Koszos volt a krémes

A krémes nemcsak egyszerűen süti, hanem viszonyítási alap. Vannak cukrászdák, amelyeknek a neve mellé rögtön odateszik, hogy ott a krémest, azt mindenképp meg kell kóstolni, mert ott olyat tudnak, amit máshol nem.

Nem valami bonyolult dolog, egyébként, nagyszerűsége főként az egyszerűségében rejlik. Bele kell tenni, ami bele való. Igazi vaníliát – ezzel kapcsolatban kering ugye a valószínűleg nem egyedi esetként megtörtént reklamáció, amikor is a kristályvanilinen szocializálódott vendég szóvá tette, hogy „koszos a krémes”, lévén, hogy nem látott még igazi vaníliamagokat az édességekben.

Nos, nálunk is „koszos”. Sőt, minden magára valamit adó helyen koszos. Az én krémesem sokakéval ellentétben nem magas, hanem inkább nagyobb területen osztom el a krémet, kevés tejszínhabot teszek rá, hogy aztán a rászórt leveles tészta darabok beletapadjanak. A tésztát azért tördelem így össze, mert engem a krémesevésnél mindig zavart a nagy darab tészta, amit persze nem lehetett a villával elvágni, és akkor oldalt jött ki a krém, aztán már csak trancsírozta az ember…. Nos, én ennek elébe mentem, nálunk nem kell a tésztát elvágni, mert már eleve szétdaraboljuk.

Amint fentebb utaltam rá, a krémesnek számtalan változata létezik, alapja viszont mindig a jó minőségű leveles tészta. Persze, akkor vagyunk a legelegánsabbak, ha azt is magunk készítjük el, de ha erre épp nincs időnk, módunk, kedvünk, válasszunk jó minőségű boltit: nekem a hűtőpultokban megtalálható tekercses változatok – és nem a fagyasztottak – váltak be leginkább, ezeket ajánlom. A krémes készítéséhez szükségünk lesz egy szögletes keretre, ilyet kaphatunk állítható vagy fix méretben. Hozzávalók 12 szép nagy darabhoz:

2 tekercs leveles tészta

1 l tej

10 tojás

30 dkg cukor

10 dkg étkezési keményítő

5 dkg vaj

2,5 dkg zselatin*

1 vaníliarúd

A krém tetejére:

4 dl tejszín

2 ek cukor

1. A tésztalapokat kitekerjük, és sodrófával két sütőpapír között kinyújtjuk kicsit, nagyjából A/3-as lap méretűre. Villával jól megszurkáljuk, és a tepsi hátulján 200 fokos sütőben aranybarnára sütjük.
2. A zselatint öntsük le kb. egy dl hideg tejjel (a megadott tejmennyiségből), és hagyjuk duzzadni nagyjából 5 percig.
3. A tojásokat szétválasztjuk. A tejet a vaníliarúd kikapart magjaival együtt (tudjátok, hogy koszos legyen…) egy lábasban felforraljuk. Egy kis tálban összekeverjük a tojássárgákat a cukor felével (15 dkg), illetve az étkezési keményítővel – a lábasból kivett fél-egy deci tejjel hígítsuk ezt a keveréket, majd sűrítsük be vele a tejet. Tegyük bele a vajat és a duzzasztott zselatint, és kevergessük addig, amíg biztosan fel nem oldódnak.
4. Verjük fel a fehérjéket a maradék cukorral, majd először a sárgakrémből tegyünk át néhány kanállal a habba, keverjük el, utána a habot keverjük bele a krémbe, és lazán forgassuk át addig, amíg homogén nem lesz.
5. A krémeskerettel vegyük körbe az egyik tésztalapot, és öntsük rá az elkészített krémet. Hűtőben dermesszük meg.
6. Verjük fel a tejszínhabot a cukorral, és vékonyan kenjük el a krém tetején.
7. Vágjuk fel kockákra a krémest, majd tördeljük össze a másik lapot, és szórjuk a hab tetejére – de csak közvetlenül tálalás előtt. Így a tészta ropogós marad, és mivel nem egészben van, nem kell a villánkkal jól megkínozni a süteményt, miközben levágunk belőle egy falatot.

*A zselatinról: hallottam már azt a mondatot nem is egyszer, hogy „ez ám igazi krémes, nem valami zselatinos sz@r!” Nos, én semmi problémát nem látok a zselatinban, természetes anyag, kifejezetten jó a hatása az ízületekre, a porcokra, ezen túl a haj és a köröm természetes növesztőszere. Szóval, nincs a zselatinnal semmi baj, inkább az adagolás okozhat gondot, hiszen ha valamibe túl sokat teszünk, gumiszerű lesz tőle. Ebben a receptben pontosan annyi zselatin van, amennyi ahhoz kell, hogy a süteményünk másnapra se essen össze.