A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Megjelent a Balatoni Kör térképes kiadványa, a Kóstold körbe, amelynek bemutatójára igazán exkluzív helyszínen, a Tihany és Szántód között közlekedő kompon került sor a minap.

„A Balatoni Kör létrehozásával azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy megvalósítsunk egy, a tó körüli értékvédelemre épülő egyesületet. Tagjaink, a minőségi borászat és gasztronómia olyan képviselői, akik egész évben nyitva tartanak és várják vendégeiket” – olvasható a kör honlapján. A túlnyomó többségében borászokat, illetve vendéglátós szakembereket magában foglaló egyesületnek január óta én is tagja vagyok, így a Mónisüti cukrászda felkerült a térképre. 🙂A komp délután egy órakor indult, miután a Merci begurult a fedélzetre, platóján néhány ezer térképpel. A fedélzetre kitelepültek kör tagjai: a borászok boraikkal, az éttermesek ínyenc fogásokkal, mi pedig a Balatoni Rizlingtortával, a Rákóczi túróssal, és többféle rugelachhal érkeztünk. A komp kifutott, és kiváló hangulatban kezdődött meg a program.

Szóval, hajózunk, hajózunk, és akkor egyszer csak elkezd felettünk felhősödni az ég.

Gyönyörű volt, és félelmetes is. Közben Tóth Balázs, a Balatoni Kör alelnöke szólt néhány szót a kiadványról, és egyben bemutatta Luszit, a Balaton első egész éven át üzemelő hajóját. És akkor leszakadt az ég. Olyan eső jött, hogy mindent gyorsan beszórtunk az asztal alá, és fedezékbe futottunk, így is megáztunk rendesen. Itt ismerkedtem össze az egész rendezvény alatt kiváló zenét biztosító Ökrös Károllyal, a Budapest Bár zongoristájával. Miután elvonult a vihar, és újra kisütött a nap, mentettük a menthetőt, ami nem ázott el, az újra kikerült az asztalokra.

A térképek a Balatoni Kör tagjainál ingyen kaphatóak, szerezzetek belőle magatoknak, és kóstoljátok körbe a Balatont!

Találkozzunk Gyenesdiáson, nálunk is!

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük