A hazai gasztro-celebritások közül Baracskay Angéla számomra azok közé tartozik, akiket őszintén lehet tisztelni. Mert a népszerűsége, ismertsége nem holmi üresfejű villogásból ered – ilyen is van bőven -, hanem, miután egy főzős valóságshowban ismertté vált, tanulni kezdett. Meg keményen dolgozni.
Szóval, munka és tanulás által komoly szaktekintéllyé nőtte ki magát, ráadásul pont azon a területen, ahol én is tevékenykedem: a cukrászatban.
Ezért is örültem meg, amikor a minap a budaörsi Ikeában, a Svéd finomságok boltjában – ez a hivatalos neve annak a kis üzletnek, ami a földszinti büfé mellett található – észleltem, hogy éppen mögöttem áll. A boltba csak azért szaladtam be, mert otthon maradt Zsófi lányom (16 múlt) nagyon őzike szemekkel kérdezte reggel, hogy “és ma tényleg felmész Pestre? és bemész az Ikeába?”, majd, amikor igennel feleltem, lehajtott fejjel, kissé lesütött szemekkel, halkan susogva közölte, hogy “én ott annyira szeretem a Daim tortát…”
Megsajnáltam, na.
Mivel saját cukrászdánk van, és nem is rossz, nem igazán szoktunk máshol sütit venni, legfeljebb tanulási, tapasztalási célzattal. Nem nagyképűségből nem eszünk máshol, hanem mert bőven van otthon. De most úgy voltam vele, hogy hát szegény Zsófi, ha már nem jöhetett velem, mivel iskolában kellett lennie, megörvendeztetem. Beszaladtam a boltba, kivettem a Daim feliratú dobozt a fagyasztóból, lőttem vele egy nem túl előnyös szelfit, átküldtem Zsófinak, hogy örüljön, és beálltam a pénztárba.
Ekkor konstatáltam, hogy Baracskay Angéla áll mögöttem. Ó, gondoltam ekkor, amíg itt várakozunk, bemutatkozom neki, hiszen ő egy általam tisztelt cukrászséf, és mivel ő is ott volt a Dining Guide díjátadó gálán, hát csak találkozott már a nevünkkel a TOP 10 cukrászda között, itt a csodás alkalom, hogy megismerkedjünk. Vettem egy nagy levegőt, és épp fordultam volna meg, amikor hirtelen telefonálni kezdett.
Ekkor belém hasított a felismerés: egy fagyasztott tortával a kezemben állok itt. Ezt nem tudnám kimagyarázni, illetve, ha meg is próbálnám, ebből jól nem jöhetek ki. Úgyhogy, innentől kezdve kissé behúztam a nyakam, és igyekeztem úgy fordulni, hogy ha netán mégis tudná, ki vagyok, nehogy felismerjen. A dobozt is felirattal lefelé helyeztem a kasszaszalagra, persze a pénztáros néni a vonalkód miatt úgyis megfordította, de mindegy, fizettem, felkaptam, kiszaladtam.
Remélem, hogy azért majd eljön a nap, amikor tényleg megismerkedem Baracskay Angélával. Akkor majd elmesélem neki ezt a sztorit.
