A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

A szülőségben az a legnagyobb kihívás, hogy a státusz elnyerésétől számítva majd csak körülbelül 18-20 év elteltével derül ki, hogy jól végeztük-e a feladatunkat. Most, hogy már tulajdonképpen egy kivételével mindegyik gyerekem felnőtt, és Zsófi, a legkisebb is elmúlt 16, gyakran megkapom azt a kérdést, hogy hogyan csináltátok, hogy mind a négy gyereketek ilyen jó fej? Hogy udvariasak, tisztelettudóak, segítőkészek, remek a humoruk, és nem félnek a munkától sem?

Hogyan? Hát, nem tudom. Illetve, néhány sarokpontban biztos vagyok, a többiről meg sejtéseim vannak.

2008. szeptember 1.

Az egyik sarokpont például a férjem és köztem levő erős szövetség, amelyhez mindketten ragaszkodunk, és ragaszkodtunk akkor is, amikor az esetleg nem is volt olyan könnyű. A szövetségből adódott például az, hogy a gyerekek hamar rájöttek: amit anya nem enged meg, azt apa sem fogja, és fordítva. Bár halvány kísérletek előfordultak néha, soha nem tudtak kijátszani bennünket egymással szemben.

2013. szeptember 1.

Aztán, az is egyértelmű volt mindannyiunk számára, hogy nem körülöttük forog a világ. Számomra nonszensz, hogy ha beszélgetek egy anyukával, akihez odarohan az ötéves gyereke, és elkezdi rángatni, hogy anyuanyuanyuanyuanyu, akkor az anyuka engem gyakorlatilag otthagyva odafordul csemetéjéhez, megkérdezi, hogy tessék, kicsim, és akkor a gyerek előadja, anyu válaszol, a gyerek durcás lesz, anyu vigasztalja, enged neki, majd pár perc múlva visszafordul hozzám: hol is hagytuk abba?

Mert hogy ezzel az a baj, hogy a gyerek elhiszi, körülötte forog a világ, hogy mindennél és mindenkinél fontosabb. Öngól a szülő részéről, óriási, hálószaggató öngól.

2014. szeptember 1.

Az is biztos, hogy következetesnek kell lenni. Amit nem engedünk meg, mégpedig okkal nem engedünk meg, azt ne engedjük meg! Akkor se, ha hisztizik. Akkor se, ha a bolt közepén ledobja magát. Akkor se, ha úgy sír, hogy taknya-nyála egybefolyik. A nem az nem. Más kérdés, ha a gyerek jól felépített érvelést ad elő, ezeket kifejezetten szerettük, és volt, hogy engedtünk is a meggyőzésnek – mert okos volt, használta az eszét, gondolkodott, és higgadtan el tudta mondani. Ez már igen!

2015. szeptember 1.

Meg kell tanítani őket kompromisszumokat kötni. Ez megtörténik általában, ha a gyermeknek n+1 számú testvére van, de nyilván, ez nincs így mindenki esetében. Ott a szülőnek kell partnernek lenni a közös megegyezésben, és ez is arról szól, hogy a csemete belássa: az élet nem habostorta. Mert nem az, és ha úgy nő fel, hogy mégis ezt hitetjük el vele, fiatal felnőttként érik majd azok a pofonok, amelyek már 3-6 éves kora körül lettek volna esedékesek – de mi, féltőnóvószülők, remekszülők, nagyszerűszülők minden rossztól megvédtük. NE!

2016. szeptember 1.

Hálára kell tanítani a gyerekeket. Fontos, hogy tudjanak köszönetet mondani, akár egészen apró, elenyésző dolgokért. Értékeljék a takarító néni munkáját, mert nem lenne tiszta az ovi, ha ő nem mosna fel minden nap, nem porszívózná fel a szőnyegeket. Szeressék a konyhás néniket, mert ők főzik a finom ebédet. Nem szabad megengedni, hogy bárkit is lenézzenek azért, mert ő csak egy ….  – nem. Kicsi koruktól kezdve beléjük kell nevelni, hogy inkább többször mondjuk azt, hogy KÖSZÖNÖM, mint hogy fukarkodjunk vele. Dicsérje meg a nagymama szilvás gombócát, legyen hálás, ha új játékot kap – valahol itt kezdődik.

2017. szeptember 1.

Tudjon az a gyerek bocsánatot kérni. Nem, nem elnézést. B O C S Á N A T O T. Hogy ez néha megalázó? Igen, az. De nem baj. Az egónak nem árt egy kis visszanyesés.

2018. szeptember 1.

Jó példát kell mutatni. Talán a legfontosabbat hagytam a végére: akár akarjuk, akár nem, akár tudatában vagyunk, akár nem , a gyerek rólunk vesz példát. Ha mi becsületesek vagyunk, igazságra törekszünk, hálás emberek vagyunk, tudunk nagylelkűek lenni – az lenyomatot hagy a gyerekekben. Nem biztos, hogy ezt a kamaszkorukban érezni fogod, de hidd el, később kirajzolódik.

2019. szeptember 1.

A legnagyobb dolog, ami az emberrel történhet, hogy gyerekei vannak. Hogy továbbadja az életet, amit ő is úgy kapott. Ne dőljetek be a különböző nevelési könyveknek, főleg olyan szerzőkének ne, akik egyetlen gyereket sem neveltek fel. Elméletben minden szebb és jobb, a gyakorlat, nos, az valami egészen más. Talán, ami az elmúlt 23 év esszenciája bennem, az az, hogy a szívemet kövessem a döntéseimben. Merjem felülírni az úgynevezett szaktekintélyek döntéseit, ha én másképp érzem. Néha ideges vagy? Időnként kiabálsz? Nem baj. Jó, ha a gyerekek tudják azt, hogy vannak dolgok, ami miatt anyu kiabál. Mert nem lehet mindent. És ha te megtanítod erre, akkor majd később nem a munkaadójának kell.

És ezt a munkaadók nevében is, előre is köszi.

Ajánlott cikkek

3 Hozzászólás

  1. Végre egy olyan cikk,ami nem az “önmegvalósító” nevelést reklámozza,hanem a normális emberi viselkedésre való nevelést mutatja meg mindenki által érthető módon !

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük