Amikor életemben először szállítottam ki tortát esküvőre, induláskor éppen csak felrántottam magamra a munkaruhám helyére egy farmert és egy pólót, bepakoltam a kocsiba, és uccu.
Aztán a helyszínen ért a kellemetlen meglepetés, hogy ugye a násznép már ott van, és hogy nincs más út a tortával, át kell menni a vendégek között. Farmerben és pólóban.
Úgyhogy, az első ilyen eset után megtanultam: hiába nem vendégként megyek, ha lagziba kell tortát vinni, akkor rendesen fel kell öltözni. Ehhez tartom, tartjuk magunkat azóta – valaki mindig jön velem, legtöbbször a férjem. Csinosan felöltözünk, elvisszük a cuccot, kirakjuk, jövünk haza.
Megtörtént már, hogy az ifjú pár marasztalt bennünket, és nem utasítottuk vissza kérést – sőt, az is megesett már, hogy táncoltunk kicsit. Az egyik ilyen esküvő “főhősei” rendszeres vendégeink a cukrászdában, noha nem a közelünkben élnek. Kisbabájuk is született nemrég, úgyhogy hármasban szoktak érkezni, és legutóbb hoztak nekünk egy borítékot, amelyben fotók voltak – a lagziról, rólunk. Nagyon kedves meglepetés volt, ezúton is köszi Betti és Atti!
Szóval, ilyenek (is) vagyunk mi, amikor tortát szállítunk.
