Sok előnye van annak, hogy ott is élek, ahol dolgozom.
Például: ha elalszom, akkor is 2 perc alatt a munkahelyemen vagyok. Fogmosással. Ha már hazamentem, de ott felejtettem valamit az üzemben, pillanatok alatt visszalépek a hiányzó holmiért. Ha nincs otthon tej, akkor van a cukrászdában. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki sütit enne…
Hátránya is van, persze. Az egyik az, hogy amikor elméletileg szabadnapos vagyok, akkor sem vagyok az, kivéve, ha elutazom olyan távolságra, hogy nem lenne ésszerű visszahívni. Mondjuk, ez fordítva is igaz: amikor dolgozom, akkor is beszaladok a lakásba, bedobom a mosást, egy óra múlva kiteregetek, vagy gyorsan főzök valamit a családnak.
Ma például feltettem az anyukámtól kapott extra finom húslevest a zöldségekkel együtt melegedni a tűzhelyre, majd leültem a számítógép elé, hogy elutalom a járulékokat. Meg is tettem, közben sok vendég érkezett a cukrászdába, Evelin, a pultos kolléganő szólt, hogy ha tudok segíteni, legyek szíves, mert elég sok kávérendelés kezd összegyűlni. Mentem is rögtön, az utalásokkal épp végeztem, úgyhogy elkészítettem vagy húsz kávét, közben az egyik vendéggel az új elektromos autójáról értekeztünk röpke tíz percben, közben leszedtem az asztalokat, hatalmas csörömpöléssel elejtettem két tányért, mosolyogva elnézést kértem a riadt vendégektől, szaladtam, mert amíg Evelin a sütispultnál szolgált ki, a kasszánál is többen vártak, hogy fizetnének.
Összesöpörtem a cserepeket, kidobtam a maradványokat, majd lehuppantam Gabihoz a teraszra kicsit, aki ötéves fiával rendszeres látogatónk, és hát mindig van valami, amit meg kell beszélnünk. Szóval, beszélgettünk, aztán visszamentem a pultba, ott matattam a mosogatógépnél, amikor valami fura szag csapta meg az orromat. Kiléptem a cukrászda hátsó ajtaján, arra a teraszra, ahol a lakásunk ajtaja is van, és akkor láttam, hogy fehér füst hömpölyög kifelé.
– Ekkora füst még nem volt a lakásunkban – halottam férjem hangját, majd alakja is kibontakozott a fehérségből, úgy nézett ki, mintha egy Omega koncert szereplője lett volna, és egy füstölgő fazekat hozott a kezében.
– A kuktám! A levesem! – kiáltottam fájdalmasan, hirtelen eszembe jutott, hogy hát tényleg, feltettem melegedni, és most nem is tudom, melyiket sajnáltam jobban. 
Ó jaj.
Ajtók, ablakok ekkor már nyitva voltak, az elszívó ment maximális fordulaton, de előre lehetett tudni, hogy órák kérdése, mire a füst eltűnik, de hogy a szag mikorra megy ki…
Épp a kuktafazekat vettem szemügyre a teraszon, ahova emberem vitte, amikor az emeletről Zsófi lányom hangja hallatszott:
– Olyan fura szag van, nem ég valami?
Ugyan, dehogy. Csak anya főz.