A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Sütőtök szezonban ki kell próbálni a sütőtökös sütirecepteket. Általában úgy kezdődik, hogy vesz az ember egy sütőtököt, és megsüti. A receptbe kell a sült tökhús fele, megmarad a másik része. Arra rájár a család, de megunja, ott marad. Kéne vele kezdeni valamit. Legyen még egy süti, mert a múltkori is ízlett – de nem elég a püré. Veszünk még egy tököt, megsütjük, de a fele annak is ottmarad…és így megy ez mindaddig, amíg véglegesen rá nem ununk a sütőtökre, mert már megérkezik a spárga, végre, ami ugyan sütinek nem jó, de kiváló krémleves készíthető belőle.

Úgy tíz évvel ezelőtt, egy rázós péntek délután vállalkoztam egy jópofa sütőtökös süti elkészítésére – amire aztán soha többet. Pedig nem volt nagy ördöngösség a whoopie pie, csak éppen én vállaltam túl magam aznapra. Az idő, mint tudjuk, sok rossz emléket befedez, így történt meg velem most, ennyi idő után, hogy újra nekiláttam ennek a jópofa sütinek. Ezúttal csak ez az egy feladatom volt épp a konyhában, és meg kellett állapítanom, hogy rém egyszerű sütiről van szó. Olyan jól sikerült, hogy tortában is elkészítettem – na de ne szaladjak ennyire előre.

Maradjunk egyelőre a klasszikus “szendvics-süti” változatnál, amit akár nyugodtan elcsomagolhatunk a gyereknek tízóraira, biztosan el fog fogyni. Előrebocsátom, hogy ez egy bögrés recept, tehát az általában szokásos 2,5 dl-es bögrét vegyétek alapul, és ne szorongjatok a kis eltérések miatt, elég sokat “enged” a tészta, nehezen lehet elrontani.

Hozzávalók a tésztához:

3 bögre liszt
1 ek fahéj
1 tk őrölt gyömbér
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor

½ tk só

½ tk szerecsendió
¼ tk őrölt szegfűszeg
 
3 bögre sült sütőtökpüré
2 bögre nádcukor (kókuszvirágcukrot használtam, azzal is nagyon jó!)
2 tojás
1 bögre olaj
 
Először is előmelegítjük a sütőt 180 fokosra.
A tészta összes száraz hozzávalóját (felsorolás első fele a szünetig) összekeverjük. A nádcukrot kihabosítjuk a tojással, hozzáadjuk az olajat, majd a sült sütőtököt, és egyesítjük a két tál tartalmát. 
A masszát habzsákba töltjük, sarkára kb. 5-8 mm-s lyukat vágunk, és nagyjából 5 cm átmérőjű csigákat nyomunk a sütőpapírral bélelt tepsibe – a lényeg nem is a centi, hanem hogy egyforma párok legyenek majd sütés után, hiszen össze kell ragasztgatnunk kettőt-kettőt. Kb. 12 perc alatt sülnek meg a kis puszedlik, hagyjuk kihűlni őket.
 
A krém:
Verjünk fel 20 dkg Philadelphia (jellegű) krémsajtot 2 dl tejszínnel, és két evőkanál cukorral. Használjuk ismét a habzsákot, persze tisztán, és töltsük be a miniszendvicseket.
Én még bevontam őket egy kis ganache-sal is: Felforrósítottam 1 dl tejszínt, beletördeltem 10 dkg 70%-os étcsokit, és addig kevergettem, amíg fényes mélybarna, egynemű masszát nem kaptam. Ekkor beleolvasztottam még 2 dkg vajat is, majd bevontam a sütik tetejét.
Más sütik társaságában is szépen megállták a helyüket:-)
 

Ajánlott cikkek

4 Hozzászólás

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük