A nyár elmúltával a cukrászdában jelentősen megcsappant hét közbeni vendégeink száma. Nehéz megbecsülni, melyik nap mennyi torta, illetve rugelach fogy, így aztán előfordul időnként egy kis torlódás. Ez a torták esetében többnyire nem gond, mert három napig mindenképpen fogyaszthatóak, így legfeljebb a következő napra kevesebbet kérek – Murphy törvénye szerint persze akkor meg sokan jönnek, és esetenként kapkodni kell az üzemben, hogy gyorsan készüljön el valami, amivel színesíthetjük a kínálatot.
A rugelach azonban igazából aznap finom, amikor sütöttük. Másnap is jó-jó, de azért érezni a különbséget, úgyhogy a maradékot – ami nyáron szinte sosem volt – szétosztogatom szűk körben. Bencének ajánlgattam reggel, iskolába indulás előtt.
– Vigyél rugelachot magaddal.
– Nem kérek, köszi.
– De vigyél, ne kelljen már kidobni.
– De nem kívánom, komolyan.
– Nem baj, azért elteszek neked két barack-, meg két szilvalekvárosat, aztán azt csinálsz vele, amit akarsz.
– Na jó – dünnyögte erre megadóan -, legfeljebb szerzek új barátokat…