A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Nos tehát, az úgy volt, hogy egyszer csak hívott valaki a Gasztroangyaltól, hogy ha nem bánnánk, eljönnének hozzánk forgatni.

Nem bántuk, persze.

Leegyeztettük az időpontot, és vártuk, hogy jöjjön Borbás Marcsi és stábja, akik meg is érkeztek abszolút pontosan – mind a kilencen. Kilenc fős ugyanis az a stáb, akik ezt a műsort készítik, akik összeszokottan, flottul dolgoznak együtt.

Marcsi pedig elképesztően jó fej.

El kell mondanom, hogy Manci népszerűsége vetekszik az enyémmel – már ha lehetek ilyen szerénytelen -, amit azért kissé igazságtalannak érzek, mivel ő mindössze négy hónap alatt lett mindenki kedvence, míg én azért egy tíz éve kezdődött blogírással, hat éve zajló sütisütéssel, és kicsit több, mint féléves cukrászdai múlttal rendelkezve jutottam el oda, ahova ő: a Borbás Marcsi műsorába.

Valaki mindig foglalkozott vele, ő pedig élénk érdeklődést mutatott az újdonságok iránt.

Kicsit volt időnk beszélgetni, aminek nagyon örültem – nagyon kedves, közvetlen embert ismertünk meg Marcsi személyében.

Közben a stáb előkészítette a konyhát, én az alapanyagokat, így ott folytattuk.

Nagyon egyszerű, liszt- és tejmentes tortát készítettünk el, aminek azt a nevet adtam, hogy Trópusi széltorta.

Roppanós habcsóklapok, és kókusztejszínes mangókrém – ezek a fő összetevői ennek a tortának, amit nagyon szeretnek a vendégeink, én pedig ezért, mert ha a lapok megvannak, akkor tizenöt percen belül készen van.A tortáról a végén már csak egy telefonos kép készült, de higgyétek el: nagyon finom.Adásba majd 3-4 hét múlva kerülünk, előtte mindenképpen szólok:-)

Ajánlott cikkek

2 Hozzászólás

  1. Imádom Marcsit és a műsorát is. Szerintem szerencsés, hogy megismerhette Mancit, Téged a sütijeidet és a stábodat :). Remélem, hogy figyeled a sorrendet! Így van ez amikor valakinek kutyája van 🙂 🙂 Gyerekeiddel is találkozott Marcsi? Mert csak úgy kerek a MaiMóni sütöző! Kiváncsian várom a műsort!

  2. Istenem, mit meg nem adnék ha egyszer elkísérhetném Borbás Marcsit egy gasztro-túrájára..
    Marcsi, rajta vagy a bakancslistámon, addig nem halok meg!!!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük