerek erről) és arról az egyik kedvenc könyvem (a rengetegből):Janikovszky Éva: A lemez két oldalaEbben is az Egy kis magyarázkodás (a télapóval kapcsolatban) és maga a témába vágó Hazugság c. fejezetek. :o)(Ezt nem úgy értem, hogy a fenti helyzetben levő anyuka is szokott füllenteni, csak eszembe jutott, mint vicces novellafüzér.)
Azt hiszem, a gyerekek felelembol hazudnak a legtobbszor, mint mi magunk. nagyon jo emberi tulajdonsag, ha MINDIG kepes vagy az igazat mondani…en azt hiszem, mi felnottek csak jobban csinaljuk, diplomatikusak vagyunk. A gyerekek meg nem diplomatikusak, hanem mellebeszelnek, azt mondjak, amit hallani szeretnenk. Sajnos ez sokszor hazugsag. Sajnos az en fiaim sokat “hazudnak” pedig kicsi koruk ota dolgozom azon, hogy az igazsag sokkal kevesbe rossz, mint a hazugsag, barmi legyen is az. En azt hiszem, a hazugsag gonosz; a fullentes nem artalmas masnak. En itt huznam meg a hatart es ehhez kepest kezelnem a dolgot. Masreszt: ha nem szabad az oviba jatekot vinni, akkor egy auto is tul sok. Azt hiszem, az a legjobb neveloeszkoz, ha a hazugsagoknak kovetkezmenyei vannak. Pl. elveszi az ovoneni a kisautokat.
Altairral értek egyet: ha tudom, hogy füllentésre hajlamos a gyerek, nem teszek fel olyan kérdést, amire a válasz füllentés lehet.A példából: ha hallom, hogy csörögnek a kisautók, nem kérdezem meg, hányat hoztál, hanem azt mondom: hallom, hogy több autót hoztál, mint amiben megegyeztünk. Sajnálom, hogy nem tartottad meg, amiben megegyeztünk. Csak egy autó maradhat nálad, a többit légyszíves add ide, délután, ha jövök érted, elhozom őket. Innentől pedig elmondanám ismét, hogy miért nem lehet több autót vinni az óvodába.Nem szabad átsiklani az apró füllentések felett, mert azt a gyerek úgy könyveli el, most sikerült, majd máskor is sikerülni fog. Szembesítsük azzal, hogy nem mondott igazat, nem tartotta be, amit megbeszéltünk és ez nekünk szomorúságot okoz. Azt már le sem írom, hogy nekünk is kötelességünk mindig, minden körülmények között igazat mondani.Márti néni (5 gyermek édesanyja és 5 unoka nagymamája)
Több minden is eszembe jutott a poszt és a hozzászólások olvasása közben.Magamból indulok ki és azt mondom egyértelműen félelemből adódóan hazudtam például a jegyeimről, szorongtam hetekig, akár hónapokig és nem mondtam el az egyeseket, míg el nem érkezett a fogadóóra napja és persze lebukás lett a vége.Annak ellenére, hogy nem volt jellemző a bántás, mégse mertem elmondani és inkább teljesen bele gabalyodtam egy hazugsághálóba… Egyébként másban is hazudtam, például zúgevő voltam, ha rákérdeztek és még tudtam is, hogy láttak, akkor is hazudtam … érdekes stb. Felnőttként pedig iszonyatosan látszik rajtam, ha hazudok, ezért próbálom nem is gyakran “alkalmazni”.És itt jön be még valami, MINDENKI HAZUDIK!!! És ebbe gondoljon bele mindenki, napi rendszerességgel mindenki füllent, hazudik.Hazudunk kényelemből, félelemből, unalomból, szánalomból….szépítgetünk, mismásolunk, füllentgetünk, kenegetünk…sajnos ilyenek vagyunk, mi emberek?Bocsánat, hogyha elkanyarodtam kicsit és nem adok konkrét tanácsot.
Elgondolkodtató…
Abszolút, igen, mi is hazudunk egész nap!!! És főleg a gyereknek, és nemcsak a Télapóról…Amúgy meg, akinek hazudnak, gondolkodjon el, hogy milyen ember is ő valójában, hogy neki hazudni kell…Elnézést, ha valakit megbántok ezzel, nem ez a szándékom.