Valamikor a tavasszal történt, hogy levelet kaptunk a Dining Guide-tól (akik miatt egyáltalán cukrászdát nyitottunk), amelyben felkértek arra, hogy vegyünk részt az általuk rendezett tortateszten valamelyik tortánkkal. Első körben igent mondtam, úgyhogy utána felhívtak a részletekkel.
– Mégis, milyen tortát vigyek? – kérdeztem a DG munkatársát, és elmondtam abbéli aggályomat, hogy amint nehéz megmondani egy alma meg egy körte esetében, hogy melyik a finomabb gyümölcs, ugyanúgy egy gyümölcsös meg egy csokis tortát sem egyszerű összehasonlítani.
– Bízzuk ezt inkább a profikra – vetett véget aggodalmamnak a hölgy, és elmondta, hogy kik is lesznek a zsűri tagjai. Mutatom a névsort:
Mihályi László (Mihályi Patisserie)
Kolonics Zoltán (Málna – The Pastry Shop)
Szulló Szabina (Stand, Stand25)
Lovász Zsolt (Textúra pastry-chef)
Szabadfi Szabolcs (Panificio il Basilico)
Rosenstein Tímea (Rosenstein Vendéglő)
Kovács Kristóf (Déryné Bisztró, tulajdonos)
Barna Ádám (St. Andrea Étterem és St. Andrea Skybar séf)
Herczeg Zoltán (a Dining Guide felelős kiadója)
Hát nem mondom, kicsit lámpalázas lettem, de azonnal átvillant az agyamon az egyik tortánk a sok közül: a Balatoni rizlingtorta. Ezt még vagy öt évvel ezelőtt, a Balatoni Kör alakulása környékén készítettem, azt a felkérést kaptam a srácoktól, hogy süssek egy tortát, amely jórészt a Balaton környékén megtermő alapanyagokból áll, és persze boros, mert hogy a Balatoni Kör tagjai akkor még szinte csak borászok voltak.
A torta elkészült: finom pitetészta, borban párolt almatöltelék, arra pedig tejszínhabbal lazított boros krém került, végül jó sok pirított mandulával szórtam meg. Mindig, mindenhol sikert arattam vele, dacára annak, hogy egy rém egyszerű süteményről van szó, viszont az ízei olyan harmonikusak, hogy élményt okoz annak, aki megkóstolja. És hát végsősoron ez a lényeg, nem?
Szinte hallom a felkiáltásokat, hogy hiszen ez nem is torta, hanem pite! De mitől torta egy torta? Nézzük meg a Czuczor Gergely-Fogarasi János által szerkesztett, 1862-ben megjelent A magyar nyelv szótára című örökbecsű műben szereplő terminus technicust:
“Általán csemegeféle sütemény, milyet a cukrászok különféle anyagvegyülékből és különféle alakban készítenek. Mondolatorta, kenyértorta, almatorta stb. Eredetre nem egyéb mint a középkori latin torta, (némelyek szerént torqueo = tekerek szótól), mely majd minden europai nyelvben megvan, ú. m. franciául: torte, németül: Torte, olaszul és spanyolul: torta, stb; mások szerént gyöke a latin torreo, sütök, piritok, pergelek, midőn a mult részesülő után eredetileg tosta volna.”
A közmegegyezés mindössze annyi, hogy a torta KEREK. Aztán, hogy milyen magas, hogy töltött-e, van-e rajta bevonat, már mind-mind másodlagos. Ha kerek, akkor torta. Tehát, a Balatoni rizlingtorta teljes joggal birtokolja a torta megjelölést. 
Amikor bennem megfogalmazódott a Rizlingtorta szerepeltetése a tortateszten, megkérdeztem Helgát, az üzemvezetőnket, ő melyiket indítaná; egy pillanat múlva rávágta a kérdésemre:
– A Rizlinget.
Hát az, hogy százféle tortából ketten ugyanarra gondoltunk, számomra szignifikáns volt, a férjem is azt mondta, ha mindketten erre voksolunk, hát azt kell elküldeni – és így történt. Abszolút szándékosan nem akartam beleállni a manapság divatos mousse torta ropogós réteggel, gyümölcszselével, tükörglazúrral koncepcióba, kicsit úgy éreztem, mint amikor 19-re lapot húz az ember: megkockáztattam, hogy a zsűri értékelni fogja az egyszerűséget.
Most a tortának a kóstolás helyszínére történő eljuttatásának viszontagságait nem mesélem el, a lényeg, hogy jó hosszú várakozás után, mondhatom, hogy rendkívül lassan, de elkezdtek megjelenni az értékelő cikkek.
Az első írásban mintegy elöljáróban Lovász Zsolt és Kolonics Zoltán véleményét ismertették az egész tesztelésről, és itt ért az első meglepetés: az egész mezőnyből csak bennünket említettek meg név szerint, Lovász Zsolt mondta a következőket:
„A gyenesdiási Móni Süti balatoni olaszrizlinges tortájánál éreztem megvalósulni azt a régi igazságot, miszerint a kevesebb néha több. Ott volt benne minden komponens, ami igazán azzá tette, ami. Ha egy édesség neve olaszrizling tortát ígér, akkor már van egy elvárás az emberben, és szinte előre érezzük a várt ízt a szánkban. Ez a torta a maga egyszerűségében és erőteljes ízeivel szépen teljesítette az iránta támasztott elvárásainkat, és azt kell hogy mondjam, hála istennek nem akart több lenni, mint aminek a készítője szánta.”
Pontosan megfogalmazta, amit én a sütikkel kapcsolatban gondolok: nem adhat kevesebbet, mint amit ránézésre vársz tőle.
Ezek után, gondolhatjátok, alig vártam, hogy megjelenjen az eredmény, hogy a meghívott 13 cukrászda tortái között hányadik helyen végzett a miénk. Hát jó sokat kellett várni, már-már azt hittem, a szerkesztők megfeledkeztek arról, hogy volt itt egy tortateszt is, mert mindenféle cikkek megjelentek közben, csak ez nem akart jönni. De aztán csak-csak lejött ez is, és igen, ott voltunk a 6. helyen, a következő értékeléssel:
“Nagyon egyszerű torta, és ezt a szó legnemesebb értelmében mondták a zsűritagok. Szépen van rá feltéve a mandula, könnyed a krém. Erősnek mondhatóak az olaszrizling savai, de a bor ízének karakterességében nem lép túl azon a kereten, mint például a régi borkrémroládok. Üdítő, könnyed, friss, igazi nyári torta, amely egy balatoni cukrásztól egyben szép tiszteletkör a Balaton előtt.”
Rosenstein Tímea a következőket tette hozzá:
„Őszintén szólva nem ismertem a Mónisütit, de a tortateszt után azonnal utánanéztem. A Balatoni olaszrizlingtorta házias volt, egyszerű, és nem akart többnek látszani, mint ami. Ez mind igazi dicséret az én szememben. Azt gondolom, hogy az is hozzátartozhatott a sikeréhez a zsűri körében, hogy nagyon jól reflektált a szezonra: egy könnyű, igazi nyári torta, aminek jólesett minden falatja.”
Nekem ezek a kedves szavak estek jól, és még kíváncsiságból vártam az első öt helyezett sorrendjét is, ami szintén egy örökkévalóság után volt olvasható. Ami meglepett, hogy már megint kiemeltek bennünket, ezúttal Szulló Szabina:
“Nagyon jó volt azt is látni, hogy ma már a cukrászdákban is egyre inkább próbálják követni a szezonalitást. Ez nemrég még erősebben volt érzékelhető a tányérdesszertekkel dolgozó éttermi cukrászokon. Az is tény, hogy egy cukrászda teljes kínálatát nem lehet és nem is kell teljesen a szezonra hangolni, de jó volt a szezon friss gyümölcseivel találkozni egyes tortákban. A Mónisüti Balatoni rizlingtortája ebben is kiemelkedő volt, mert csak néhány meghatározó, könnyen felismerhető íz volt benne, az eredmény pedig egy abszolút nyárias, remekül fogyasztható desszert lett.”
Szóval, azt hiszem, a mi szempontunkból ez a tortateszt mindenképpen szép eredménnyel zárult.
A sorrend tehát:
9. helyezett: Dolcissima: Dolcissima almatorta (7 pont)
8. helyezett: Édes Piros: Sejtelmes Feketeerdő (7,25 pont)
7. helyezett: Bergmann Cukrászda: Levendula-mandulatorta (7,5 pont)
6. helyezett: Mónisüti: Balatoni Rizlingtorta (8 pont)
5. helyezett: Desszert.Neked: Symphony (8,25 pont)
4. helyezett: KIOSK: KIOSK Csokoládétorta (8.25 pont)
3. helyezett: Gerbeaud: Gerbeaud 160 (8,50 pont)
2. helyezett: Ritz-Carlton: La Dolce Framboisine (8.75 pont)
1. helyezett: ÉdességLabor: Sós-karamell (9,50 pont)
Azt gondolom, ilyen illusztris társaságban bármelyik helyezés remek, örülök a részvétel lehetőségének.
A DG szerkesztői ígértek ugyan egy interjút “napokon belül” Mihályi Lászlóval, a zsűri elnökével, nos, ennek úgy három hete. Eddig vártam, gondoltam, beleírom majd ebbe a posztba, de nem jelent meg. Ha megjelenik, és szó esik benne rólunk, akkor mindenképpen szólok!
