A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Nyaralásunk egyik napjára kitűztük a carrarai márványbánya, és a Cinque Terre (azaz az “öt föld”) meglátogatását. Olaszországot kicsit is ismerő olvasóim most bizonyára a fejükhöz kapnak azzal, hogy “Margit, normáááááális?”, egy napra két olyan látnivalót, amire külön-külön egy is kevés?

Hát ez van.

Mivel La Spezia, ahonnan a hajók indulnak a Cinque Terre bemutatásához, csupán egy bakugrásnyira fekszik Carrarától, úgy gondoltuk, ha már úgyis arra járunk, megnézzük. Manci is jött, persze.

A dolce vita hatása alá kerülve nem mondtunk le a reggeli kávézásról Casale Marittimóban, aminek az lett az eredménye, hogy a tervezett programhoz képest későn indultunk. Carrara előtt egy alagúthoz vezetett a gps, ahol már állt két autó előttünk, az alagút elején ugyanis a közlekedési lámpa piros volt – a következő tizenöt percben is, amikor úgy döntöttünk, hogy másik útvonalon jutunk fel a bányához. Kis kerülővel tehát, de hamarosan elhaladtunk az alagút másik végénél, ahol szintén piros volt a lámpa… Persze, sehol egy tájékoztató, hogy most igazából le van zárva, vagy egy telefonszám, hogy az ember megkérdezze, esetleg csak a lámpa romlott-e el? Mindenesetre, követtük a gps vezetését a Fantiscritti bányába, gyönyörű márvány hegyoldalak mellett haladva el. Úgy csillogtak a fehér hegyek, mintha hó lett volna rajtuk, fantasztikus látvány volt. Felérve a bányához, letettük az autókat a parkolóban, majd jegyet váltottunk a bányatúrára. Mikrobuszokkal vittek be bennünket a hegy belsejébe, ahol 15-16 fok van állandóan, mi a +33-ból mentünk ide be. Szóval, ha mentek, vigyetek magatokkal pulcsit, különben kénytelenek lesztek igénybe venni az ottani, mindenki által használt darabokat… Manci boldog volt, hogy végre hűsölhet, alig bírtuk visszatartani, hogy ne ugorjon bele az ilyen-olyan felgyűlt vizekbe.Ilyen szép sárga sisakot kap mindenki, nehogy valami baj érje. 

Idegenvezetőnk több nyelven (olasz, német, angol) is ismertette, hogyan zajlik a munka bányában, mesélt a carrarai márványbányászat történetéről. Hát persze, hogy már az etruszkok is!!! Hiszen én magam is láttam a volterrai etruszk-múzeumban a márvány urnákat, szóval az anyagot bizony ez a titokzatos nép is ismerte, használta. A carrarai márványnak a legnagyobb reklámot aztán jóval később Michelangelo szobrai jelentették, hiszen a mester előszeretettel dolgozott ezzel a kőzettel. Elképesztő, de ma a bányákban naponta tízezer tonna márványt bányásznak, hihetetlen, hogy ilyen mennyiség mellett még nem tűntek el a hegyek 🙂

A márványbányászat mellett van még egy nagyon érdekes dolog: a barlang klímáját kihasználva itt készül évente párszáz palack Straordinario pezsgő.

A bányatermek rendezvényhelyszínül is szolgálnak, extra romantikus vacsorát is lebonyolítanak itt…Bár én nem erről álmodom, de biztosan valakinek élete élménye. A termeket egyébként a Maserati és a Lamborghini is használta legújabb modelljei bemutatásához, illetve több divatmárka itt készített reklámfilmet egyes termékeihez. Különleges helyszín, az egyszer biztos.Mire kijutottunk a bányából, olyan éhesek lettünk, hogy a Cinque Terre meghódítása előtt ennünk kellett. Be is tértünk a közeli Ometto nevű étterembe, ahol nagyon jókat ettünk. És ahol minden márványból volt, a padlótól az asztalokig. Na jó, a székek nem. Manci itt is élvezte a hideg márványt.Az én ebédemből a pisztáciás semifreddo lett a legemlékezetesebb…Ebéd után indultunk La Speziába, hogy elérjük a hajót, amellyel jól megnézzük magunknak az öt városkát, amelyet annyi fotón láttunk már. Mondjuk ilyeneken:

Forrás: pexels.com

Naná, hogy lekéstük az utolsó hajót.

Nem sokkal, talán húsz perccel, de lekéstük. Sajnálom, mert nyilván “kívülről” lett volna a leglátványosabb ez, a Ligur tenger mentén haladó csodás partszakasz, amely Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare településeket foglalja magába. Ezek a települések részei a Cinque Terre Nemzeti Parknak, amely Olaszország legkisebb nemzeti parkja, a Világörökség része.

Ott álltunk hát a hajójegy-értékesítő kis bódé előtt – jegyezzétek meg, így néz ki, ezt kell a parton keresni -, és rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, akkor is megnézünk legalább néhányat a településekből, a part mentén közlekedő vonattal. Ehhez újra autóba ültünk, és a vasútállomásra mentünk, valahol a közelében sikerült leparkolnunk, de nagy nehézségek árán. A jegypénztárban megváltottuk a hét személyjegyet (4 Euró/fő), amely a 30 percenként közlekedő expresszvonat használatára jogosított fel bennünket, plusz Mancinak is kellett venni egy gyerekjegyet, ezzel jöhetett ő. A jegypénztáros kérdezte, hogy ugye nálunk van a kutya útlevele, mert azt az ellenőr kérheti, erre jól bemajréztam, mert pont aznap tettem ki a táskámból a kocsi kesztyűtartójába, mondván, hogy úgyis kocsival mászkálunk. Hát én vissza nem megyek a kocsihoz, az biztos – gondoltam -, és erről mást is lebeszéltem, így felszálltunk az expresszre. A vonat ugyan a parton megy, de gyakorlatilag végig alagútban, csak a megállóknál látjuk a tengert, azt sem mindenhol. Azt a stratégiát állítottuk fel, hogy elmegyünk az utolsó városkáig, és onnan jövünk vissza, amíg az időnk engedi, kiszállunk. Ennek az expressznek ugyanis ez a lényege: az ember egyesével végiglátogathatja a városokat, mindenhol eltölt egy kis időt, visszaszáll a vonatra, megy tovább. Így tettünk mi is, nagyon szép helyeket láttunk, és ami lényeges, az ellenőrök sehol sem kérték a Manci útlevelét. Innentől pedig már csendben leszek, és mutatom a képeket, amelyeket hárman készítettünk: Szabó Petra, aki fogadott családtagként velünk utazott, lányom, Nóri, valamint én.

 

 

Aztán kezdett sötétedni, és visszatértünk La Speziába. Késő este értünk vissza Casale Marittimóba, és tudtam, hogy ennek a mozgalmas napnak az lesz a következménye, hogy a következőt a többség a tengerparton akarja majd tölteni. Így is lett.

De jön a folytatás hamarosan.

<<Előző rész

A következő rész>>

 

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük