A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

2011-ben, 9 évvel ezelőtt írtam itt a blogon egy posztot arról, hogyan is néz ki az én szememben egy optimálisan feltöltött kamra, illetve hűtő. Akkoriban otthon voltam a gyerekekkel, gőzerővel  írtam a blogot – egy héten 5-6 posztot is kitettem, egészen döbbenetes most belegondolnom -, kenyeret sütöttem, rengeteg újdonságot kipróbáltam a főzésben, amiről őszintén meg kell mondanom, nem mindig aratott osztatlan sikert családtagjaim körében.

Mert az az igazság – és ezt a cukrászdánkban is látom a fogyasztási szokásokat nézve – az emberek jó része, így a családom minimum fele is a hagyományos ízeket kedveli igazán. Én, aki szívesen kísérletezem új ízekkel, általában kisebbségben maradtam azzal a véleményemmel, hogy szerintem fergeteges az adott újdonság; annyit hajlandóak voltak elismerni, hogy jó-jó, végül is, egyszer elmegy, de azért egy jó rántott hús!!! Egyedül Nóra lányom szokott mellém állni azért, mert ő is szereti a különlegességeket, és/vagy Bence fiam azért, mert ő elképesztően empatikus volt mindig is, és egész egyszerűen megsajnált.

Tehát most, hogy a történelmi helyzet úgy hozta, hogy nagyon is érdemes energiát fektetni abba, hogy normális otthoni élelmiszerkészletünk legyen, elolvastam ezt a listát, és úgy döntöttem, aktualizálom, kiveszem belőle a túlbuzgó dolgokat – ilyen liszt, olyan liszt, amolyan liszt, meg még egy másik -, és tényleg a szükségesre koncentrálok. Nem esztelen felhalmozás ez, hanem, ha az élet úgy hozza, akár két-három hétig is eléldegéljünk otthon. Na persze, a mennyiségek nyilván mást jelentenek egy kétgyerekes család esetében, ahol mondjuk a kicsik 2 és 4 évesek, meg mondjuk nálunk, ahol van 23, 22, 19 és 16 éves,két fiú, két lány, egyikük 160 grammos szénhidrát diétával.

Photo by ☼☼Jo Zimny Photos☼☼ on Foter.com / CC BY-NC-ND

Tehát ami legyen otthon:

búzaliszt (nem kell 20 kiló! ha valaki szinte minden nap süt, 5 kiló akkor is sokáig elég)
zsemlemorzsa
búzadara
étkezési keményítő
zabpehely
müzli
cukor (szintén felesleges kartonszám venni, nem kell annyi cukor! 2-3 kilóval hosszú idő átvészelhető, amennyiben valaki nem kifejezetten cukorfüggő)
porcukor
tengeri só
rizs – ebből én tartok kerekszeműt is, meg bashmatit és/vagy jázmint
száraztészták (spagetti, kockatészta, penne, cérnametélt, eperlevél)
levesgyöngy (krémlevesek rendkívül kedvelt levesbetétje, amikor a gyerekek kicsik voltak, úgy is hívták a krémelvest, hogy bogyós leves. Csak az volt a kérdés, hogy zöld, vagy sárga, vagy fehér…)
méz
2 tábla étcsoki (amit sütéshez szoktam használni)
kókuszreszelék
dió
mandula
mák
mazsola
kakaópor
sütőpor
szódabikarbóna
élesztő
zselatin
teák (gyümölcs, fekete, minél nagyobb a jólét, annál többféle)
kávé, kávé, és még kávé, az nem fogyhat el
lekvár(ok)
10 %-os ételecet (tisztítószernek sem utolsó!)
semleges olaj (kukoricacsíra, napraforgó)
extraszűz olívaolaj
tökmagolaj – vagy más olyan, amit salátához szeretünk
ketchup
mustár
torma (ecetes)

fűszerek (ezt nem részletezem, minél több, annál jobb…)

konzervek:
kukorica
bab (fehér, vörös, de ha lehet kapni: az angol reggelihez használatos füstölt)
hámozott paradicsom
paradicsompüré
savanyúságok
tonhal
olívabogyó
kapribogyó

Fotó: pixabay

Zöldségek, gyümölcsök*:
alma
vöröshagyma
lilahagyma
fokhagyma
krumpli
sárgarépa
fehérrépa
zeller
többféle bab
lencse
sárgaborsó

A hűtőben:
tej
tejföl
túró
vaj
zsír (kacsa, mangalica, liba, amit szerezni tudunk)
habtejszín
sajtok
szalámi, felvágott
füstölt szalonna
tojás
tekercses leveles tészta

Image by TheUjulala from Pixabay – A leveles tészta egyik kreatív felhasználása: egyszerűen virsliket csomagolunk bele, és megsütjük.

fagyasztó:
húsleves (úgyis nagyobb adagot főzünk belőle, érdemes lefagyasztani)
zöldborsó
kukorica
gyalult tök
fagyasztott gyümölcs
húsok (csirkemell, sertéskaraj, comb, marhahús pl. gulyáshoz)

 

Nektek hogy néz ki az optimális listátok ehhez képest? Mi az, amit még mindenképpen beletennétek, mi az, amit meg semmiképpen?

 

 

*mivel jelentős részük könnyen romlik, tényleg nem érdemes nagy készleteket felhalmozni

Ajánlott cikkek

4 Hozzászólás

  1. Nálunk is ezek mindig vannak otthon normál esetben – disznót szoktunk vágni, tartunk baromfit is – szóval van a fagyasztóban csirke és disznóhús is, meg zöldségek, amiket a nyáron át pakolgatok be télire. Ad egy biztonságérzetet.

  2. Ezt mind megvettem én is, csak 4 tábla csokit 🙂 Plusz még májkonzerveket, fözötejszínt főzelékekhez(hűtöben nem foglal helyet), kolbász rakottkrumpliba, paprikáskrumpliba, Darálthús rakott zöldségekhez,makarónihoz, fasírtnak.Ja és
    wc papírt vegyetek 🙂

  3. Ezt mind megvettem én is, csak 4 tábla csokit 🙂 Plusz még májkonzerveket, fözötejszínt főzelékekhez(hűtöben nem foglal helyet), kolbász rakottkrumpliba, paprikáskrumpliba, Darálthús rakott zöldségekhez,makarónihoz, fasírtnak.Ja és
    wc papírt vegyetek 🙂 és puzzlet !

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük