A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Egyik reggel úgy 8 óra körül a férjem a következővel állt elő: “drágám, három s.o.s. feladat van, ketten vagyunk rá. 1. El kell vágtázni a nagykerbe, elfogyott a réteslap, kell most reggel az üzemben. 2. el kell vinni Zalakarosra a sütiket, mert kifogytak, 3. biztosítást kell kötni az új hűtőkocsira a neten, hogy tudjunk vele indulni. Melyiket vállalnád?”
Kinéztem a borongós reggelbe, épp esni kezdett, majd fázósan összehúztam magamon a mellényemet, és azt mondtam, talán a biztosítás…
Akkor lett gyanús a dolog, amikor emberem arcán erre széles mosoly terült szét. és egy gyors “oké, köszi, a másik kettőt intézem!” kiáltásával elviharzott, mielőtt meggondolhattam volna magam.

Nekiláttam azonnal, talán a versenyszellem is hajtott kicsit, hogy mire ő visszatér a nagykerből, én már a lábamat lógassam a nappaliban, csak hogy világos legyen számára, én választottam jobban, másrészt, mivel legutóbb ő kötött a neten biztosítást, és láttam, hogy majd’ szétvetette az ideg, mire a folyamat végére ért, be akartam bizonyítani, hogy hát nem lehet annyira nehéz dolog ez. Pfff, csak biztosítás…

Amikor emberem a nagykerből visszatért, még uralkodtam magamon, azt mutattam, hogy nyugodt vagyok. Másodszor mentem végig a kérdéseken, mert véletlenül egyre – a másik autónak hol van biztosítása, annak mi a kötvényszáma – rosszul válaszoltam, és valamiért nem tudtam csak egyet visszaugrani, újra kellett kezdenem az egészet. A folyamat során háromszor hívtam a férjemet, kétszer a könyvelőnket, és kezdtek olyan indulatok eluralkodni rajtam, hogy magam is elcsodálkoztam; amikor például a lakásunk hasznos alapterülete iránt érdeklődött a kérdőív, nos, szégyellem, de rugdosni tudtam volna. Mert hát hogy jön ez ide???

Egy óra negyven perc, és két kávé múlva megtépázott idegekkel, kissé megtörten, de mégis sikeresen kinyomtattam a visszaigazolást a biztosítás megkötéséről. Emberem ekkor tért vissza Zalakarosról. Kérdőn emelte rám tekintetét, éreztem, már a nyelve hegyén volt a kérdés, hogy na, sikerült, de nem vártam meg, hogy kimondja, én szóltam előbb, halkan, ámde határozottan:

– Nem akarok beszélni róla.

Legközelebb már nem fogok beugrani.

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük