Folytatom a római kalandokat, csak el ne feledjem, hogy majd írjak a Dining guide tortatesztjéről is, amelyen egész jól szerepeltünk.
De maradjunk Rómánál, mert a város olyannyira nyomot hagyott bennem, hogy azóta is keresem azokat a filmeket, amelyek Rómában játszódnak, hogy újra lássam a helyszíneket, ahol sétáltunk. Bármikor, bármikor visszamennék, mert azért maradt még ott felfedeznivaló…
A második nap reggelén elmentünk a közeli boltba, hogy bevásároljunk, gondoltuk, ha néhány étkezést kiváltunk úgy, hogy mi készítjük el az ételeket, azzal is marad egy kis pénzünk, amit sokkal klasszabb dolgokra is el tudunk költeni.
De már a boltba menet meginogtunk ebben az elhatározásunkban, ugyanis olyan hangulatos kis reggeliző helyek mellett mentünk el, hogy úgy döntöttünk: spórolás ide vagy oda, ezeket a helyeket a következő reggeleken egyszerűen ki kell próbálni! Mindenhol helyiek ettek, nem turisták, talán ezért is voltak olyan vonzóak azok a kis kávézók. Az egyik ilyen reggeliző egy kis magánutca mellett volt, ezt mindig megcsodáltuk, amikor erre jártunk.
Nem rossz, ugye? Na jó, a mi reggelink sem volt gyenge, vettünk mindenfélét, Csillával ketten, mint két mamma, összedobtuk a reggelit a lányainknak. Meg persze magunknak is. 
Aztán nekivágtunk utunknak.
Bár Sanyi javasolta a Hop on-Hop off buszos túrát, a helyzet az, hogy megérkezésünkkor a Termininél tényleg kedvező lehetőséget ajánlott egy árus: 15 euró/fő a 24 órás jegyre, másnap a Spanyol lépcsőnél ugyanezt 25 euróért akarták adni, és akkor úgy döntöttünk, hogy az nem kell, majd megoldjuk magunk tömegközlekedéssel. Mert három napra szóló jegyünk úgyis van, szóval, olyan járműre szállunk fel, amilyenre csak akarunk. Csilla lányával, Petrával (aki egyébként az elmúlt két évben Nóri lányom lakótársa volt Budapesten) alkottuk a GPS csapatot, én megnéztem, mi merre található, Petra pedig navigált, és mondhatom, remekül működtünk így együtt. Ennek ellenére azt mondom, ha újra eljutok Rómába, bizony, felülök utastársammal együtt majd egy ilyen hipihopira, mert egyszerűbb lesz végigjárni a nevezetességeket, az biztos. Mondjuk, így szórakoztatóbb volt, és szerintem többet megismertünk a városból. A Piazza del Popolo volt ezen a reggelen is a kiindulási pontunk.
A Popolóról hármas sugárút indul a város belseje felé, a tér közepén pedig egy számomra indokolatlan egyiptomi obeliszk áll – Róma-szerte több is; ez II. Ramszesz korából való, azaz az ie. 13. századból, Augustus császár hozatta Rómába, és állíttatta fel a Circus Maximuson. A Popolóra V. Sixtus pápa helyeztette 1589-ben. Jó ég, mekkora meló lehetett!
Nos, mi elindultunk a középső sugárúton, a két kupolás épület között, és be kell vallanom, beszippantottak bennünket az üzletek… Jobbnál jobb boltok, nekem pedig egyre jobban fájt a talpam. Kettő papucsot – a két legkényelmesebbet – hoztam magammal Rómába, mindkettő pontosan ugyanott törte a lábamat. Két órával később úgy éreztem, kész, itt a vége, nem fogok többet tudni gyalogolni, ám bölcs útitársnőim ekkor felvetették, hogy térjünk csak vissza a másfél órával korábban meglátogatott Birkenstock szaküzletbe, és vásároljuk meg nekem azt a roppant kényelmes modellt, amit felpróbáltam, és amiben egyből fellélegeztem, mert végre nem tört sehol.
Ez történt. Visszamentünk. Megvettem – és megint szép volt az élet.
Látszik is, hogy nagyon örülök…
Dél körül visszamentünk a szállásra, hogy a hűvös lakásban vészeljük át a kuka meleget, és erőt gyűjtsünk az estére, amikor is már tényleg meg kellett néznünk néhány nevezetességet, nehogy Sanyinál kihúzzuk a gyufát. Így került sor a Piazza Navonára, a város egyik híres barokk terére. Itt szomorú arccal fényképezkedtünk, ugyanis ez volt az a hely, ahol elégették Luther Márton protestáló írásait 1520-ban.
Továbbálltunk, megtekintettük a Pantheont. Erről érdemes tudni, hogy az egykori Mars-mezőn emeltette i. e. 27-ben Marcus Agrippa, Augustus legkedvesebb hadvezére, barátja és veje az össze római isten tiszteletére.
Az elmaradhatatlan obeliszkkel, persze. Hozzáteszem, másnap be is jutottunk, csodás volt. Ezen az estén viszont még meg kellett tekintenünk a Colosseumot, ami szintén nemcsak a móka, kacagás helyszíne volt anno. 
Bemenni ugyan nem tudtunk, de legalább láttuk kivilágítva. Éjfél felé jártunk itt, és már nem volt egyenesen helyijáratunk haza – jó nagy sétával érkeztünk meg a Lungotevere 22-be, majdnem 1 óra tájékán. Hát megint nem kellett sokáig bajlódnom az elalvással. Pedig meg akartam nézni a Római vakációt Audrey Hepburnnel a főszerepben, de csak az első negyedóráig jutottam…
Folyt köv.
