Az egész úgy kezdődött, hogy rendeltem néhány karkötőt Éva bloggerkartársnőtől, az Ahogy eszik, úgy puffad blog szerzőjétől. Őt nemcsak a bloggerkorszak hőskorából ismerem, hanem ahogy egyszer a nem túl távoli múltban kibogoztuk, amikor én egy szakdolgozat írásának okán hónapokon keresztül jártam a Heti Hetes forgatásaira, még valamikor 2003-ban, akkor ő ott a főszerkesztő titkárnője volt, és így találkoztunk párszor.
Aztán pár évvel később egy alkalommal megint összesodort bennünket a sors, én bemutatkoztam, ő pedig lakonikusan megjegyezte: drága szívem, szerintem mi ismerjük egymást.
Akkoriban Fakanál Évaként jegyeztem meg, ez volt az ő blogger neve, de idővel a főzés mellett felerősödött kézműves tevékenysége: megtanult Tiffany lámpákat készíteni, és létrehozta az Üvegmadár Műhelyt. Az üvegholmik mellé beszivárogtak a gyöngyékszerek is; magamnak rendeltem tőle nyár elején egy szép kék karkötőt, aztán úgy gondoltam, lányaimnak is kérek hasonlót, és akkor majd olyan szépen fogunk kinézni, hogy csak na. A minap Éva egyszer csak írt nekem, hogy mivel néhány napot Balatonalmádiban töltenek, meglátogatnak férjével a cukrászdánkban, Gyenesdiáson. „A karkötők nálam vannak” – írta, én meg örültem, hogy meglephetem lányaimat a klassz kis ékszerekkel. Aztán, a megbeszélt napon nekem Budapestre kellett utaznom, ők meg csak-csak ottragadtak az almádi strandon. Pestről hazafelé indulva felmerült bennem, hogy mi lenne, ha nem végig az autópályán mennénk haza, hanem az északi parton, és akkor Almádiban összefuthatunk Éváékkal, egyúttal megkaparinthatnánk a karkötőket is. „Persze, fussunk össze”- válaszolt felvetésemre – „fél 7-re megyünk a Veganeetába vacsorázni, ott?
– Juuuuj, a Veganeeta tökjó hely, már hallottam róla – mondta Nóra lányom, akivel együtt utaztunk. – Vegán.
– Vegán? – vontam fel szemöldököm. – Na, hát kíváncsi vagyok.
Éváék már épp rendeltek maguknak, amikor megérkeztünk. Hangulatos udvar a Baross Gábor utcában, a város központjában. Az étterem nagyon kedves, otthonos, története pedig megható és szeretnivaló – a rettegett betegséggel való küzdelemről, életmódváltásról, és a boldogság megtalálásáról szól. Már csak ezért is felkelti az ember érdeklődését.
– Nem bánjátok, ha csatlakozunk egy vacsora erejéig? – kérdeztem Évát és Pistit.
– Hát hogy a viharba bánnánk – mondta Éva, mi pedig leültünk. Megszemléltük az étlapot, amely kellemesen rövid, nem kell túl sokat vacillálni, és rendeltünk. Nóri cukkinis főételt, én padlizsánosat választottam, közben már érkezett Éva tatárja és Pisti gnocchija, amelyek szintén jól néztek ki.
– Hát, csak, gondoltam, nehogy megzavarjuk itt a romantikus vacsorát…
– Drágám, harminchat éve vagyunk házasok, volt már, és még lehet is romantikus vacsoránk – űzte el Éva a kételkedésemet, miszerint hátha mégis zavarunk. Nórival megszemléltük az ékszerkollekciót – hisz ezért jöttünk -, választottunk, és a továbbiakban más témákról beszélgettünk. Hogy, hogy nem, ismét a házasságnál kötöttünk ki. Meg a harminchat évnél. Hogy az azért nem kevés.
– Sokan ott szúrják el, hogy… na jó, nem mondom, az nem baj, ha a házasság szerelemmel kezdődik, de a szerelem – érzelem. A házasság meg egy szövetség. A szövetség sokkal erősebb annál, hogy mit érzek; a szövetségkötéskor e l d ö n t ö m, hogy vele élem le az életemet, és ehhez ragaszkodom. Szerintem nincs olyan házasság, ahol ne lennének olyan helyzetek, amikor akár az egyik, akár a másik fél azt ne mondhatná, hogy na köszi, nem erről volt szó, nincs nekem erre szükségem, viszlát. De szövetséget kötöttem, és ahhoz ragaszkodom – mondta Éva, Pisti pedig egyetértőn bólogatott. Közben megérkezett a főételünk, és amíg a paradicsomos padlizsánkatonákat párosítottam némi kölessel a villámon, arra gondoltam, hogy Éva pontosan megfogalmazta azt, amit én is gondolok.
Hogy amikor azt mondja egyik ismerősöm, hogy elváltunk, mert úgy látszik, hogy ebben a kapcsolatban ennyi volt, akkor amellett, hogy iszonyúan sajnálom a történteket, nem tudom elhinni, hogy ez volt a megoldás. Nem, a szövetség erősebb, az érzelmek pedig ahogy eltűnnek, úgy fel is tudnak támadni. Nem is gondolná az ember, hogy mennyire.
Persze, tudom, vannak extrém helyzetek, amikor nincs más választás tényleg. De abban biztos vagyok, hogy sok menthető házasság szakad szét a „dobd el, vegyél újat” korszellem okán. Vegyük komolyan magunkat, vegyük komolyan a szövetségkötést.
Persze, Éváékkal elmeséltettük a love storyjukat, itt már a szűkszavú Pisti is megnyilatkozott. A lánykérést történetét közösen adták elő.
– Nagyon beteg voltam, mumpszom volt, ekkora volt a nyakam – mutat valami hatalmasat Éva -, és nem engedtek be hozzám senkit, csak a szűk családot. És akkor a Pisti bejött hozzám, és azt mondta: most nagyon figyelj, mert egyszer kérdezem meg.
– És akkor megkérdeztem, hogy hozzám jössz?
– Igen és akkor mondtam, hogy jó, persze…
– Nem, nem azt mondtad, hanem hogy „peched van, hozzád megyek”.
És hozzáment. 🙂
Mi 39 éves házasok leszünk most 25.-én. Minden szavaddal egyetèrtek. Az egész élet, jó és rossz összekòt minket. Köszönöm 🙂