A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Az elmúlt hét finoman szólva változatos volt, történtek velem nagyszerű, tágabb családomban pedig meglehetősen szomorú dolgok.
Amint legutóbb meséltem, három napon át Gabi barátnőm vendégszeretetét élveztem Pécsen, megjegyzem, nem szórakozni mentünk, egy konferencián vettünk részt. De szabadidőnkben sok időt töltöttünk a városban, bízom benne, hogy egyszer sikerül oda eljutni a családdal együtt néhány napra.
Egy gondolat erejéig visszatérnék az Enoteca Corsóra: az jutott eszembe, ha a gourmet élmény, amit nyújtottak, egyfajta elektromosságot termelne az emberben, a szemeim pedig villanykörték lennének, aznap este reflektorként világítottam volna a pécsi éjszakában.

Történt, hogy elutazásunk előtti napon Gabit a Balatonban szemen találta egy labda; ennek következtében a bal szemében érdekes foltokat látott. Mivel nem javult a látása még kedden sem, felhívtunk egy ismerős szemorvost, aki javasolta, hogy azért Gabi menjen el egy szemfenék-vizsgálatra, nehogy ideghártya-szakadása legyen, mert azt kezelni kell.
Elballagtunk szerdán a pécsi szemészetre (nem tudom, hány turista tudja, hol van, hát tessék, én itt is voltam), onnan, mivel a szemben úszkáló dolgok miatt a doktornő nem látott le a mélyre, biztos, ami biztos alapon sürgősségi beutalóval a szemklinikára küldte házigazdámat. Ideiglenes helyen, meglehetősen szűkös kis épületben van ez most, annyira kicsi, hogy nagy tömeg esetén a betegek egy része a teraszon, illetve az udvaron várakozik. Nincs is addig ezzel baj, amíg nem esik az eső.
Akkor, amikor mi ott voltunk (csütörtök reggel nyolckor), nem esett. Gabit épp vizsgálták, én a teraszon nézelődtem, velem szemben kerekesszékben ült egy bácsi, térdből amputált lábakkal, a betegtaxit várta kísérőjével, aki mellette állt. Hosszú csend után a bácsi rám nézett, majd maga elé, és határozott hangon így szólt:
– Az Arnolddal jóban voltam ’67-ben. Mi mindent anyakönyveztünk, ők nem.
Ennyi volt a kinyilatkoztatás, majd kísérőjével valami egészen másról kezdett beszélgetni, igaz, az is a régmúlthoz kapcsolódott.
Közben Gabi néha kijött, az első két vizsgálat – köztük az egyik ultrahangos – nem mutatott semmi különöset, az jó, mondtam, mert elég sok időt eltöltöttünk már itt, és hiányzik a reggeli kávé. A környéken nem volt büfé, italautomata, de még egy csap sem, ahol inni lehetett volna, és mi bizony nem is reggeliztünk, bíztunk a “sürgősségi” varázsszóban, ami egyébként egy ideig tényleg jól működött. Épp azon heherésztünk, hogy akár csak előző nap, most is kokaint kapott a szemébe fájdalomcsillapító gyanánt – mondtam is neki, nem hozlak ide többet, mert függő leszel a végén -, amikor behívták, már csak egy utolsó belenézésre. Néhány perc múlva kijött, meglepetten közölte, hogy azt mondták neki, ez bizony ideghártya-szakadás. Az ideghártya a szemet veszi körül, ha átszakad, fennáll az a veszély, hogy folyadék kerül alá, és ez leválasztja az ideghártyát a szemről, ami jelentős látásromláshoz vezethet.
Szóval, kokain ide vagy oda, ennek már a fele sem volt tréfa. Gabinak azt mondták, hogy itt kétféle megoldás létezik, az egyik, ami ambulánsan végezhető, lézeres, a másik meg a klasszikus műtét. Várja meg a doktornőt, aki most ugyan műt, de egy óra múlva jön, és kideríti, hogy kezelhető-e a probléma lézerrel.
Akkor én most hozok vizet – mondtam Gabinak, és közben rendezni próbáltam a gondolataimat.
Lesétáltam egy kis közön, és egy cukrászdához érkeztem, az volt a neve, hogy “Pécsi Zserbó”. Illedelmesen köszöntem, amikor beléptem, majd másodszor is, és ekkor érkezett válasz a nagyon elfoglalt felszolgálótól. Három asztalnál ültek, abból kettőnél már fogyasztottak, a harmadiknál egy hölgy ült egyedül, számára készítette a kávét a felszolgáló roppant erőfeszítésekkel. Én közben végignéztem a süteményeket, éhes voltam és kávéra vágytam, ezért a pult előtt ácsorogva próbáltam elkapni a munkaerő pillantását, hogy csak a tejeskávé minél előbb készülhessen. De ügyet sem vetett rám. Pedig kitartóan ácsorogtam, de végül mégis inkább leültem. Értek én a szótlanságból.
– És önnek miben segíthetek? – jött hozzám érdeklődve, miután kivitte az egyedül ülő hölgynek a kávét.
Nem segítség kell nekem, hanem kávé, gondoltam azonnal magamban, maximum azzal segíthetne, ha ingyen adná, vagy ha esetleg el tudná intézni, hogy a Gabi szemét gyorsan meglézerezzék, mert húznánk már haza, igazából tegnap este mentünk volna, engem otthon várnak, délután fél hatra temetésre megyek Veszprémbe, és még mindig itt rostokolok. Segíthetne, ha meg tudná oldani, hogy a doktornő hamar végezzen a műtéteivel, vagy ha fel tudná támasztani a nagynénémet, esetleg, akkor nem kéne sietni sem. Szívesen tisztáztam volna vele, hogy ő nem szívességet tesz nekem azzal, hogy kiszolgál, de aztán persze mégsem szóltam semmi mást, csak hogy “egy tejeskávét és két pogácsát kérek”.
Finom volt minden, tényleg, akár elégedetten is távozhattam volna. Ám ez a kis közjáték kedvemet szegte. A szomszédos kisboltban vettem két üveg ásványvizet meg egy kis harapnivalót, és visszabaktattam a szemklinikára. A doktornő nem jött két óra múlva sem, mint kiderült, hat műtétje van, ha ezt mondták volna, akár el is tudtunk volna menni onnan délelőtt nyugodtan.
Még egy órát kellett várni, aztán öt perc alatt megvolt a lézerezés.
Búcsút vettem Pécstől, Gabitól, és ötre Veszprémben voltunk a férjemmel. De az már egy másik történet, és nem is biztos, hogy ide kívánkozik.

Ajánlott cikkek

7 Hozzászólás

  1. Sajnos a Pécsi Zserbóban ilyen dilettánsok vannak…finom a sütijük, fagyijuk, többször voltam már, de mindig az a “kellemes” kiszolgálás várt rám is…legutóbb viszont nem hagytam szó nélkül, azóta nem is megyek oda és senkinek nem is ajánlom.Jobbulást Gabinak!

  2. Jobbulást Gabinak! Remélem teljesen rendbe jön a szeme! sajnos a szemészet valóban most nagyon mostoha körülmények között működik! Reméljük lesz még jobb is! Ha legközelebb Pécsen (igen így írva és mondva) jársz, és belefér egy kb 40 km-es kirándulás, akkor szívesen látnálak nálunk Mohácson egy fantasztikus Szekeres sütire és egy kávéra (nem olyan elit hely, mint a pécsi Corso, de nagyon színvonalas cukrászda szerintem mennyei sütikkel) Puszi: Gabika

  3. Gyógyulást a barátnődnek!A pécsi cukrászdát, amiről írtál, nem ismerem, de igen kellemetlen hely lehet, ha ennyire elszomorított, mert téged türelmesnek és toleránsnak tudlak.

  4. Garffyka, ez kedves tőled, köszönöm:)) Nem is lenne rossz a hely a sütik jól néztek ki…de ez az élmény sajnos elvonta a figyelmemet róluk.Sz., köszi, lábadozik!Névtelen, hát, az sem rossz program…ajjaj…

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük