A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

A toszkán út előtt megpróbáltam mindenféle segédanyagot beszerezni, ami segíthet a látnivalók rendszerezésében, ismerősökkel beszélgettem, akik már jártak ott, hogy ki mit ajánl, vettem egy útikönyvet is, mert úgy az igazi, és aztán olyan zavar keletkezett a fejemben, hogy már fogalmam sem volt, milyen terv szerint haladjunk.

Mert terv kellett ide, azt éreztem.

Kezdődött az egész az indulás időpontjával; én már legszívesebben vasárnap este útnak indultam volna, sokat emlegetett magán utazásszervezőnk, Friedmann Sanyi is ezt javasolta.

– Vasárnap estefelé,  6-7 körül kellene indulni. Megállók: Maribor, Trieszt, Padova. Padova előtt 2-3 óra pihenő, kaja, alvás az autópálya pihenőben. Hétfő reggel be lehet menni Firenzébe (átjöttök rajta), de 10 előtt még kávét se lehet inni, séta az Arno partján, kávé és fagyi a Ponte Vecchión, és úgy 4-5 órakor tovább a szállásra.

Amikor előhozakodtam vele, hogy mi lenne, ha már a 0. napon, vasárnap este elindulnánk, a férjem egyből mondta, hogy nem jó ötlet, ő nem akar/szeret/fog éjjel vezetni, hiszen akkor a másnapja gyakorlatilag kuka, mivel egész nap álmos lesz. És nemcsak ő, hanem a másik autó sofőrje is, ugye. Számára az nem opció, hogy átadja a volánt, ez ilyen férfidolog, meg is értem, a család iránti felelősség. Így aztán az éjszakai utazást rövid úton el is vetettük.

Oké, mondtam erre, de akkor induljunk el hétfőn reggel négykor.

Bele is egyezett mindenki, hiszen menni akartunk, nyaralni, az egyetértés maximális volt.

Hétfő reggel fél négykor nyikkanás nélkül kelt mindenki. Negyed ötkor el is indultunk, és négy megállással, az augusztusi forgalomnak köszönhetően – amire Friedmann Sanyi előre figyelmeztetett – 9 óra helyett 12 órával később Casale Marittimóban voltunk.

A falu a domb aljáról nézve.

Szállás szempontjából Casale Marittimónál jobb helyet akkor sem találhattam volna, ha ismerem a vidéket. Ez a kis, ezerfős falu maga a toszkán életérzés, egy gyöngyszem, olyan település, amit valamiért nem árasztottak el a turisták, és ezt élveztük mi nagyon. Az ott töltött egy hét alatt minden reggel ugyanabban a kávézóban kávéztunk, ugyanabban a boltban, ugyanannál a péknél vásároltam, sok helyi az ötödik napon már ismerősként köszöntött, vagy csak intett messziről, ha meglátott. Antik köves utcák, ódon falak, mintha mi magunk is visszamentünk volna az időben, fantasztikus volt.

Kedvenc kávézónk.

A szállásunk, amely a Borgo alle Mura nevet viselte, a falu szélén található nagy parkolótól 2-3 percre volt. Casale Marittimóba ugyanis nem nagyon lehet behajtani, a szűk sikátoros utcákban lehetetlenség lenne komolyabb autós közlekedést bonyolítani, áruszállítás miatt mondjuk bemennek, de a helyiek autója is valamelyik parkolóban áll.

Innen csillagtúráztunk szinte minden nap, azért mondom, hogy szinte, mert pár nap tengerpartozást, otthon fetrengést is be kellett iktatni, mert azért a többi napon elég intenzív volt a program. Innen jó volt elindulni, klassz volt megérkezni; én a falu hajnali arcát is felfedeztem magamnak, ugyanis Mancit én vittem ki sétálni minden reggel, önként vállaltam magamra ezt a feladatot, úgyis korán felébredtem mindig. A megszokás.Több olajfaliget is volt a közelben, ott futtattam reggel a kutyát, és csak néztem közben, próbáltam rögzíteni a látványt, mert hiába fotóztam, egyszerűen a képen nem látszott az, ami a szemem elé tárult reggelenként. Az ébredező toszkán táj, a jellegzetes cserép háztetők, a fák zöldje, a felkelő nap olyan harmonikus egységet alkotott, hogy úgy éreztem, ezt évekig tudnám nézegetni, akkor sem unnám meg. A szállást egyébként úgy választottam, hogy 1. Toszkánában legyen, 2. közel legyen a tenger, 3. azért jelentős toszkán városok is legyenek a közelben. Igaz, aki Toszkánába kirándul, az nem a tengerért megy oda, és ha nem jött volna az egész család, valószínű, más szempontok szerint választunk. Három tengerezős napunk volt egyébként, ebből egyszer a közeli, cecinai kutyás strandra mentünk, vittük Mancit is, de szerintem sokkot kapott a sós víztől (a Balatonhoz szokott a drága, ugye), és annyit ivott belőle, hogy utána kétszer is hányt, láthatóan vizet… Szóval, nem vittük magunkkal fürödni ezután már, örült is a Balatonnak, amikor hazatértünk. A szállásunk egyébként, amely 6 fős apartmanként szerepelt, kicsi volt. Ezt konstatáltuk a megérkezésünkkor: két hálószoba két franciaággyal, illetve a nagy konyha-étkezőben – amely közvetlenül a bejáratból nyílt – egy kinyitható kanapé. A fürdőszoba egyben volt a wc-vel, ez már hat embernél is kényelmetlen, mi végül ugye heten lettünk (vittünk plusz matracot), meg még a kutya. Úgyhogy, el lehet képzelni a reggeleket… De minden kényelmetlenségével együtt, Casale Marittimo miatt megérte. Nagyon szerettem az itteni kisboltot, mert a tulajdonosa mindenféle környékbeli termékeket gyűjtött össze, és minden nap találtam valami különlegességet. Amit most kóstoltam életemben először, az a burrata nevű sajtkészítmény volt, amitől majdnem a könnyeim is kijöttek, olyan ízélményt jelentett. A képen látható férfi Giuseppe, akivel reggelenként együtt vártuk a boltos fiút, ő ugyanis szinte mindig késett legalább tíz percet. Giuseppe nagyothalló, folyton fütyörészik, de abszolút segítőkész. A másik kedvenc helyem a pékség volt. Ugye, tudjátok, hogy a klasszikus toszkán kenyér sótlan? Ennek hagyományőrző okai vannak, ugyanis a XII. században Firenze és Pisa között komoly harcok folytak a tengeri hegemónia megszerzéséért (Firenzében az Arno folyó miatt akkor még komoly hajóforgalom volt, ma már nem hajózható, eliszaposodott), és Pisa egész egyszerűen nem engedte be a sószállítmányokat a szárazföld belsejébe, így a toszkán tartomány só nélkül maradt, vagy ha volt só, hát nagyon magasra ment az ára. Ekkor kezdték el só nélkül sütni a kenyeret, és aztán ez a szokásuk meg is maradt. Tőlem, mint turistától azért megkérdezte az eladólány, hogy sós kenyeret kérek-e, vagy eredeti toszkánt, mert hát azért készítenek sós pékárut is. Volt egy különösen finom ropogós snack-kenyér, amit a település összes éttermében tartottak, mindig az asztalon volt, ennek a neve schiacciata [szkiáccsátá], aminek számtalan verziója van persze, ez, amit itt lehetett kapni, olyan volt, mint valami kréker. Nem lehetett abbahagyni. Ja, igen, a település összes étterme – legalábbis, amennyiben jártunk – mind az itteni péktől vette a kenyeret és ezt a bizonyos schiacciatát. A kávézók a sütiket és a croissant-t. Abszolút lokálpatrióták, de lehet, hogy csak kényelmesek. Volt a településen még egy bőrdíszműves, illetve egy ajándékbolt, ahol csupa casalemarittimós emléktárgyat lehetett venni. Aztán, ahogy ment az ember lefelé a sikátorban, egyszer csak volt egy ajtó, ami nem egy ház bejárata volt, hanem csak egy üregé, az üregben egy könyvespolcot helyeztek el.

Mindenféle könyvek voltak benne, nagy bánatomra elfelejtettünk otthagyni egyet, pedig azt még szerettem volna… Szóval, ennek a becsületkönyvtárnak a működési elve az, hogy válaszd ki, amit szeretnél, és ha elolvastad, hozd vissza, VAGY – hozz egy másikat helyette. Így néz ki az ajtó becsukva:És hát szólnom kell a két gonosz macskáról is, akik amolyan démonai voltak az utcasaroknak: mindig ugyanott feküdtek, gyűlölködve nézték az arra járókat, és ha az ember hatvan centinél jobban megközelítette őket, akkor fújtak, és vészjóslóan nyújtogatták a nyakukat. Biztos nagyon rossz tapasztalataik lehettek az emberekkel; olyan jelenségek voltak ott a sarokban, hogy az ember nem szívesen fordított nekik hátat. Én egy idő után, bevallom, más útvonalat választottam az apartmanhoz, inkább elkerültem a velük való találkozást…

Mancit kifejezetten utálták, de persze Manci is őket… Úgyhogy feléjük nem sétáltunk. Casale Marittimóban az is nagyon jó volt, hogy több kedvelt toszkán úticél viszonylag közel fekszik hozzá, szóval, alkalmas arra, hogy innen túrázgassunk napközben. Mi is ezt tettük, és sok-sok városban jártunk a rendelkezésünkre álló napokon.

Ezekről mesélek majd a következő részekben.

 

Folyt. köv.

 

<< Az előző rész

A következő rész>>

Ajánlott cikkek

1 Hozzászólás

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük