A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Harmadszor ülök neki, hogy receptet gépeljek be egy újabb bejegyzésbe, de egyszerűen nem visz rá a lélek. Ami körülöttünk történik, az most sokkal fontosabb.

Arról beszélgettünk a férjemmel, hogy mennyire kiszolgáltatott lény az ember… Gondolj bele, van egy jól működő vállalkozásod, ami tényleg megy. Hitelt veszel fel, hiszen a működés kiszámítható, az emberek veszik a termékedet, és semmi okod nincs rá, hogy ennek a folyamatosságát megkérdőjelezd a közeli jövőben.

És akkor jön egy aprócska dolog.  Egy szemmel nem látható, mikroszkopikus lény, ami nem is él önmagában, csak valami hordozón keresztül, és megborítja nemcsak a te saját, de országok, kontinensek számításait is. Egy vírus. Vészhelyzet, vesztegzár, karantén – kialakul egy háborús helyzet, csak éppen itt nem lőnek, hanem egy vírust kell megúsznunk, közösségileg.

Ez van most.

Kicsit úgy érzem magam, mint a ’90-es évek elején, amikor tüntetni jártunk különböző jogokért, olyanokért, mint a gyülekezési jog, vagy a szólásszabadság – épp ezért érint a mai napig rendkívül érzékenyen, amikor ezek, amelyek kicsit az én gyerekeim is, sérülnek -, de most valami másról van szó, olyasmiről, ami eddig, a mi életünkben nem volt. Ez a valami végigsöpör a Földön, ami csak egy aprócska porszeme a világnak, s ha a Föld aprócska porszem, mik vagyunk rajta mi? És mégis, miért hisszük el magunkról korszakról korszakra, hogy minden felett hatalmunk van? Ilyenkor azért kiderül, hogy nincs.

Nem akarok a járvány egészségügyi oldalával foglalkozni, azzal mindenki foglalkozik, mint békeidőben a focival, hanem azt várom nagyon kíváncsian, hogy vajon átírja-e majd ez az eset akár csak kicsit is a fogyasztási szokásainkat? Megtanít-e bennünket előre gondolkodni az alapvető szükségeinket illetően? Felfedezzük-e a lokális kis üzemeket, termelőket, gazdaságokat, akikkel bajban akár cserekereskedelmet is folytathatunk? Átrendezi-e esetleg az életünkben a prioritások sorrendjét?

Cégvezetőkként olyan kérdésekkel kell most szembenéznünk a férjemmel közösen, ami két hónapja meg sem fordult a fejünkben. Mi van, ha le kell állítani a termelést? Mi van, ha karanténba kerülnek a dolgozóink? Meddig tarthatunk ki, ha megszűnik a szokásos cash-flow, és csak a költségek maradnak? És vajon hány vállalkozás éli túl ezt az időszakot? Akik pusztán az idegenforgalomból élnek, vajon lesz-e értékelhető jövedelmük az idén? Mi van, ha tényleg elmarad az ezévi szezon?

Egyetlen dolgot tehetünk: fegyelmezetten végigcsináljuk ezt az időszakot, akár tartunk a vírustól, akár nem. Mindannyiunk jól felfogott érdeke, hogy a vészhelyzetnek mielőbb vége legyen, és ez akkor fog megvalósulni, ha a szkeptikusok is megteszik azt, amit az erre a járványra vonatkozó protokoll megkíván, és ami most már bárhol elolvasható, erre nem is akarok kitérni. Viszont azt gondolom, a munkaadók és munkavállalók viszonyában most elengedhetetlen, hogy a közös érdek mentén alakuljon ki valami olyan megegyezés, hogy a kecske se haljon éhen, és a káposztát se vigye el a NAV. Nem tudom, lesznek-e olyan vállalkozásbarát intézkedések, mint Olaszországban, ahol leállította az állam a különböző fizetési kötelezettségeket, de valamiféle engedményre mindenképp szükség lesz ahhoz, hogy minél több gazdálkodó szervezet talpra tudjon állni a vészhelyzet után, ami egyes hozzáértők véleménye szerint május végére tehető. A cukrászdát jelenleg, és amíg lehet, nyitva tartjuk, fokozottan gondoskodunk a higiéniáról, fertőtlenítünk, csírátlanítunk amit csak tudunk, nincs se puszi, se pacsi senkivel. Reméljük, hogy jön már a jó idő tényleg, és a felmelegedés véget vet a vírusnak, és persze ennek az egész helyzetnek. Addig meg, csak higgadtan, fegyelmezetten…

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük